oké, megint hangember vagyok, tán az életösztön. ha l. most (ma?) megrendeli a cuccot, 30-40 nap múlva már belém is folyhat cca 1.2 milliónyi atg. [oep] csak négy nap lesz. a várható mellékhatásokat tekintve egy örökkévalóság. a szó legszorosb értelme esetére az életbiztosításom már aktív. hmm. most kéne azt éreznem, hogy a hátralévő időben (ha netán) mindent, de mindent, amiről valaha csak álmodtam is meg kell tennem? milyen kár, hogy már rég elengedtem őket.

(mennyei sárgadinnyés fagyit toltam ma)

elvtársak, a helyzet fokozódik.

(ahogy ültem a szigeten egy alacsony padon a sötét csöndben - csak a kurva madarak csiripeltek folyvást - bámultam fel az égre görcsösen keresve egy árva hullócsillagot (persze nem most van itt az ideje), járt az agyam, és akkor egyszercsak elkezdtem félni)

"(...)Hol a szépséges Árnika,
Kire muszáj volt várnia
Vállára vetve a tarisznyát
Szegény jó Szegény Dzsoninak?
Hol van a macskák réme, Frakk?
Hol van Mirr-Murr, Oriza-Triznyák?
Hol Pöszke, Vackor, hol Kobak?
És hol vannak még oly sokak...

A sok különc briganti - hol, vajh,
A kedves, gyarló figurák:
Hová lett Kovács úr, a tolvaj,
Ki ellopta az Operát?
Hol van a borúlátó kóborz,
Traban Tóni - ó, csúf, és ó, torz! -
Hol a három norvég zsivány:
Kaszper, Jeszper és Jónatán?
S kit úgy kedvelt minden korosztály,
Hol van Füles, hol van ma már
A pesszimista plüssszamár?
Hol Pitypang, a hiú oroszlán?
Hol Ká, Akela, Tabaki,
De hol a hó, a tavalyi?(...)"

holnap reggel(re) ügyesen összekapom magam, rendezve vonásokat s rovancsolva mit kell, beülök a pirosautóba és elrobogok l.-hez (aki - ezesetben - "dokim" név alatt is fut). hogy ideje már pár egység vörösnek, az tisztasor (szerdai csoport helyére ütemezhető akár), hogy ideje elbeszélgetnünk... az is. ő majd mond okosakat, én meg nézek kiismerhetetlenre szabva az arcélemet, kérdezek néhányat, apró fejbiccentésekkel mutatva milyen együttműködő is vagyok (ahogy azt illik), közben tudom, hogy nem vagyok vevő az egészre. akkor se, ha mindenkinek az ellenkezőjét állítottam. így jártak.

(jövő keddre pedig (?) kortárs rákfóbiás lány (tkp hány éves korig identifikálják magukat a nők lányként?) jelentkezett be. izgi.)

nem volt rossz film ez a síró ember, de azt azért nem annyira értem, hogyan került a kislány susie első tengerjárásának képeihez zenei aláfestésként seress rezső 1935-ben komponált szomorú vasárnapjának főmotívuma [kicsire nem adunk] egyébként a zsidó-cigány örömzenéből nekem továbbra is az életvonat mulatósa az etalon. persze - mondhatni - elfogult vagyok.

ülünk i.-vel az eklektikában (vicces pincérsráctól lányos zavaromban szénsavas capuccinot kérek - s kapok szokatlan sebbel&lobbal) és ismét nekifutunk a szinopszisnak. rengeteg ötletünk van (persze, hogy kiválóak - ez nem is kérdés), a koncepció formált, már csak egy kis... [mióta is?] persze rövidúton ismét sz.-re tereli a szót, innentől kezdve terápiás kódot öltök (mintha) - adva még egy pofont a szarnak. [konklúzió] de legalább nincsen füst és lehet outsiderkedni.

