:: bitter tears ::

ültünk este e.-vel (néhány nap távol brüsszeltől) a komédiásban (anno kedvenc (rögtön az aloé után), mostanra - tán a bővüléssel korrelálva - leromlott pöttyet (nekem ne vicceskedjen a pincér, hanem hozza ki azt, amit és amikor rendelünk, gyümölcskehely néven pedig rühellem a karikázott banánt, ázott barack és ananász konzervdarabkákkal és savanykás tejszínhabbal á 670.- & a theodora quelle az nem naturaqua bazmeg, egyébként persze, menjetek bátran színház előtt-után, csak a zongorista játszana halkabban, és miért nem a szomorú vasárnapot??)) naszóval vagyunk ott (jöttek értem autóval úridolog) és Beszélgetünk (elszoktam a nagybetűs dolgoktól jóideje). mert ő ismer, és nem kell győzködni és magam helyett vigasztalni, hanem lehet csak úgy egyszerűen lenni (akár csendben is, de pár hónap után van mesélnivaló bőven) és teljesen elviselhetetlen [nek tűnik], hogy valaki gondoskodna(-ik) rólam. nem vagyok ehhez hozzászokva (az a vég kezdete - hittem mindig is - amikor én szorulok rá másnak a jóindulatára vagy (még rosszabb) segítségére). de mégis jó és megnyugtató, hogy van, akitől lehet. (meglehetősen vicces (??) persze, hogy az a néhány ember, aki emberi szóval (s egyáltalán) bír közelíteni, a világ különböző részein (min. 1500 km táv) van, s a három utcányi lépték valójában másik galaxisba tér. (megvan az ideje a konzekvenciák levonásának is)

le chaim!