még sötét volt és qrvahideg (kétpólusú időjárásunk átváltófélben), százhalombatta pontosan 29 perc, onnantól abba classics (sorjázik a dancing queentől a fernandóig a nosztalgia) és baloldalt a jégarany felkelő nap szinezi a tájat, jobbra a mélyföldön még lustán gomolyog a köd (később a mecsekalján visszaköszön erőből, de bátor vagyok mint a vak ló, és csak a stoplámpa kapcsolója kattan, a gázpedált nem engedem fel, lesz ami lesz, egyszer élünk, defenzívába velem - ekkor már nazareth süvölt) és ahogy világosabb lesz és jönnek az ismerős kilométerek [emlékszel, amikor ennél a fánál, és nézd ott az a kilométerkő], holdbéli csónakosként kihalt utak párától ragyogó aszfaltján és nyugalom van és ideje a gondolkodásnak.

[az órák meg olyanok, amilyenek, j. kedvesen érdeklődik (prototipikus apafigurám), hárítok udvariasan]