egy jóltöltött pipától fél lábbal a súlypont felett remegő meleg vibrál, míg két szippantás közt bodor füstkarikák alulnézetből ahogy a plafon felé s oszlanak a fényből, félhomályon át az enyésztő sötétben. peregnek a kockák, filmnyi történetek, kontextusukat veszített mondatok köré valahonnan síró szaxofon hangja ül, dobpárbaj a színpadon és a jégtűzű reflektorok mögött, a kapuk vérverítékes szigorral zárt reteszein túl esőcseppek tompán pergő unisonója olvasztja az idő szürke mocskát tócsányi csillogásba. itt vagyok.