még mindig füstszagú a hétvégi balatoni bográcsozástól a fejkendőm - amit gondoltam még idejében kipróbálok, így adva értelmet egy tízegynéhány évvel ezelőtti levi's shoppingnak. még a végén szebb leszek, mint a tom hanks a philadelphiában.

közben (az úton oda&vissza) azon gondolkodtam, hogy is van az, hogy arról papolunk, hogy mindenki egyéniség, egyszeri s megismételhetetlen, le a sztereotípiákkal, ne skatulyázzunk be embereket az első (második, harmadik stb.) benyomás alapján. ehhez képest meg azt látom, hogy mégis az a nyerő stratégia, ha a legközkeletűbb és -sekélyesebb (már-már előítéletszerű) sztereotípiákat alkalmazza az ember, s szó nincsen az oly sokat emlegetett "elfogadásról" (feltétel nélkül - naná), "odafigyelésről", "meghallgatásról" vagy más értékesnek gondolt/tartott - valójában időpocsékoló kitérőkről. (persze a sok kitérő közt valóban elveszhet a sárgatégla, márpedig) mi következik ebből? semmi. az égegyadta világon semmi.