nincs az az i.sten, hogy én betegyem a lábamat egy ilyen rendezvényre. ez persze sántít, mert nem vagyok hívő, de a lényeg az mégis. persze kifogás-gyártásban (is) roppant kreatív vagyok, no meg ezen problémázni ráérek majd akkor, ha eljön a következő utolsó csütörtök. különben is, reklámosnak számítok én egyáltalán? (nem szitokszó, de az identitásom, nos az valahol nagyon máshol van és köszöni, jól is érzi ott magát.)

(vasárnap lakásnéző. egy kicsit izgulok.)

(még mindig)

ma egyébként kollegám szertekürtölte a partnereket egy e-mailben, hogy new guy on board, erre rögtön érkezett is egy dsh-party meghívó a jövőhétre (és ő még nem tudja, hogy én tudom, hogy ő tudja, hogy...). azt vajon hogyan közli az ember finoman de egyértelműen, hogy ne is álmodjon róla?

(who the fck cares)

maus-bemutató ugyan nem jött össze a hdke-ben, viszont e. is lemondta a riportolást, úgyhogy teázgatok meg olvasok meg nyálas filmet nézek. nem feltétlenül ilyen sorrendben. az okosmondást meg majd szombaton megejtjük, és - ha minden igaz - valamikor utána mehetek lakást nézni is. érdekes, mindenki hülyének néz, amikor közlöm, hogy ha ezen a munkahelyen maradok, akkor el kell hogy költözzek, mert az tarthatatlan, hogy annyira közel van, hogy értelmetlen biciklivel menni. hogy mik vannak.

lassan három napja bírkózom egy éves médiatervvel, de egyelőre ő áll nyerésre.

ex-főnököm búcsúvacsorájáról hazaérve feltétlen reflexként indul a megszokott program, s a fürdőszobában összeforrva töltött időtlenség mákonya. már belémvésődött minden hajlata, hófehér testének minden négyzetcentimétere. reggel tőle indulok, este hozzá érkezem, s fél éjszakákat töltünk egymásba borulva, hogy hajnalfelé végre levegő után kapkodva pihenjek néhány órát, míg újra indul a verkli. lassan már egy hónapja tart.

(nem. nem étkezési zavar. valamit nagyon nem vesz be a gyomrom. szaniterem, hűséges társam a bajban.)

kollégáknak meg előálltam a farbával, miszerint alkoholt csak ritkán, ha épp olyanom van, a bagó pedig válóok. meglátjuk, mennyi ment át mindebből. én komolyan gondoltam.

(minden kedves dohányos barátomnak és nem barátomnak ezúton kívánva füstmentes(ebb) kikapcsolódást, maradok tisztelettel elegy könyörgés: bazmeg, ne rám fújjátok!)

másfél rész után még nyilván nem lehet/kell (?) eldönteni, hogyan fog muzsikálni a jóban-rosszban (s válasszuk szét, hogy milyen nézettségi mutatókat hoz majd a fetisizált 24-49, AB(C)-szegmensben [kizárt, hogy ők legyenek a célcsoport, vagy ha mégis, akkor baj van] ill., hogy milyen a sztori-vezetés, színészi munka stb.) - de a blogjuk egyelőre - mondhatni - gyenge. blogolni trendy, tv-sorozathoz - ilyenformán - blog-ot indítani (névtelen, jó közelítéssel pr-teamet takaró 'nick'-kel írva) megkapóan amatőr. ál-kiszivárogtatva, bérelt bloggerrel lényegesen profibb lehetne. a színészeknek egyébként vannak egészen jó pillanataik, de sehol nem találom a stáb orvos-szakértő tanácsadóját. és folytatódik-e vajon a sorozathoz kapcsolódó merchandising-attack, ha már product placementtel nem operálhatnak? (biztosan nem? a prémium kategóriás autók márkajelzései sokszor feltűntek a nyitó epizódban...) az élet nagy kérdései.

utánam nyúl(t) a múlt. pár perce hívott e., kedvenc rádiós haverina, hogy kéne neki okosakat mondanom bele az éterbe jól. ha túlélem a holnapi tréninget, miért is ne? csak azzal tudom magamat biztatni, hogy amit errefelé tréning alatt értenek - nos, az (az én fogalmaim szerint, lsd. még t-csoport&co.) nem az. esetleg frontális oktatás. hallgatni meg mindig is okosan tudtam.