(kicsit izgultam az ifjabb schumacher miatt. a mentőautó sofőrje úgy látszik megrészegült pettynyit az indianapolisi vágyott betontól a kamerák kereszttüzében, mással nem nagyon tudom magyarázni a méltóságteljes [kibaszott lassú] tiszteletkört raktérben a versenyzővel) baumgertnertől meg - már bocsánat - hadd ne legyek elalélva. oké, bírta a verda végig, de - akárhogy is nézzük - ismét utolsó lett [kell az is]. csak most éppen annyian kiestek előle, hogy beficcent egy pontocska. hurrá.)

olvashatnék, nézhetnék, láthatnék, szakíthatnék, ehelyett? mit, mit, mit, miért.

a matáv-gyere(k)szigeten van(volt) sok matáv(os reklám biszbasz) meg van(volt) sok gyerek, a sziget meg gondolom alattu(n)k. celebspotting (tkp mekkora fasság ez a c.s. attól még, hogy valakinek éppen az a munkája, hogy kirakja magát a publikum elé arccal és/vagy testtel (pőreség foka tetszés és honor/-árium szerint választható) - szóval attól még miben különbözik noname akárkitől?) helyett(gyanánt) beültetett j. egy kerekasztalba, ahova last minute belázasodós gyerkőce okán farkasházi 'bk' réka nem tudott eljönni, maradtunk hát hárman gy.-vel, aki szociálpedagógus, meg gundel takács gáborral, aki háromgyerekes apuka, + egy moderátor a fix.tv-től. j. és sz. azt mondták utána, hogy érdekes volt és kompakt, nekem az első félóra fészkelődős zavart, utána belerázódva megkönnyebült. jövőhéten meg zs. vizitál ugyanott sport-ügyben. mindenesetre alkalomról-alkalomra kicsit könnye(de)bb, mondhatni alakul.ok.

utána át a rómaira l.-hez (aki mintha megint fogyott volna, bár hogy miből?), klassz kis bográcsozós kertiparti kerekedett. a holland-cseh meccs első félideje már részben a parton ért minket némi palacsinták s folyékonyak felett. a leander-söröző és ételbárban mindenesetre a hekk meglehetősen sós - mint ezt egy kigyúrtforma szteroidtól elködült fiatalember meglehetős indulattal a tálalóablakon át bevágva tálcáját és "mit adtál nekünk, ez csupa só! megbaszlak, geci bazmeg!"-felkiáltással tudatta a külvilággal. kissé ijesztő volt. g. lakonikusan közölte, hogy a nemrégiben folytatott börtön-kutatásuk során hasonló figurákkal kérdőíveztek nem keveset. én meg ezt nem bírnám. akkor kvittek vagyunk, oder?

(hazafelé a.-val és á-val spontán adriai hosszúhétvégét körvonalazunk. zágrábi kocsmák, tengerpart, hurrá, nyaralunk! vagymi)

attól még, hogy nekem (-ünk) evidens, hogy egy radikális mastectomia utáni szórt, csontáttétes állapot inkább szól(hat) már az elmúlásról, mint az ittlétről, nagy dolog ha valaki ki tudja mondani, hogy a halálfélelem az, ami munkál benne. és akinek neve van, azzal könnyebb barátkozni.

"az emberek azért szeretik annyira azokat a "forgatókönyveket", amelyekben minden a lehető legrosszabbra fordul, mert így valamelyest fölébe kerekedhetnek annak a rettegésnek, amelyet egy-egy ilyen befolyásolhatatlannak vélt jelenség vált ki belőlük. ugyanakkor azt is jelenti, hogy képzeletben hajlandóak összejátszani a katasztrófával. az az érzés, hogy kultúránk kimerült vagy kudarcot vallott, tápot ad annak a vágynak, hogy kezdjünk mindent elölről, csináljunk tabula rasát.*

"amióta nietzschétől megtudtuk, hogy meghalt az isten, igen súlyos probléma lett, hogy - természetesen a számítógépesített hatósági nyilvántartáson kívül - ki tartja számon az embert; magyarán szólva, hogy kinek a tekintete előtt élünk, kinek tartozik az ember számadással, a szó etikai, már bocsássanak meg nekem, de igenis: a szó transzcendentális értelmében. az ember ugyanis dialogikus lény, szakadatlanul beszél, és azt, amit mond, illetve elmond, panaszai, gyötrelmei nem puszta ábrázolásának, de tanúságtételnek is szánja, s titokban - "tudat alatt" - azt akarja, hogy e tanúságtétel minőséggé, e minőség pedig törvényformáló szellemi erővé váljon."**

