cinema. paradiso.

estére filmhalmozás, miközben a.-nál a szokásos tematizált házi filmklub programján egy homevideo-like amatőrfilm [csirkésfilm] után cronenberg meztelen ebédje forgatja a gyomromat, i. koma a vox oscar-partyjára invitál. az az igazság, hogy semmi kedvem idegenek között bájologni, fecsegni a semmiről várva a hajnalnak az ő hasadtát, passzívdohányozni és reggel úgy ébredni, mint akit fejbevertek (kevés már mostanság a néhány óra alvás). nem mellesleg pedig kurvára nem érdekel az egész oscar-mizéria (azért a zelary-nak és cserhalminak persze drukkolok), a(z óbudai) rolling rock nem gyerebe, úgyhogy i. koma ez egyszer nélkülem váltja meg a világot. így járt.

MINDENNAPI TESZT-KÉRDÉS

Látod-e még azt,
amit nézel, vagy már csak
tudod: ott az van?

(fodor ákos)

(hogy miért? talán azért, mert néha jó azt hinni, hogy ha minden kötél szakad, mégis van még olyan hely, ahol lesz türelme valakinek az összes szétszóródott és összekeveredett puzzle-darabkát addig rakosgatni, amíg újra fel nem sejlik a nagy mozaik s újra láthatják az ismerős(nek vélt) keep smiling face-t, ha tükörbe néznek. valami nagy-nagy elkeseredettség és tanácstalanság kell olyankor, hogy zömüljön e gondolatokkal bírkózó agyak mélyén-szélén, hogy feltett kézzel feküdjenek az életvonat elé, de előtte még egy utolsó [utolsóutáni?] mentsvár, hátha majd ott békét lelnek. csak egy éjszakát távol lenni. néha csak ennyi kell)

utaztam ma megint öt órát kábé a nagy semmiért [pécs] pedig olyan klassz igazi bölcsész kurzust találtam, hogyaszongya: "Az ízlés mint kulturális kompetencia, az ízlésfejlesztés mint a szimbolikus tőke növelése". hát nem gyönyörű? kevesen is voltunk, igazán izgalmas szeminárium is keveredhetett volna, ehelyett azonban egy kapkodó, tudáshiányosnak tűnő (vagy túlzottan centráló?) kavargást kaptam. legalább az irodalomjegyzékben van néhány használható forrás. így megy ez. egész vonatúton (oké, mínusz alvás) primo levi utolsó alkotása dermesztett (akik odavesztek és akik megmenekültek), felvéstem az alapművek közé. nem azért, mert mindenben száz százalékosan egyet tudok vele érteni (nem is kell), hanem mert ahogy sorjáznak a sorok, új értelmet nyernek korábbi olvasmányok és filmek és beszélgetések, és '44-ből reflektorfényként világít ma elvégzendő feladataimra. döbbenetes. az is, ahogyan a lemoshatatlan szégyen miatt évekkel korábban öngyilkossá lett jean amery-ről ír [okok, okozatok], s még nem tudja, hogy valójában magáról ír. (egy év múlva ő is végez magával)
este persze még vissza a rendelőbe, és ma megkaptam az első igazi paraszolvenciát. örömöt egyáltalán nem éreztem, sokkal inkább leírja a szituációt (első megközelítésben) a megalázottság. utólag végiggondolva, lehetett volna még mást is mondani (ott az alapítványunk, minden adomány velkám), ugyanakkor kérdés, hogy nem ártok-e többet a nem-elfogadással aktuálisan. sebaj, az alapítványnak én is befizethetem. aztán t.-vel elindultunk az operaház felé lassan, ráérősen, csevegve.

(a sráckertnek viszont úgy tűnik tényleg lőttek. fülledt nyári éjszakák, biciklizés után jól estek a fröccsök, szendvicsek)

jó, hogy van a kedvenc nőilapom, hiszen anettka pártalapítási szándékáról, nameg sajátságos (?) kampányelképzeléseiről (a nagy kommunikátor, avagy aki nem tudja, az csinálja?), honnan is szerezhettem volna tudomást? könyörgöm, akasszuk fel! nem is tudom, mi a helyes diagnózisa a hölgynek... tán, nagyzásos téveszmék?


("Félelemben élni olyan mint félig élni.")

most írt v., hogy úgy döntött, hazaköltözik. ("azt mutatják a számok") lehet, hogy igaza van, de az is lehet, hogy ez most a könnyebbik út. (azt tanultam, mindig a nehezebb út a jó út) ő tudja. g. szülinapi ajándéka kipipálva, az azért mókás, hogy a függőágy-HQ-tól rálátni az ablakomra. (apu tágranyílt szeme, kitágult pupillája, adrenalinban tocsogó limbikus rendszere vagyok. csak egy vacsora - nyugtatom magam.)

