(változnak a színek
az agyak ugyanazok
védtelen maradsz
önmagadba zárva)


kétvállon át arccal a sárba
lesüti fejét s napérlelte
búzasárga pólóján áttetsző
bimbóktól az ég is felderül
két karján szőke pihék s szeplő-
rengeteg szorgos hangyái
menetelnek, ahogy felfödi bájait
érett asszonysága szétterül
felkínált öle-mámora
még két perc a világ
adj még időt
még két perc
az örökkévaló
ha elveszejt


(minden szöveget leírtak már valahol, minden betűt ismerünk, minden gondolat csak ismétlés. mégis miért? homo ludens. az önmagáért való játék. vágyni különleges mivoltunkra, tapadni tradícióhoz, érezni mégis archaikus közösséget a kiüresedettség szent pillanataiban. hordozott emlékek lappadó zsákja, hogy foltját lelje, meg-megáll s tesz tétova kísérletet olykor még. mégis? miért? ne?)