170 órával ezelőtt végetért egy 9 éves barátság. megintcsak azt gondolom, hogy vannak nem megbocsátható dolgok. még mindig csak a gyomromat kőtömbként nyomó elhűlt döbbenet az, ami eszembe jut v.-ről - maradjon hát ennyiben. (ő még ugyan holnapra ígérte (vagy fogalmazzuk inkább emígy: "kilátásba helyezte"?), hogy hív, de egy kikapcsolt telefont megcsörgetni - nos erre vajmi kevés esélye(m) van.)

utolsó napra (három egészen jó terápia után a házban) még egy tűrhetően jó beszélgetés egy közel harmincas sráccal (összességében 10egynéhány beszélgetés, jók is, unalmasak is (mi a fenét lehet egy tökegészséges embernek visszajelezni azon kívül, hogy u r ok? [bilingual] - a tesztek értelméről pedig továbbra sem vagyok meggyőz(őd)ve) (azért próbálkoztunk egymással újra meg újra))

és hogy legyen kis sziget-feeling is a poron, tömegen, zajon túl: kicsi belga, több faithless és egy majdnem teljes (kitérés pálinkázda felé, mert n. és k. vágytak egy kis mézesmelegítőre) kibaszott jó lajkó félix (és bandája). (bő 7 év után újra, de most nincs velem a. csak az a kék fruit of the loom-pulóver, amit az első éjszaka után elkértem tőle (kapott helyette egy hasonlót szürkében) és abban aludtam, mert az ő illata volt benne, és amikor másnap rajtam volt az egyetemen, meghatódott és pár óra múlva ott folytattuk ahol, és ez így ment azután még egészen sokáig [relatív]) azért azon mindig elgondolkozom, hogy vajon mit szólnának az előadók akkor, hogyha a várt visszataps helyett csak a néma csend és a szedelőzködő hallgatóság köhögő-csosszanó moraját visszhangzó falak (fák) várnák őket csupán? persze ez a játék hozzátartozik ehhez a forgatókönyvhöz. no de mégis.