bár szolidáris vagyok a virágkötőkkel (boldog gimnáziumi ikebana-alkotókör, na meg anyu is igen szépeket köt (ha valakinek esküvőre, temetésre, akármire csokor, dísz, akármi kell, nosza, szóljon!), de ez a kurva valentin-napozás, ami egész nap folyt a rádiókból, a tengernyi nyálas kínrímmel tűzdelt "vers", amiket szemrebbenés és (tán) pirulás nélkül komoly (?) felnőtt (?) emberek (?) be bírtak makogni az éterbe... szánalmas. ennél földhözragadtabb voltam. t. kapott egy kólát (na de kérem, ebben a jeges időben, amíg elballagtam két beteg között a boltba, meg vissza. ez azért igazán értékelendő teljesítmény! nemdebár? demdebár.) és elvittem a nyugatiba. leadja a szakdolgozatát, aztán miénk a március. hmm.

egy kicsit oldja a bennem lévő feszültséget d. (11 éves), ahogy odafirkálja a rajzoló táblára varázsceruzájával, hogy "boldog valentin napot r. bácsi!" (mert ők már ebben nőnek fel. mi a f.sz közünk van k-európa kellős közepén ehhez az ünnephez?) előtte épphogynagyfiú szemét lesütve beszél alkoholista szüleiről, utána lökött tinilány részletezi aktuális kalandozásait a suliban és körülötte (túlhajtja magát, de legalább ventillálhat - övé az idő), majd koraérett kamaszsrác mesél kósza füvezésről, (kora) gyerekkorban indított felívelő kórházi karrierről és magábafojtásról, introverzióról. vajon mitől van az, hogy vannak emberek, akik vonzzák a baleseteket? minden(ki)t összevetve volt ma padlásról leesés (csoda, hogy életben maradt), csuklótörés, égés, autóbaleset, ujjtörés, nefrózis. ezek mellé egy-egy aktuális influenza nyilván nem oszt nem szoroz. tartalmas nap volt ez is. halberstam után szabadon: mert miénk a hatalom.