a hajnali fény háztól házig szaladt (fogjuk rá, bár inkább a sejtelmes, puha köd) korán kellett jönni kvázimelóhelyre, bekukkantottam ide-oda ahol égtek már a lámpák, hajnali műszak készítette a terepet, felmostak, söpörtek, nyitott ajtókon eresztették ki a hétvége áporodott levegőjét. én meg közben valahogy így (megint árpád, e meddő órán):


Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.


(vizuális alkat lennék. vagymi. jóreggelt.)