persze már régen aludnom kéne, hiszen reggelhajnaltól újra várnak a babzsákok, de most kezd hatni a perczel-videó. alattomosan, gyomrot öklömnyire gyúrva kéretőzik vissza, s nem engednek a képsorok. igen, ez az a bizonyos, amiből a hvg részletet közölt nemrég - csak ez a teljes anyag (második fele) volt (az elsőt majd pár nap múlva). emlékszem még a pasasra az egyetemről, a tanárra, akire bár felnéztem, mégis ambivalenssé tett az öltönyszínhez nem illő nyakkendő és a cipőből kivillanó mintás zokni. a kisujjon hordott hatalmas köves pecsétgyűrű szintén nem javított az összképen, mint ahogyan az elő-elővillanó (most már tudom hova tenni) fensőbbséges öntudat sem. becsületére váljék azonban, hogy politikai nézeteiről mindezidáig semmit nem tud(hat)tam, nem élt vissza a katedra magasával. a kissé hagymázas, sokadgenerációs nemesi értelmiségi sarj országsors-feletti búsongását (5. rész) felülírta az utolsó etapban a halállal megbékélni nehezen tudó, állapotát mégis néha feketehumorral viselő emberi hang, az ismerős gesztusok és grimaszok. akármi is történt, s bármilyen ellentmondásos is volt, sokat köszönhetek neki. hát ezt teszem: köszönöm.