hát, én mindenesetre amit tudtam, meg(t)ettem. előbbit tegnap este, családi születésnapozás (néhány éve már fagyott jópofi-mosolyokkal, személytelenül de dafke) után, hiszen alatta amigomiomaiskonzvervvértiszunk (főúr, egy duplát!). utóbbit pedig a bevallást illetően. ráfizetek persze, de így jár az, aki több helyen dolgozik, többféle konstrukcióban és lusta ámde makacs [csakazértse kérsz segítséget, hmm?] meglátjuk, hogy él-e még a vasárnap is nyitvatartó posta nagyszerű intézménye.

(tegnap a hófehér ágyban cseppeket számlálva egykorvolt ébresztések ötlöttek fel. ahogy anyu minden reggel fél hétkor jött zajosan és beköszönt, hogy jóreggelt, tessék felkelni! addigra valahogy mindig felpattant már a szemem s az ajtó alatt beszűrődő lámpafény homályoszlató íve karikákat táncoltatott könycseppfakasztón. néha apu keltett. orromban a megrögzött dohányos bőrének szappannal elegy füstillata, ahogy végigsimít az arcomon óvatosan két ujjal, s halkan odasúgja: szuszitörpe ébresztő. [ritka pillanatok] s ahogy - évekkel később, mikorra apu már nincsen, s anyu helyett is már régóta az ébresztőóra rideg és személytelen elektromos ricsaja zúzza szét hajnali (néha nedves) álmomat - a. ágyában ébredek arra, hogy kora reggeli meredező spontán vágyamat gondos szája enyhíti. aztán a fülembe suttog: aludj tovább nyugodtan.)

[akkor valami végetért]