épp most jövök a spontán szerveződött osztálytalálkozóról, ami kis létszámmal ugyan, de annál jobban sikerült. röviden sikerült összegeznünk a helyzetet: itt állunk közel a harminchoz (s én a legközelebb...), rengeteg ún. tapasztalattal (kapcsolatok, válások, munkakörök s megszűnésük - megannyi ismeretlenül is ismerős hétköznapian különleges történet), váltásra éretten s elhatározások közepette (én már utána). akárhogyan is vágyunk(?) vissza, valahova a mostból a felhőtlennek tűnő gyerekévekbe, mégis csak a ráncok mélyültek az arcokon. a szemek csillogása ugyanaz maradt, s ahogy nosztalgiába révedve idézzük fel az egykor történteket (konstrukció, rekonstrukció s dekonstrukció közt lavírozva) a nevetés közös. m. hétfőn felmond, b. március közepén elutazik szerencsét próbálni németországba, d. pedig afrika felé veszi az irányt. négyen három házasságot dobunk a latba - ebből egy se az enyém, de a lépcsőn felfelé igyekezve b. a sarkamra lép, s már mondja is: - ott leszek az esküvődön. d. pedig azt javasolja, kezdjem rögtön a másodikkal, az biztosan jól sikerül. és ahogyan a kocsma duruzsolása elhal mögöttem, kezdem nagyon egyedül érezni magam. a dermesztőn jeges éjszakai budapest monoton alapzaja csendül visszhangozva a dunán át.