*susan sontag: az aids és metaforái
**kertész imre: a gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt

vomitus, ergo sum

(most akkor talán megyek is, és hányok egyet spontán-lazán. jó a szomatikus huzalozásom. ejnyeno)

v.-vel - miután csoport helyett a tescoba indultunk - egy-egy karéj kaporkrémes kenyeret majszolva a hogyantovábbról beszélgettünk. szerinte nem kéne feladni az álmokat, s nem kéne mindig (?) aszerint váltani, hogy miből lehet megélni. ha az elhatározás megvan, akkor jönnek a lehetőségek is. a furcsa az, hogy két héttel ezelőtt ez számomra is evidens volt. aztán b. említette, hogy n. nem tudja, hogy mit szólnék, ha ő is ott lenne az ankéton (miért gondolják azt magukról emberek, hogy egy kicsit is fontosak, hogy egy kicsit is számít, hova mennek, vagy nem?), majd a hidegzuhany a rendelőben, a koronát pedig a. helyezte fel a szolidan kierőszakolt (ön)családterápiás üléssel. (felkapom, kavarom) közben b. - egy spontán fél-poén kérdésre - meglepően józan pozitív választ ad, ezzel kinyitva egy meghagyott kiskaput, ott bent, valahol az álmok táján. (west wing) mintha egy turmixgépbe mindent, ami a hűtőben van, bedobálnánk (romlott, erjedt, friss vagy mászik egykutya) és egy ujj a start gomb felé közelít. és mit szándékozik tenni ezügyben?
a.-n pedig érzem, hogy kezd elszakadni a valóságtól, gyártott magának másikat - csúnyább, de mártírnak lenni valahol mégis jó - ahogy telnek az évek, múlnak az emberek, s egyre elevenebbé válik az odaát, én pedig állok te(l)hetetlenül és cinikusan csak arra tudok gondolni: az ő döntése. egy öngyilkosságba menekült (?) anyával és nem létező önállósággal mennyi esélye lehet, hogy józan maradjon? egyszerűbb-e követni az anyai mintát a végletekig, mint továbblépni (kúszni) és megtanulni egyedül (is) létezni? [igen] meddig az ő élete, és mettől az enyém (tiéd)? hol a határa a felelősségnek? és hol a lelkiismeretnek? hát ezért.

[picsogj csak, kispöcs, ennyit tudsz]

"Minden, amit ír releváns, de éppen azt hiányolom belőle, ami markánsan művészetpszichológiai, holott ilyen mind a szürrealizmus, mind a web esetében adott. A munkát jóra értékelem." - viszont legalább gyorsan megírtam - és ezexerint nem keresgélek rosszfele. kis paranoia, de nem szeretek/nék igazán originális anyagot leadni senkinek - mióta sikerült kicsit beleszagolni a tudományok berkeibe. arra pedig kifejezetten nem vagyok hajlandó, hogy más otka (vagy egyéb) szponzorálta kutatásában ganézást végezzek jegyért. már alapképzésben is kurvára utáltam ezt a csicskáztatást, phd-szinten viszont egyfelől szánalmas, másfelől felháborító. alapvetően pedig kiábrándító. max. elbukom ezt a félévet. na und?

lötyög az új ruha, éjszaka a szigeten egy rövidhajú helyesszőke előttem ("ha szemtelen lennék, azt mondanám, azért megyek mögötted, mert jó a feneked" - de úriember ilyet nem mond (ki). csak gondol rá.), inkább lehagyom, s szó nélkül zúzok a fák közé (ott aztán megállok, leülök és csak a villogók pislognak heveny műszorgalommal), még bírok tekerni - konstatálom, ma meg újraosztják a lapokat.

á(l)tal vedelve - borra sör (visszaköszön) - éjt a nappal alá (fölöttem a víznek (z)árja [zárványa]) mosom kezeim szótlan ágnes asszony mellé(t) állva zubogó patak(fő)sodor s zsuzsánna lába lóga kalinkázva szedtevedte sorok hány(j)aveti kalandorlelkületű feszülő izmú lélektornász a léc alatt - oson, mint fürgerókalába (jön, lát, győz) - el, el a napfagyított' őszi tájleírásba, hogy a lába sem két ég között, s föld felett a semmi ágán kapaszkodva gondolatit szője ága s boga figurális textúrája dekonstruálta lépesméz(ga), megest tova, s fel. [le majd vissza] ugyanabba a folyóba kétszer nem - ha hiszem, ha nem.

metaidill

itt ülök én és
gondolataim se száll-
nak sehová se

(f.á.)

sting helyett hirtelen felindulásból (mondhatni) kedvenc mozi és az örökség. dán, némi dogmás behatással (épp elég). a film háromnegyede unalmas, sablonos, kiszámítható és érdektelen. egy hálivúdi szar is lehetne, ha nem lenne ennyi szőke színész és nem ezen az ugatós nyelven (bocs, de tényleg olyan. főleg, amikor a klasszikus behatoló anya osztja a fiát) folynának a diskurzusok, észre se venném. (még a közönség is) de a negyedik negyed az üt. meg a zene is. a forgatókönyv ugyan továbbra sem hoz meglepetést, de valamiért (beállítások? közelik? a fejlődésregény kiteljesedése?) felébredek és elkezdek figyelni. most talán vissza is térek anna freud-hoz.

ami pedig a holnapot illeti:
"as our boat touched sand
and the ramp went down
i became a visitor to hell"

(pvt. charles neighbor,
29th division,
omaha beach)

affene az orkut is persze most mondja be az unalmast.

