ugyan tegnap(előtt) sokáig húztuk az eklektikában (igen, mozarellás-olivás pasta, mimás?), mégis kvázi-hajnali kelésbe torkolltam. lefekvés előtt még kis előhangolás a téli berekkel s most, a nap végén, ahogy forgatom a kezemben az elhozott kilőtt 22-es és 32-es töltényhüvelyeket, a fülcsengés már múlófélben (a 32-esek pont passzoltak füldugónak), de a fegyverek váratlan rúgása és a lőporfüst csípős-kesernyés szaga még az érzékeimben feszül. bár hecceltek a srácok előre, semmit nem éreztem a pisztolyagyat szorongatva a hatalomból és az omnipotens ki-ha-én-nem agresszivitásból. ahogy a sörétes puskalövedék kilenc ólomgolyója szinte szétrobbantotta a kitett tévé keretét (kb. 10 cm átmérőjű szórásképpel), óhatatlanul is átértékeltem a gyerekkori indiánregények csatajeleneteit. aztán t.-ék még elmesélték, hogy egyszer kipróbálták mennyire golyóálló egy autókarosszéria. hát nem az. ennyit a látványosan járműfedezékbe húzódó film-zsarukról.

este meg corpse bride (emilyről egyből (egyik) gyerekkori szerelmem, a királylány a süsüből ugrott be) és záróra az eckerben - ami hamarosan ismét három hollóvá vedlik vissza. s a taxis diszpécser lassan már magától mondja a telefonszámomat. én meg nem kértem el k.-ét. klasszik.