délután hosszan elnyúlóan médiatréningeltünk kollégával partnercégnél. a résztvevők egytől-egyig lányok voltak, akiket első blikkre sikerült a cosmogrl-kategória prototipikus képviselőiként belőnöm (oké, ennél vulgárisabb voltam magamban, node). azóta némiképp elgondolkozva a benyomásokon finomodott a véleményem, de az továbbra sem pálya, hogy szocializálódásilag ügyfél-partikra járjak majdan. túl rossz élményeim vannak még évekkel ezelőttről ezekről a pofavizitekről. persze az is felmerül (s valóban), hogy a bennem éledező előítéleteimmel [félelem] kéne valamit kezdeni. meg hát a taxit is fizetik. hát, nem tudom.

de legalább este acb-kiállításmegnyitó, ami újfent alkalmat adott a 'na, und?'-kérdés gyomorból induló s agyba ütvefúró átélésére. talán meg kéne nézni egyszer akkor is a tárlatot, amikor nem tolong ott a rengeteg itt-is-megjelentem-remélem-látta-minden-fontos-belterj-cimborám - kép elé beállva cseverészgő látogató. merthogy a műnek tér kell. hogy ne kelljen kerülgetni, hogy csöndben elmélyülve belemászhassak és érezzem a kőtömböt, ahogy kifaraglik belőle a rejtező alak, vagy a képet, ahogy a vászon hófehéréből kontúrokat ölt s megszínesedik az élmény, vagy ahogy egy egyszerű mekk-mester [by a.]-like fregoli a kontextusul ragasztott csempékkel felkelti a szunnyadó emlékeket és élni kezd idősíkokat összetoló párhuzamos valóságokként - ott és akkor. egyébként nem volt pogácsa, a bort nem kóstoltam.

később még sark meg szimplakert kis beszélgetős, gondolatébresztő záróakkordként. az itthon továbbra sem otthon. így megy ez.