We are making major infrastructure
changes right now.

We will be down until
Saturday, June 5th.

We apologize for the inconvenience.

nem tesz semmit. nyilván.

no de ma (tegnap) viszont megnyitott a sráckert, ezért akik az mno "cikkétől" ittasan a zsidó lokál felé vették volna az irányt bámulni egzotikust, netán némi kötekedéssel csillapítni vágyva buzgó tesztoszteron-túltengést - jól megszívták. mindenki a srácban volt. (konkrétan: az mno-n megjelent izé annyira gusztustalan és szalonképtelen, hogy nagyon. eddig próbáltam magamban toleráns lenni, véleményszabadság, miegyéb, de ez áthágott némely határokon (jóízlés, kultúra, nagy szavak). szeretnék ov-tól egy elhatárolódást kiáltó nyilatkozatot, de sebesen. [arra várhatsz] szóval egyszerűen csak: bazmeg.)

(ezen már nem tudok nevetni, s vállat vonva szarni le magasról)


de mert mindig vannak jóságok is, újdonat haversrácék kiadót gründoltak, és mesekönnyvvel nyitnak. a jövő viszont a comics-é. hajrá!

eddig (szinte) tökéletes a nap. reggel, franciára menet (oké, már megint nem készültem, és döcög a szekér, de jófej és türelmes a tan'néni, kösziköszi) a villamos mellett kis bongyor-szöszi gyerekülésutazó egy audiban és füligérő mosollyal integet szorgalmasan a vele kokettáló öreghölgynek - jó nézni őket. meg a mellettem álló apró aranyszívet is a hozzátartozó láncon, ami a hozzátartozó nyakat öleli fehér galléros kékcsíkolta póló-keretben, s fölötte barna loknis nevetésráncolta szemekbe kapcsolódom (napszemüveg mögül bátran a világban). visszafelé becserkészem a helikon könyvesházat, megszerezni próbálván a hirtelen felindulásból hajnali órák félkómájában megrendelt könyvet, nézzük egymást tanácstalanul (én nem emlékszem a címre, náluk nyoma sincs a rendelésnek), aztán kifordulok, majd pár számmal arrébb ismét be. bajcsy-zsilinszky út 35. európa könyvesház. hmm. (ha már, akkor gyorsan a klubba is belépek, csábító a 15%-os kedvezmény) és tovább az operakörnyéki teraszok egyikére, hogy egy jegeskávé (de miért jéggel, s miért nem vaníliafagyival? - kérdem én (a válaszra nem várva)) mellett háromnegyedórára elutazzak. (milyen lehet nem olvasni kiskortól, s nem látni képeket a textus mögött/fölött?) aki ilyen mondatokat le tud írni: "a víz víziló nélkül sokkal kezelhetőbb, mint a víz vízilóval" - az rossz ember nem lehet. (bár részemről: "a víz víziló nélkül sokkal kezelhetőbb, mint a víziló víz nélkül") és hazafelé további szempárokba mélyedek, és ők vissza. a mikulás látogatása az autó szélvédőjén kis árnyék, node.

(a szerencsesütim meglehetős közhellyel bírt ma csak: "nem az ész szabadít föl, hanem a szív" (ludvig borne) persze, mint minden közhelynek, van alapja. nos.)

táncoslány mosolya mögött mintha i. csillanna (s közben a.-t látom szemben velem néha). egy-egy új emberben mindig egy régi némely vonása bukkan fel, s akkortól kicsit egybe is mosódik ő és az egykori-egykorvolt. ilyenkor kell nagyon résen lenni. elválasztani a képzeltet a valóditól, az elmúltat az itt-és-mosttól és elengedni a megszokott reakciókat, hogy kialakulhassanak az aktuális kapcsolatra (aktuális ideig) szabódók. [megjönnek]

(a sráckert pedig ma (még?) nem nyitott meg. de ott voltunk, p. és b. és én)

a mai mérleg egy interjú-felkérés és egy hetijegy a szigetre. utóbbit lehet, hogy visszamondom inkább. tilosék sem lesznek ott, nekem meg már többet ér a kényelem és a csönd. psszt.