(március 18-án elindul az rtl-en az anyacsavar c. műsor. (ha minden igaz) 4x50 perc, valahol a bajor-show környékén. az utóbbiról inkább a nagy semmi, de ez az anyacserélős szar kicsapja a biztosítékot. kedves kolosi péter! elhiszem, hogy a nézettség az első. elhiszem, hogy nehéz aggyal felérni azt, hogy egy család dinamikájába beavatkozni nem lehet büntetlenül. elhiszem, hogy mindig lehet olyan szülőket találni, akiknek a 15 perc hírnév mindent megér. de hogy sehol egy józan ember a csatornánál, aki egy percre végiggondolná ezt az "ötletet", és azt mondaná, hogy nem lesz ez így jó... mi ez a műsor valójában? a gyermeki fantáziavilágba való beavatkozás, a megvalósult gyerekrablási fantázia, abúzus a javából. a szülők, s különösen az anya prostituálása, kódolt szerep- s netán identitáskonfliktus, a válás és az anya halálának szimulációja - feloldás nélkül. nincs mese, mélységesen elítélem a szülőket, akik vállalkoztak erre a műsorra. gratulálok.)

... s vannak olyan apák, akik mellett fiuknak csak egyetlen esélye van. öngyilkosnak lenni, átvinni magát a ladikon, kharón potyautasaként. [megterhelő]

jégpáncélt melegít arcán
fagyott mosolyba olvadt
szájaszélén hó pereg
két lábbal a föld felett
fél szárnya már elveszett.

(hierankl c. film. amolyan születésnap-klón. "Az lélegzetelállító tájon játszódó, intenzív atmoszférájú filmet a kritika és a közönség a Heimatfilm műfajának újrafogalmazásaként ünnepelte." (port.hu) ha ez lett volna előbb, egy szót se szólnék, de öt évvel thomas vinterberg után... hmm... hát, nem tudom.)

zanza

végülis jó volt a farsangi buli tegnap estéből hajnalodván a szilvakékben. az antrém tökkéletes, rögtön ex-főnökökbe ütközöm (valljuk be, nem meglepő, hiszen az iroda szemben, és fölöttem laknak egy emelettel. reklámos múltam néha vissza-visszaköszön), integetünk egymásnak barátian-lazán, majd leosonok a pincébe. régen látott g. és h. már ott, előkerül p. is, a dj még hiányzik, de a hangulat határozottan emelkedő tendenciát mutat. (a helyzet később fokozódik, befut egy rakás innen-onnan ismerős arc, lassan bedarál a keep smiling és g.-vel jól lehet bulizni) [akár itt is tarthatnánk o.-val a közös születésnapozást. idén másodszorra] másnap reggel frissen, üdén, s irány régnemlátott törzshely, szokásos bögrekávé, múltheti mancs, és befutnak az asztaltársak. az operabál miatt nézem az órát erősen, még időben érkezem a parkolóba, szúrósszemű rendőrnek némi útakadály-áthelyezés közben odamorgom, hogy megyek már, megyek. estére meg v.-vel egyezkedünk. lesz, ami lesz. a függetlenség napja?

(g. harmincadik születésnapjára függőágyat kap. "ha már egyszer építkezik")

bömbirongy

ül velem szemben, morzsolgatja szorongásait, de (szinte) minden második szava az, hogy "ez nem is fontos, nincsen jelentősége". és akkor beugrik vercors-tól a medúza tutaja, ahogy azt mondja esther aubagne (na nem szó szerint, mert ugye idézni én, hááát...) "soha nem tudhatjuk, hogy melyik részlet a fontos". és mondom neki legott. tényleg nem tudhatjuk, mikor bukik ki egy-két gyerekkori csontváz a szekrény mélyéből, hol rejlik a katarzis, mi az, ami elhozza a megváltást végre. beszéltetem, reflektálok, tükrözök, néha kis összefoglalás, de nála van a kulcs, ővele s a mondataival dolgozunk. (félek tőle, hogy azért ez mégse olyan egyszerű, mint esther-nél, nem annyi csak a dolog, hogy meséltetek, megidézem a démonait s a többit majd a katartikus átélés elintézi.)
hatás-ellenhatás. ez viszont egyszerű.

