private.blink

"az erdőben egy útelágazáshoz értem, s én a kevésbé jártat választottam, s ez volt minden különbség." (robert frost)

2003/11/30

(örök hála vattaC-nek, mert ügyes volt és okos és most megint lakható övezetté nyilváníthatom kis virtuális kuckómat. köszköszkösz)

előestén kicsit szétcsaptuk magunkat (gyors sodor kint, majd ezaz bent), trafó, yonderboi hajnalig, i. komával ex-nőjével r.-rel és kis barátnőjével (gáz, de fogalmam sincs, hogy hívták, mindegy, gyorsan és nagyon berúgott, ami akár jól is álhatott volna neki, de nem), később befutott e., kedvenc riporterem is, és hát persze, "jaj, de kicsi a világ" - ott volt d&e (még az egyetemről) és sz. a pult másik oldalán. vicces követni a párkereső/-szerzési stratégiákat. ahogy szemeznek. aztán tüzet kér. s ha már, ottmarad. próbálnak beszélni (mission: impossible). és 10 perc múlva két lehetőség van: vagy már egymásba gabalyodtak, vagy eltűnt valamelyik, és arrébb próbálkozik. nem kicsit közhelyes és unalmas. (hogy nem változott semmi).
hajnalban hazafelé e. a legutóbbi munkájáról mesél, ahol kisgyerekek között volt és egyszercsak elkezdtek potyogni a könnyei. mert az óra ketyeg kegyetlenül.
(néhány suta szóval próbáltam volna vigasztalni, aztán rájöttem, hogy senki helyett nem vívok meg több csatát)

és hogy miért előeste? kb. 1 órával és 8 évvel ezelőtt halt meg apu. és most talán, talán elkészülhet a könyv, aminek az elejére odaírhatom: "Apámnak".

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal