karrier 3.0

egy kifejezett akcióhős vagyok. állandó életveszély, patakvér, jó csajok (nővérkék, nővérkék), igazán nem panaszkodhatom. de hogy át kellett élnem, hogy gyakorlatilagrészben miattam halt meg egy ember, azt soha nem fogom megbocsátani. annyira semmi az élet.

somewhere over the rainbow...

a kör bezárul

volt tizenhárom és kétharmad (többé-kevésbé) jó (de mindenképpen nyereségként könyvelhető) évem. most érsebészet jön és az oly jól ismert kétnaponkénti verkli újra. erről ennyit. de ugye volt tizenhárom és kétharmad évem?

menetközben elveszett

valamit megsejtettem menetközben a lét elviselhetetlen könnyűségéből. azóta is színlelek érdekődést, kapcsolatot. valójában már csak kipörög a maradék a fásult unalom és közöny fölül.

dilemma

azt mondják, a halálnál (tán) nincsen rosszabb. de mi van akkor, ha maga az elmúlás (avagy a nem-levés) aktusa csöppet sem félelmetes (sőt), ellenben azzal, ami most van?

na és most

autó. kék. (megint) és egy profi hastáncoslány a listán. (őőő) így megy ez.
(mert persze lehetne az elmúlt hét gyötrelmeiről, de ami elment, el kell engedni (úgyis visszajön), most pedig az átmeneti nyugalom óráiban lubickolni jó. a héten talán úrimód múzeumba is elmegyek. hétköznap, napközben. mert (elvileg) megtehetem. persze tervezni egyre kevésbé érdemes.)