viszi a vonat

görcsösen nyúló féltő karjai
búcsút intenek örökre tán
csattogó kerekek küllői közt
gőzfelhő gomolyleple száll
végül eljött ez is gondolatban
újra s ezerszer hallott sikolyok
szakadt bársony foszlányokat
hord a szél cibálja ősz tincseit
magából kivetkőzött világ ég
és föld között gyáván hunyorít
míg a kelő napot füst facsarja
szürke hamuzápor szemfedél.