(no, targetálok egy pöttyet 25-49-re. fiktíven.)

és az mno már megint megmondja a tutit. most épp a hazai blog-szcénáról. egyszerűen imádom őket. csak legalább a hivatkozásokat lenne képes a t. szerző hibátlanul megadni! félreértések elkerülése végett: hiányzik a blogoszféra magyar(nyelvű) szegletéből a hírblog, a különböző iparági szakértői blogok (tisztelet a kivétel(ek)nek), kimaradtunk a war-bloggingból is (tán az érintettség hiányának okán), és a pol-blog műfaj szekere sem fut igazán. nyilván nem kis mértékben játszik a hype-faktor tömegpszichológiája is, de túlleszünk ezen is, mint az egyszeri dotkom-cégek a biznisz-angyalok befektetésein. viszont hogy egy kurva szót nem szólunk a networkology-ről, a movement-hatásról (lsd. még szept. 22 pl.), és hogy az egész grassroot-média attitűd befolyása/hatása a nyelvi szintre korlátozódna?! gratulálok. szép példa a hogyan ollózzunk össze leadási határidő által megszoríttatva "cikk"-et. (nem kivételes ez errefelé, semmi baj, jár a buksisimogatás, nna.)

szombat este t. szülinapját ünneplendő elígérkeztem a mélypont nevű műintézménybe. az eredeti ajándékötletet, a ferrari-tesztvezetést sajnos nem sikerült ilyen rövid idő alatt nyélbeütni, de egy '98-as f300-as modell azért belefért. én meg pár órán belül egyre kevésbé a bőrömbe - lévén a füst-koncentráció ennyi idő alatt az elviselhetetlenségig fokozódott. amikor szóltam, hogy akkor én most a távozás meg a hímes mező, merthogy elfogyni vélem az oxigént, a. ártatlan-nagy barna szemekkel megjegyezte: - bocs, dohányos vagyok. (meg a helyiségben jelenlévők még közel 90%-a) mire én: - bocs, én meg nem. és még bennem kelt lelkiismeretfurdalás. ilyen körülmények között miért is ne legyek bhutáni?

(és péntek este meg kimaradt szofi szülinapja (utólag is hbd2u!), viszont kellemes társasági összejövetellel tiszteltük meg egymást, no meg a fák újévét és az nagyon jó volt. és még messze se kellett utazni. még a végén öregségemre hívő s (méginkább) szabálykövető zsidó lesz belőlem. na, szép. vagy jobb később, mint shoa? [bocs]

délután hosszan elnyúlóan médiatréningeltünk kollégával partnercégnél. a résztvevők egytől-egyig lányok voltak, akiket első blikkre sikerült a cosmogrl-kategória prototipikus képviselőiként belőnöm (oké, ennél vulgárisabb voltam magamban, node). azóta némiképp elgondolkozva a benyomásokon finomodott a véleményem, de az továbbra sem pálya, hogy szocializálódásilag ügyfél-partikra járjak majdan. túl rossz élményeim vannak még évekkel ezelőttről ezekről a pofavizitekről. persze az is felmerül (s valóban), hogy a bennem éledező előítéleteimmel [félelem] kéne valamit kezdeni. meg hát a taxit is fizetik. hát, nem tudom.

de legalább este acb-kiállításmegnyitó, ami újfent alkalmat adott a 'na, und?'-kérdés gyomorból induló s agyba ütvefúró átélésére. talán meg kéne nézni egyszer akkor is a tárlatot, amikor nem tolong ott a rengeteg itt-is-megjelentem-remélem-látta-minden-fontos-belterj-cimborám - kép elé beállva cseverészgő látogató. merthogy a műnek tér kell. hogy ne kelljen kerülgetni, hogy csöndben elmélyülve belemászhassak és érezzem a kőtömböt, ahogy kifaraglik belőle a rejtező alak, vagy a képet, ahogy a vászon hófehéréből kontúrokat ölt s megszínesedik az élmény, vagy ahogy egy egyszerű mekk-mester [by a.]-like fregoli a kontextusul ragasztott csempékkel felkelti a szunnyadó emlékeket és élni kezd idősíkokat összetoló párhuzamos valóságokként - ott és akkor. egyébként nem volt pogácsa, a bort nem kóstoltam.

később még sark meg szimplakert kis beszélgetős, gondolatébresztő záróakkordként. az itthon továbbra sem otthon. így megy ez.

dinamikus vállalati külső

már a múlt év vége felé felröppent(ették) a hír(t) a matáv várható névváltásáról. várhatóan 'magyar telekom'-ként gondolhatunk majd rájuk a szavakon innen s túl - talán már pár hónapon belül. ám a dotkom-iparágig csókák már azt is rebesgetik, hogy az [origo] is szürke-magenta ruhát ölt hamarosan, amitől én előre rosszul vagyok.

"(...) a korábbi, inkább mértéktartónak tekinthető, visszafogottan kék-piros színkombinációt felváltó rózsaszín színvilág jóval dinamikusabb vállalati külsőt kölcsönöz a cégnek." - aha, dinamikus. szolgáltatót ugyan nem váltottam - bár a számhordozhatóság bevezetése óta már a jól megszokott szám elvesztése sem fenyeget - de a környékére sem vagyok hajlandó menni a "dinamikus vállalati külső"-ben színpompázó márkaüzleteknek.

vajon hányan olvasnának egy ilyen színű, vállalati portálba applikált generation next [origo/t-online]-t? s ha mégis, vajh' miért? [nincs más. nem, az index sem. sőt.] részemről marad hát online médiafogyasztási szokásaim újrastrukturálása, oszt csókolom.

"rámpák helyett honlapokkal segítenék a fogyatékosokat" >>

a címért önmagában gratulálok, a tartalom pedig annyira cinikus és annyi embert köp szembe, hogy részemről xtra f.szkorbácsot érdemel helyből - a minisztérium t. vezetője. tényleg 100 miliárdba kerülne? hány éve is tudható, hogy akadálymentesíteni kell? miről beszélünk már megint?? régebben úgy hittem, hogy ha egy segítő szakembernek jó valaki a megfelelő pozícióba kerül, akkor a 'jóságát' hatványozottan fogja érvényesíteni. ha pedig a belpol. játszmák miatt nem teheti, akkor kitálal és lemond. hát velkám 2004-ben, magyarországon.

vannak nem felejthető történetek/események az ember életében. lehetnek ezek banális személyes élmények vagy épp' a történelmet változásra kényszerítő globális hatású, új narratívákat indukáló cselekmények. a két aspektus, azaz a privát és a publikus szférá(nk)ra való hatásuk is egybemosódik (lsd. még 'villanófény-emlékezet'). mi jut eszedbe ma, itt és most, ha ezeket a képeket nézed? hol vannak a hangsúlyok? mi a te történeted?

[autentikus orális kollaboratív memóriánk]

számomra a dohányzás: függés (all incl.), önpusztítás, arrogancia. a kollégáim 90%-a dohányzik. sokat. van még kérdés?

[hello kitty street racer]

azt mondja az orvos, hogy talpraállni már nem igen fog a nagypapám (substantia nigra pusztulófélben), de azért próbálkoznak különböző koktélokkal - mondjuk így - tüneteit enyhítendő. néha rosszabbul van, olyankor nem ismeri meg a fiát sem és hallucinál, néha jobban, akkor - jól artikuláltan, ránézve és hangosan - egészen jól lehet vele beszélgetni. az orvosa szerint ha nem lenne ilyen erős a szervezete (ő még csak most 94), hamar legyűrné a kór, de ő erős. ő az én nagypapám.

(egészen kétségbeejtő, amikor erős '50-es urak beszélnek nagy átéléssel olyan felismerésekről, amelyeket én majd' feleannyi idősen abszolváltam. ezzel tehát már nincs sok tennivalóm. de akkor mivel igen? persze közel a 30-as határ, és a valamikori parancsok mintha megkapták volna aktiváló kódjukat)

hazafelé mintha i.-t láttam volna. megnőtt a haja és már nem festeti, de az orrát s profilját ezer közül is megismerem [úgy hiszem]. néha még eszembe jut, de már csak puszta nosztalgia. kornisnak igaza van. ha visszaütsz, duplán adós leszel.

mint a mosott szar, vagyogatok estére hazatámolyogva. ma éppen adservert riportolgattam - no még csak úgy tanulófélben - és persze tervezés orrba-szájba (ilyenek, hogy pi, av, ct. néhány évvel ezelőtt még egyszerűbb volt ez). ha ez így megy tovább, csakis olyan hétvégeket abszolválhatok, mint a legutóbbi. bicikli, kirándulás, alvás, olvasás, tévézés, jó kaják. hogy mi lesz így a rádiózással és a tavaszi sziklamászással (a.: "értem, le kell győzni a félelmet." én: "nem, a félelmet nem legyőzni kell, hanem megismerni." [a félelem jó barát. mindig és mindenhol számíthatsz rá]) - hogy csak a legközelebbi tervekig anticipáljak -, szóval az kérdés... ehhez képest a tegnap interjú (egyelőre?) nem jött össze, mert akihez mentem, nem volt ott. ja, hogy legalább lemondhatta volna? na, ja. azért persze motoz a kiváncsiság, és persze nem dőlt el még semmi. semerre.

jose manuel perez. fabrizio meoni. rip.

délelőtt doranskyt olvasgatva érdekes beszélgetésbe botlottam az általa bcm (blog conversation marketing)-ként definiált jelenségről. az elmúlt percekben egy korábbi linkre kattintva zárkóztam fel a fejleményekből. mindkét esetben az emberi működés egyik alapvető motivációja, az affiliációs ösztön az, amiről szó van. persze míg az előbbi egy érdekes szakmai eszmecsere, addig alex lindmann a véres valóság. (utóbbi linkre való kattintás szigorúan csak erős idegzetűeknek ajánlott! én szóltam.)

konklúzió? az nincsen. csak könnyek és tisztelet.

régi, de jó. és egyre aktuálisabb.

mondanám, hogy jó a sorstalanság, de abszolút nem tudom objektíven megítélni. nekem talán az élet szép kivételével majd' mindegyik holocaust-film 'jó' volt - amennyiben lehet 'jó' visszamenni és ott lenni lélekben. mert akkor persze jó volt a ravensbrückben, az auschwitzban, vagy épp' a yad vashem-ben tett látogatás is. jó volt visszajönni.

még tegnap este a godot-ban volt jó társasággal kis tingli-tangli jazz-szerűvel a háttérben. egyébként a tejeskávéjuk jó, a görög gyümölcslevesnek nevezett mirelitből turmixolt joghurt-állagú izé felejtős, a fosters pedig feliratkozott a szeretem-sörök listájára. tulajdonképpen helyhez köthetők ezek valójában, amennyiben: sarkkert - heineken, eklektika - tuborg, godot - fosters. ma meg további excel-táblák basztatása után (az új bodzás rauch ice tea összekotyvasztójának respect) elsétálgattam évekkel ezelőtti fontos helyszíneim egyikére, a vár tövébe, majd tovább és úgy csináltunk, mint akik megpróbálják összekalapálni a régóta esedékes pszichológus-törvényt. next time, gadget, next time. ja, a pizzaboy pizzája szivacsszerűen és hidegen érkezett. ennyit a mai oralitás-övezte dús órákról. most már a fájdalomcsillapítóm is kezd hatni, akár az alvással is meg lehetne próbálkozni.

a bevallottan kiváncsiságból-állásinterjút egy délutáni telefonnal áttettük hétfő estére. ennek kapcsán azért elgondolkoztam azon, hogy van ezzel az egész próbaidő-dologgal kapcsolatban egy nagy tévképzet. ez az időszak ugyanis kölcsönös. nemcsak nekem kell meggyőznöm a t. munkáltatót, hogy én kellek neki, hanem szedje össze magát, és ő is akarjon engem meggyőzni, hogy ő kell nekem. ennyit a lojalitásról. egyelőre.

