még egy hét (bár ma is sima 12 óra+ a műszak ) és aztán lebegés. cérnaszálak vezetnek valahova messze, valakinek a kezében ott a fakereszt, próbál irányítani, rendezetlenek kismozgásai, gyerek még az istenadta (vagy épphogy vén, porosszürke országút?), meg-megremeg keze, hogy ingaként lengek föööl és leeee (bár ülnék egy ágon, egy szép hosszú ágon hogy [a semmi ágán ül szivem, kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szeliden s nézik, nézik a csillagok]) visz a lendület visz tétován paskolva, mászat hegyeket s völgyeket ("mert előttem volt"), ki tudja hol áll meg, úgysem talál meg.

"jó éjt nagyvilág, jó éjt budapest!"