(délután véletlenül kezembe akadt kolléganő cikke a virtuális sírokról, este p.-vel pedig a szomorú oldalról beszélgettünk. meséli, hogy ő valamilyen fizetős verzióját kapta el (kicsit elborul az agyam), de amikor újból megnézem, már megint újrakeverték a kártyát. most van - tán először - olyan érzésem, hogy jó lenne találkozni ezzel az apával. megérteni.)

na de ennyire??

doit

(és hogy a jó életbe, most csak azért menjek le (mi ez a főváros-(etno)centrikusság, ejnyeno?) pécsre, hogy felvegyem az indexemet? hacsak... és még úgy is hátravan néhányszázoldalnyi interjúelemzés. nosza. hosszúak az éjszakák.)

miközben j. mesélte éppen aktuális esetét (kisnagylány, alkohol-abúzus, drogos hapsi, az anyjával van a gáz, tán masszív kényszeres, játék határok nélkül) azon gondolkoztam, hogy van-e olyan történet, amitől megijedek. [nyilván] de végülis akármennyire szörnyűen is hangzik egy-egy élet, mindegyik valakié, s napról-napra benne van (mégha néha ki-kiszáll is). lehet egy ideig együttutazni vele, böngészni idegen tájak térképét, s néha van kiút is. néha pedig csak egy lökés, s megy tovább - s néha vissza-visszatér. olyankor megint előveszünk egy térképet, járatlan utat keresünk a járt helyett, betájoljuk a gprs-t, és tovább, tovább. ilyen egyszerű ez.

néhány óra múlva v.-nél ülünk, már bemutatta a birodalmát (irigylem a kertkapcsolatot, s az ablakán benyomakvó zöldtengert), s mesél. hogy van-e olyan, hogy egy értelmiségi család elfojtásoktól, ki nem mondott mondatoktól s el nem simított simogatásoktól terhelt légkörében felnőtt hasonszőr leánya s egy jócskán idősebb, ami-a-szívén-az-a-száján keretnélküli hapsi, szóval, hogy bírhatnak-e ők együtt. (akár) és hogy megspórolható-e megannyi kétkedés, csalódás és fájdalom? (nem) hogy akkor tudunk-e segíteni, ha mindent megélünk? (nem árt, de inkább a tapasztalat-transzfer) hogy húsz év múlva mi lesz inkább? száz év magány, vagy még akkor is majd nyugaton a helyzet változatlan? [számít?]

(utálom, amikor valaki bejelentkezik, hogy neki most és azonnal, aztán nem lehet utolérni. na ja, szenvedésnyomás nélkül nem megy)

(bejósolható-e vajon, hogy ha hátradőlsz egy széken, akkor tart-e támla netovábbot az ergonomikus dőlésszögön túl?)

ültünk i. komával (lassan elhagyhatnám már ezt a jelzőt, hiszen az eredeti i. már nincs, a betűt megkaphatja hát más) a szimplakertben későig, és beszélgettünk csak úgy bele a világba. persze sz. volt (még mindig/már megint) a fókuszban, de közben járt mindkettőnk szeme folyamatosan, és ő a sörsort én csak két traubit amúgy nagyfiúsan - aztán gázt neki és zenefalba burkolva suhantam a lüktető városi éjen át - hogy aztán hajnalban (már csicseregtek a kis tollas dögök) jóleső fáradtsággal elegy büszkeséggel (eufemizmus, konkrétan lefordultam a székről, úgy fájt már a hátam) nyomhassam meg a 'küldés' gombot búcsútintve elkészült szótengernek (10 óra/15 oldal. nem is rossz). én is szeretem a meséket emberekről s helyzetekről. ez fogalmazódott meg épp a múlt éjszaka, amikor i. [nalátod, megyez] megkérdezte, hogy minden páciensre kiváncsi vagyok-e. (jó, azért ritka kivételek akadnak, de ha valaki iránt nem érzem magamban a kiváncsiságot, akkor nem is vállalom el. s így van ez barátságokban is)

ellenben isoldét nem irigylem. ölég durva, hogy valaki megszab(hat)ja, hogy ki aludhat a bérelt lakásban. még jó, hogy az enyémek (pótnagyszülők mintegy) nem ilyenek. kicsit nehezen viselném, úgy vélem.