régen éreztem már magam ennyire hülyének ahhoz, amit csinálok [csinálni kéne] igaz, hogy amit tegnap még nem, azt ma már egészen tűrhetően, node van még mit tanulni. pontosabban: csak tanulnivalót látok, akármerre nézek, s ez azért meglehetősen kétségbeejtő. persze i.-nek is igaza volt, amikor azt mondta délután, hogy majd fizetésnapkor térjünk erre vissza. ja, hogy a pénz nem boldogít? hát közlöm ezúton, hogy a hiánya sem.

ha már egyszer korán kellett kelni, belenéztem a mokkába. kár volt. bár vérnyomásemelőnek, reggeli kávé helyett...

sea-eat blog. a kapcsolódó flickr-album képeinek némelyike valami egészen megdöbbentő. és persze ő csak egy a sok közül, de talán éppen ettől válik megfoghatóbbá és érzékelhetőbbé az egész. vagy hárítjuk tovább.

no comment.

dreamcars

a 400-as rajtszámú duplamotoros (egy az első kerekeknek, egy meg a hátsónak) citroen kacsának drukkolok természetesen. ezek a masinák tudnak valamit. a gumball 3000-en is végigment egy - miközben nem egy ferrari-kategóriájú hi-end batár kifeküdt valahol az útfélen.

az új munkahelyen töltött első nap tán imígyen foglalható össze: elszoktam ettől. kényelmes persze, hogy csak átsétálok két sarkot és már csak a liftbe kell beszállni (mi lesz így a napi sporttal, úm. dolgozóba/ból biciklizés?), tulajdonképpen a kollégák is szimpatikusak [first impression], node hogy egész nap monitor előtt ülök és excel-táblákat izélgetek hátamszakadtáig s szemfolyásig - hát ez valami merőben új. jó két hét múlva ugyan már jön is egy tréning, s az ott tanultakra nagyon hamar szükség is lesz repülős ügyfélhez, úgyhogy mélyvíz. azon pedig hovatovább meg sem lepődöm, hogy természetesen mikor, ha nem ma hívtak egy cégtől, ahová hetekkel ezelőtt küldtem önéletrajzot. kiváncsiságból azért megbeszéltem egy interjúidőpontot. jó, oké, megtetszett a leányzó hangja a telefonban, nna. aztán elvonultam darts-ozni egyet az iroda másik végébe.

afterparty is megvolt nálami indulással (erőst szocreál, ámde amerikai newsmaker-es filmekből felettébb ismerősre hajazó) mti-ben tetőzve, így már frissen és üdén roboghatok be reggel (délelőtt, izé) utoljára a kórházba - kartonokat rendbetenni, lezárni. hogy aztán hétfőtől szerethessünk bolondulásig.

(vicces a múlt éjszakai válaszsms-eket visszaolvasgatni. közben találtam még a kocsiban egy flakon jegesteát, dehidrálni, kalóriát visszapótolni egészen jó. be kell, hogy valljam - legalább magamnak - hogy bármit is állítottam korábban, hiányzik a bulizás. nem az ivászat, nem a szívás, nem a tizenkettő egy tucat-látszatlötyögés. hanem az a fajta, amit eleddig leginkább g.-vel lehetett a legjobban. az az igazi, akár órákon át bugócsigaként nem leállós, [no xtc, not any, csak a zenére belsőmozi] igazi gőzkieresztősen bemozogva a teljes táncteret rongylábmód. punnyadt banda, ehh.)

az eklektikában nagyon helyre talpalávalók jöttek a galériáról vizuál-támogatással. szóval szolid lencsézős bulizgatás, aztán még irány v.-ékhez már mintegy chill-out és hazafelé se ütöttem el egy petárdázós ökröt sem. (kár lett volna a kocsiért, nna) most meg afterparty és újévi koncert. szeretem ezt. is.