szemétbe az előző félévemmel, mint kiderült min. 3 megszerzett kredit, különben el se fogadják. nekem 1 lett. fizettem egy érvénytelen félévért 80k-t. (+ a késedelmes index-leadásért 2k. [a legkevesebb] erről ennyit. lehet, hogy nem kéne erőltetni? naná, hogy mégis ismét belevágok. a taktika most egyszerű: sokat felvenni, hogy ha elhullás lenne (garantálom, hogy lesz), se járjak ismét úgy.így. amúgy. miért kell megadni az ic-jegyrendelésnél a tel.számot, ha nem hívnak fel - mondjuk az indulás előtt 10 perccel -, hogy mégis mikor kívánom átvenni? (nem lehetett kihagyni, hogy autóval menjek. jó volt, de a napfénytető ma még zárva maradt)
utálok sötében vezetni.

indukált pszichotikus epizód. szép szókapcsolat, ugye?

(meg a "szakértés" ma a rádióban. én, a reklámpszichológus. nahiszen.)

még mielőtt végetérne ez a subbacultcha-méltatást is megélt nap, jelezném, hogy szent valentin az epilepsziások védőszentje. is. na azért.

dawson-éknál 'lógós nap', nekem a gap year még szimpatikusabb. rajta vagyok.
az orosz bárka meg hmm. jójó, zéró vágás, szép az ermitázs, de a végére csak rájöttem, hogy mi hiányzik belőle. a színek. kékek, zöldek, sárgák, narancsok. a tengernyi piros, fekete, arany és fehér (bézs) közt. na meg a halottsápadt arcok, pasiknál feltétlen barkóval, pofaszakállal nyilván. és persze a második sorból nézni sem volt túl szerencsés. a székek túl magasak, az előttem ülő frizurája is tupírka, két perc után úgy döntöttem, hogy elég volt az ide-oda hajlongásból, lesz ami lesz, ami megmaradt az általános iskolás orosz órákból az majd csak segít. hááát...

bár szolidáris vagyok a virágkötőkkel (boldog gimnáziumi ikebana-alkotókör, na meg anyu is igen szépeket köt (ha valakinek esküvőre, temetésre, akármire csokor, dísz, akármi kell, nosza, szóljon!), de ez a kurva valentin-napozás, ami egész nap folyt a rádiókból, a tengernyi nyálas kínrímmel tűzdelt "vers", amiket szemrebbenés és (tán) pirulás nélkül komoly (?) felnőtt (?) emberek (?) be bírtak makogni az éterbe... szánalmas. ennél földhözragadtabb voltam. t. kapott egy kólát (na de kérem, ebben a jeges időben, amíg elballagtam két beteg között a boltba, meg vissza. ez azért igazán értékelendő teljesítmény! nemdebár? demdebár.) és elvittem a nyugatiba. leadja a szakdolgozatát, aztán miénk a március. hmm.

egy kicsit oldja a bennem lévő feszültséget d. (11 éves), ahogy odafirkálja a rajzoló táblára varázsceruzájával, hogy "boldog valentin napot r. bácsi!" (mert ők már ebben nőnek fel. mi a f.sz közünk van k-európa kellős közepén ehhez az ünnephez?) előtte épphogynagyfiú szemét lesütve beszél alkoholista szüleiről, utána lökött tinilány részletezi aktuális kalandozásait a suliban és körülötte (túlhajtja magát, de legalább ventillálhat - övé az idő), majd koraérett kamaszsrác mesél kósza füvezésről, (kora) gyerekkorban indított felívelő kórházi karrierről és magábafojtásról, introverzióról. vajon mitől van az, hogy vannak emberek, akik vonzzák a baleseteket? minden(ki)t összevetve volt ma padlásról leesés (csoda, hogy életben maradt), csuklótörés, égés, autóbaleset, ujjtörés, nefrózis. ezek mellé egy-egy aktuális influenza nyilván nem oszt nem szoroz. tartalmas nap volt ez is. halberstam után szabadon: mert miénk a hatalom.

két saul bellow kisregény után kezembe akadt maugham catalina-ja, aztán rájöttem, hogy már olvastam. helyette inkább vercors. vélemény még nincs. még nincs vége.

