érdeklődve nézem a piros célkeresztet a mellemen, ahogy fókuszál, meg-megremeg óvatos vibratóban, majd céljára találva metszővörös bélyeget süt rám. aztán a hangok, apró tűszúrás, és már csak a lélegzésre figyelek. most beszívja a levegőt...most kifújja...most beszívja és benntartja. homályzóna. ragasztócsík a karomon (kezdem sejteni a gyantázás borzalmait), majd este óvatosan bírkózom vele, addig a szorításából tudom, hogy ott is én vagyok. a rendelő is kihalt, alszom bent másfél órát, aztán t.-vel lelépünk. ő jobbra én balra. mindig balra. mindig egyedül.
hányingerem van. magamtól. is. ilyen egyszerű.