két nap alatt két (alapvetően) teljesítmény-neurózisos hoch kvalifikált entellektüel (egy irodalomtörténész-kritikus és egy kutatóvegyész (leendő) akadémiai doktor - koordinátor-kolleganő jóvoltából (hmm, kezd megismerni?). szeretem az ilyet. kihívás. egyfelől sokkal könnyebb egy magas szinten verbalizáló klienssel dolgozni (főleg, ha még jó az önreflexiós-készsége is - mint ahogy), másfelől viszont intellektualizálnak, műveltek pszichológiailag - néha úgy érzem, tesztelnek, iskoláztatnak - mindebből következik, hogy náluk nem sokat érnek a(z egyébként gyakran hatékony facilitátor) közhelyek [ne becsüljük le őket]. ilyenkor érzem, hogy élek, jár az agyam, folyamatosan hipotéziseket gyártok, s ha kell, el is vetem - újat engedve megérlelődni és nézem, ahogy kártyavárként omlik (néha) össze jól felépített iq-menedékük, s csak az érzések maradnak, az emlékek gyötrő mozaikvulkánja, tükörcserepek csillogó vércsöppként, ahogy ajkukon elhal a szó és magukba nézve alkudoznak, engesztelni próbálván önmaguk te(l)hetetlen gúzsbakötött vágyait. pedig néha csak ki- és el kéne engedni valakit. egy hat éve halott anyát. vagy egy épp' most haldokló zsarnokot.