hazafelé a villamoson láttam az igazi kennyt. most már értem a szemeteket, hogy mindig kinyírják. én csak az arcába akartam belekönyökölni. később, ahogy bontogattam ki a karomat a kötést fedő ruharétegekbe vájva, egyszercsak éreztem, hogy időnek előtte elengedett a cucc és a pólóm ujja lassan bíborszínbe borult. a vércsöppek legördültek az ujjaim közt az ibookra, s lassan piciny tócsa alvadt a billentyűk alatt.