beszélgettünk

ideje volt már sort keríteni végre erre a beszélgetésre is. egyelőre tehát - bár a helyzet érzékelhetően romlik - marad minden a régiben, 1 hó/4e jelenleg. egyébként lehet kábé hármat lépni, abból kettőnek nincs túl sok értelme (várható siker vs kockázat) aminek meg lehetne, azt még egyelőre nem kéne. jobban végiggondolva a 20-30%-os 120 napon belüli halálozási ráta voltaképpen most is elfogadható kockázatnak tűnik. hát még mennyire az lesz majd akkor, ha tényleg sor kerül rá. juhéjj.

kapcsolatok

talán azért nem fekszik a műfaj, mert hiányzik az anticipált jövőkép, ami értelmet adna neki. tízegynéhány éve permanens bizonytalanságban létezve nem lehet(?) arra építeni, hogy majd egyszer, hiszen lehet, hogy holnapután sem lesz már. foghatnók a kölcsönösség hiányára is, de az valószínűleg már okozat, s nem ok. ilymódon a telefonkönyv holt adatok hordaléka jobbára, kevés valódi kapcsolattal. néha még hiányoznak, de a többség úgyis látszat (volt) csupán, s sallangoktól mentesen mégha üres is, de tisztább a kép.

mikroblog

twitter nem oké, tumblr oké. ebben persze nem elhanyagolható a szerepe a vc-csapatnak és emlékezetes lipdub-klipjüknek. szóval most gondolatmorzsákkal játszódom amott.

szelektív

és akkor amikor már túlvoltunk a krízisintervención (túl, a nyúlon) egy nagy korsó málnaszörpön és a cukor nélküli karimára hűlő bögrényi tejeskávén, sőt, már a röpke dícséretet is bezsebeltem a koncepcióért, még amúgy elmenőfélben elgondolkozva megkérdezte, hogy nem akarom-e azt a szortimentet önállóan, majd megegyezünkúgyis. és akkor hirtelen nem tudtam mit modani, csak olyan befeléfordulósan jajongva elmosolyodtam.

mantra

hallgat. figyel. mosolyog. vár.

álmodni tudni kell

ó igen, teraszt azt mindenképpen szeretnék (újság, cigiwifi, telefon, kávézunk a teraszon), napfényt és csöndet, fákat és eget, forgácsillatú galériát és fehér tereket. (most vigyázz, hogy jól csináld)

homályos

néha feladnám az egészet, de egyszerűbb hagyni sodródni magam. változó színekbe térve ugyanazok az arcok, s néma falak cinkosan kacsintva. oda, vissza, ahol valójában nem is, de voltak pillanatok, amikor a létező lehetőségek legjobbikaként tűnt fel - majd el hamarosan. túl sok minden kötődik oda, túl sok ami elveszhet. persze akkor tán nem is volt annyira. erre kell menni.

mintha még

a frissen sült bagel illata, még meleg, ahogy a zatar-morzsák ráperegnek. olyan mintha, persze megint csak mintha. hajnali tengerpartról álmodom, a kánikulát ígérő első sugarakban a traktor-vájta homokbarázdák hűvösébe taposni s elmerülni mélyre, sebesen. kóbor emlékfoszlányba kapaszkodva csak az illata s talán valami homályos töredék, ahogyan egykor láttam. mintha.

helyzet

"mire megtanulsz
énekelni, dalod már
rég nem arról szól"

anyám könyve

benne vagyok, benne vagyok az anyakönyvben! éjszakai hajókázás a dunán három tűzijátékkal dúsítva pedig jó móka, jövőnyári program ilyeténképp formálódik. (feltételezve, de meg nem engedve. illetve izé.)

esküvő

naná, hogy korán sikeredtem a fodrászhoz a virágokkal (a tiloson meg szeletel a maraton), volt hát idő beszélgetni kicsit az esküvő napjára időzített veszekedések lélektanáról. azért ez egy nagy lépés, így tizenakárhány év után, szóval sok boldogságot e.! (de ugye beszédet nem kell mondanom?)

welcome home

mintha egy évek óta kihízottfogyott nadrágba próbálnék újra beleszuszakolódni, vagy ahogyan egy-egy kórházas alászállás után újra próbálgatni kezdhettem a megszokott mozdulatokat. csöndben, hátsólépcsők homályában osonva bújkálok vissza ide, hátha a betűk is újra megtalálnak. még idegenek a színek és a (hozzáképzelt) szagok, még vastagon áll a por mindenhol, de óvatosan-halkan csoszogva barátkozunk. újra.