délután metrózva még újabb munkahelyi interjúra új munkahelyi kolléganővel akasztom össze a... szememet és érdeklődéssel szemléltem a rikító fehér sebtapaszokat a kezein. három hete vett robogót, ma esett vele harmadszor. (lehetne odafigyelni előzéskor kedves autósok az oldaltávra??) ilyenkor azért elgondolkozom, hogy talán kéne vennem nekem is bukót, de inkább maradok (tisztelettel) fatalista. hiszen csak biciklizem. többnyire bicikliúton. igaz, hogy c.-t is a járdán tekerve gázolták halálra a múlt nyáron. (már, ami ezt illeti) az interjú egyébként jól sikerült, mehetek hospitálni, és majd jövő félévtől drogprevenciózni. a terápia jobban érdekel. holnap meg találkozó egy alapítvánnyal, akik felkértek kuratóriumi elnöküknek. most akkor hova is haladok? időt kérek!
(a brazil-magyar 4:1 tulajdonképpen nem váratlan (én 3:0-ra tippeltem), gyulai balázsnak gratulálok a brazil játékos nevével való viccelődésen, a magyarok meg egészen egyszerűen lassúak, nna. oké, hogy kisebb volt a pálya, de amikor sokéve benne voltam az iskolai csapatban végighajtottam a teljes játékidőt. kisebbek voltunk mi is. és csak játék volt. talán pont ez a baj. (lsd még intrinzik-extrinzik motiváció))
(egyébként kósza hírek terjednek, miszerint idén is lesz sráckert. a szimplakert ennél biztosabbnak tűnik, egyik tulaj haversrác, ő mondta, hogy tizedike körül nyitnak)

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]
<< Főoldal