private.blink

"az erdőben egy útelágazáshoz értem, s én a kevésbé jártat választottam, s ez volt minden különbség." (robert frost)

2003/08/31

childplay worx

"(...) nem versenyeznék szenvedés-mennyiségben, de csak tanulni lehet belőle. nem is keveset. egy időben sokat voltam kórházban. sokszor volt, hogy másik nap már nem volt mellettem az, akivel tegnap még beszélgettem. egy ideig fájt, és aztán el kellett, hogy fogadjam, hogy lejárt az ideje - mint ahogy egyszer majd az enyém is lejár, és másnap lesz ott valaki, aki tegnap még beszélgetett velem. és talán hiányozni fogok neki. de ma MA van, ami holnap már csak tegnap lesz ugyan, viszont tegnap még az én sokat tervezgetett holnapom volt, amire vágytam, amiért éltem, tanultam, dolgoztam. s ha ezeken a tegnapokon, mákon és holnapokon ott lehettek/vannak/lehetnek velem azok, akik számomra fontosak (és talán én is az ő számukra), akkor az jó. most és mindörökké. mert az emlékek velem maradnak (persze egy idő után halványulnak, de akik elmentek, itt vannak velem/bennem), és az emlékeikben én is ott maradok (természetes emberi vágy: nyomot hagyni a világban)." [anno ilyeneket is bírtam a játszótéren]

p.-vel beszélgettünk még tegnap arról, hogy milyen az, amikor kivonódunk egy-egy társaságból. valamiért összefüggést érzek a fenti nyafival. [rohan az idő] az energiavámpírokat le kell építeni, azért hogy érdemi (mihez képest?) dolgokkal foglalkozhass, hogy ne folyj el [like me in concreto]. aki nem keres magától, az nem fontos, s mindenki pótolható [kivéve az igazán fontos Ő-ket, akik már nem is annyira ők, inkább részek magadból].
más nem hiányzik.



szintén még tegnap mondta b. hogy nagyon szeretne egy olyan csatornát, ahol csak a kedvenc sorozatait adnák: ER, miért éppen alaszka, szívtipró gimi. ha véget érnének, indulna elölről. támogatom, de kiegészíteném a chicago hope-pal, a friends-zel, az x-aktákkal és a west winggel. a south park pedig bézik, ugyebár. p. még a jump street 21-et is bedobta (elfogadom). a kérdés már csak az, hogy mikor dolgoznánk? [a minek?et alapból hanyagolom]

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal