home alone

a lelépés tipikus esetét forgattam melóilag (ma telt be egyébként is a pohár, úgyhogy nyitott vagyok a mindenre leginkább), hiszen e. (mióta is ismerjük egymást? 12 éve? [azért se mondom, hogy "mintha csak tegnap lett volna", mert nem. régen volt, megfordult velünk néhányszor a világ, de mi maradtunk mégis. remélem...]) elutazik, s persze jön még (vagy megyek én) de ilyen formán még nem veszítettem el embert. [drukkolok neki. nekik] a két szerencsétlenben indítottunk (kellemes félház, juhtúrós polenta, pármai sonkával és parmezánnal töltött csirkemell zöldséges kuszkusszal és szünetmentes víz - nem indítjuk be a mivagyunkawittmanfiúk-projektet, csak spontán világot váltunk ember-fronton), majd irány a művész egy kis szénhidrátért (felejtős). befutott t. is, s mesélt kicsit közös ismerőseinkről. pöttyet megdöbbentett (annyira azért nem, nem is vártam mást ilyen viszonylatban) - ez is egy leépítés-projekt végülis. n. már nem jött át, de annyira nem is fontos.

még a holnapi észosztásra kell készülni, csak párszáz oldal, de annyira azért nem vagyok lelkiismeretes, s különben is i. gyorstalpalója (személyesen jobb lett volna, de van valami határozottan nyálcsorgattató abban, ahogy 8 perc sétára lakva egymástól mi mégis inkább telefonálunk) által felvértezetten improvizálok majd jól. ahhoz értek.

egyébként meg:



bennszakadt üvöltéstől
guvadó szempár csillog
a szökevény hold
mérgezte éjszaka
az utolsó menedék
egy karnyújtás az ég.