ma nagy lakli (úszott versenyszerűen hét évig, aztán meg a deszka) huszonéves srác ült velem szemben a rendelőben, övé volt az idő, s csak egy-két kérdés kellett, aztán dőlt belőle a szó. a gyerekkori történetek, a fájdalom, a hiány. egy elérhetetlen apa, a vágy a védelem és az okos tanácsok iránt, amit nem kapott meg. ahogy tovább haladtunk persze kiderült, hogy transzgenerációs az ügy, de az önreflexiós készsége - bármennyire intellektualizál s racionalizál is - kiváló. megdöbbentő, hogy valóban mekkora súlya van a szavaknak (pepita kabát). ül velem szemben, s látom, ahogy újra kisgyerekké válik, szorong, fél és aggódik, s ez a híd eddigi örökkévalóságán át a mába. [még sötétben tapogatózom] ha megszólítasz valakit, már rád is tartozik. hatalom. felelősség. kis herceg. (23 évesen olvastam először s egyben utoljára. nem szerettem.)

kiragadott pillanatok az elmúlt napok félhomályából:

"nagyobb az odú, mint a fa." (egy gyerekrajz értelmezéséhez. lábjegyzet. mintegy)
mennék holokausztkutatni németországba. vagy svédországba gyerekverseket. csak nehogy kapjak egy kilót. nagy, elálló és vörös fülekkel.
minden hajnalban verítékben fürödve. utóhatás vagy tünet? mindig ugyanazok a kérdések.

kiürült toknak érzem magam. elmúlt kor letűnt emlékeit őriztem, mára csak por s hamu. illékony idő. [lopott mondatok]

jó-jó, hát óbudán nincsen internet, előfutárként különben is eljátszadozok kis influenzával (39,8-cal indítottam) aztán beköszön tüdőék gyula nevű csemetéje (macska, macska, nagyobbacska) szóval a mentősök (miközben vártuk őket, eszembe jutott, hátha o. száguld értem szirén(a)sívitással, aztán beugrott, hogy akkor nyár volt és boldog tudatlanság, most meg van, ami van. [nem ő jött]) után inkább anyámat boldogítom egy ideje. (ezzel is faragva a rezsiköltségből) végülis egészen eredményesnek mondható az eltelt időszak, kiolvastam harry pottert (bazmeg, ki találta ki, hogy ez gyerekkönyv?? akkora 16-os karikát érdemelne mint a ház. egyébként rémesen egyszerű a mondatfűzése és meglehetős jelzőnélküliséggel (b)ír. végre rájöttem, hogy miért is olvastatja magát annyira.) beficcent valami denielsztíl-nyál is, latinovits z. szurkálta a ködöt, végre megnéztem a szeretni bolondulásig-ot [ez nem tv. ez hbo] (ajjaj, ms taotou ahogy az elején a biciklin hasítja a párizsi utcákat...) és persze néha ledobva magamról a priznicet kiosonok a kisautóhoz és próbálok rájönni, hogy a fenébe kell átprogramozni a rádiót. (kretén állat, aki ilyen adókat bírt beállítani, hogy info, roxy, deejay meg danubius. (a rádió1 határeset). gratulálok. persze ízlésről nem vitatkozunk. az vagy van, vagy nincs. szerinted?) különben döglik a szabadság édes madara, én meg egy indítványon gondolkozom melyben a marihuána orvosi célú alkalmazásáért nyafognék. (leszögezem, ideális alanya vagyok bármilyen fogyókúrás programnak, kiválóan elvagyok egy danone éden gyümölcsjoghurttal és egy szelet pászkával egy napig. na persze, a hányinger nagy úr. hát ezért (kéne) a fű. any idea?)

[a korcsolyás lányokról nem is beszélve]

te jó ég, hamarosan én is olyan faszságokat fogok ide köpni, hogy "átértékelődtek a dolgok", "most már más szemmel nézem a világot", "tudom már, hogy a lényeg néha láthatatlan apróság, csak a hétköznapok rohanásában nem vettem észre"... hehe, mindjárt okádok magamtól. egyébként nem, kurvára nem értékelődik át semmi, a szavaknak mindig is erejük volt, az apró pillanatok mindig is közel álltak hozzám, a kapcsolatokra mindig is kényes voltam (kedves x, kedves y, és z, és q etc. [diszkrétnek lenni a végletekig, pedig nem is hozom otthonról a nicht vor dem kind-attitűdöt] relax, nincs harag, elfogadom a gyávaságotokat, hiszen az vesse az első követ, aki el is bírja azt) a keleti bölcsek (a szkepticizmus felértékelődése) imamalmai is lassan őrölnek, hiszen nem kergeti őket senki és semmi, várakozás marad talán és egy megfagyott libbenés időtlen pillanata, ahogy peregnek a homokszemek egymásra némán, szűk halomba.