persze most nyilván arról kéne írni, hogy milyen volt o. esküvője és hogy bár m.-ék késtek és az auchan körüli átirányítás ("ideiglenes forgalomszervezéssel megelőzhető a káosz") na meg a döcögő teherautók és hétvégi sofőrök is mindent megtettek annak érdekében hogy elkéssünk (hiába akartam figyelmeztetni t.-t, hogy kerüljön, a kékfog még nem üzemelt tökéletesen) szóval sikerült mégis időre, és végül az egyik tanúra kellett várni. pont elkaptuk azt az egyórás időszeletet, amikor kiderült, és hát a királyi palota és a herkules-kút gyönyörű [gyerekkorom minden nyara] - ahogy a felső káva aljzatán a fény a vízről visszaverődve lebeg és egy csepp, két csepp, sok csepp fodrozza a medencét én meg rázoomolok a 400-as fekete-fehérrel (most már tényleg elő kéne hívatni a tekercseket) és vegyesen ragadok meg kötelező pillanatokat másnézetből és a vízcseppek játékát és egyéb haszontalan részleteket - a hivatásos fotósra ráhagyva, hogy igen, profi vagyok, még egy telefon-kamera is van nálam (azzal meg melankolikus "cica ül a terméskövön, néz és fúj" háttérkép készül) ez aztán a profizmus - de megintcsak a pillanat a fontos viszontlátni már nem izgalmas. o. zöld ruhája és tiarája régmúlt kort idézően tán igaz sem volt, b. nyakában gigerlimód lazán kötött retrokendő, szépek és fiatalok és valamiért a megállazidő napszemüvegben nézünk a felkelő napba, miénk a jövő hangulat jut az eszembe és mosolygok csendesen míg szól a kamaramuzsika, utánunk a rizsözön. hazafelé már elered az eső, ballagásesti szerenádélményeink keverednek f.-el, amikor az ifjú titánok apuci autójával májerkodnak, de mind túléltük. ez jut eszembe másnap is, amikor a körúti villamoson szorongunk és mellettem egy 15 éves kispöcs lazázik, teszi az agyát szembe szőke libának (mosolyog és döntésképtelen, nem is érti, hogy mi van) és a haverjának, aztán jönnek az olasz melegfiúk, magasak, vékonyak és helyesek, nem messze tőlünk mínuszos távolságba kerülnek a fiatalok oralice (ebédidő van éppen) és mindeközben máshol vagyok, megfigyelem, lejegyzem, emlékezem, de máshol vagyok, kivül a tömegen, felülről nézem őket, szőke, barna és vörös fejek között néhol egy-egy ősz s tar koponya vlágít, hajtengeren hajózva auschwitzi vitriniket delirálok (mint szombat délelőtt az eckerben a fejek a falon, pedig azokban mennyi élet van, szeretem azt a kiállítást nagyon, b. mosolya, g. kacsintása vésővel a retinánom át az agyamba örökre), megbocsátás van és ünnep [ez se az enyém] rendőrök a templomok előtt, nagyvárosi modern életünk elengedhetetlen kellékei, nevezhetjük polgári miliőnek is akár, pedig azt letűnt korok álsága sírja vissza, patinája megkopott, már a szidol sem segít. valami hiányzik még.