rádió kipipálva (készülés felesleges volt perszehogynaná), könnyed fecsegős, felszínkarcolgatós óra van mögöttem, és belefutás régi ismerősbe (anno kisrádiónál okított). társam, é.t. kissé guru, ámde az általa készített (1790-es recept felújítása) liktárium (bodza-, akác-, galagonyavirág, mézzel, fűszerekkel pácolva és tiszta szesszel bolondítva, 3-4 évig érlelve s naponta macerálgatva) mennyei. ő az íz-restaurátor. networkolok még egy sort (ha már váltáska előtt toporgok, miért is ne?) aztán irány a hányinger.

útközben új személyiségtipológia vázolódik bennem: kétféle ember van - az egyik, aki megfogja a csukódó metróajtót, s a másik, akinek keze sem mozdul. a rendszer még finomításra szorul, valószínúleg számolni kell a szemrebbenési mutatóval, a szívfrekvenciával és nyilván nem elhanyagolhatóak a korábbi tapasztalatokból titrált stressz-coping stratégiák valamint a vigilancia sem.

[most, hogy már döntöttem, iszom-e vagy vezetek, minden könnyebb]