szép kis vircsaft, gyanakvó sunyi pillantások, szűkölő vérebek, nejlonzokni, merdzsókulcs, tartóstejbajszát törli majd felpattan vérvörös rollerére, bal lábbal lendületet vesz és levegőt, orrotfújni még most tanul, addig az élet iskolája edzi lelkét [keményen meredő hajtincsei hasítják a menetszelet] lehűti a kedélyeket egy nagy bödön jégkrém (csoki-vanília, hab a tubusból kerül reá) egy perc oldott csámcsogás, koncentrál, nem beszél, teli a szája, foltos az álla, jóleső ernyedtség önti el, jóllakott óvodás ha lehetne ismét, kúszna az ágyak alatt megcsípve a legszebb lányt, élvezi a síkítást (azóta is, újabban keményen szereti a szexet) álcájául akciója árulkodó égi jelének úgy tesz, mintha (gondolja), valójában ül és remeg a szájaszéle, nem kellett volna felkelni, nem akarta ezt a napot, nem akarta már jó ideje az egészet, gombóc ül a torkában, szorítja, megakadt tűje körbejár és ismétli az éjszakákat fénysugár nélkül gúzsba kötve elhalt vágyait, zenefalat von maga köré [van, hogy jó emlékeket idéz] védi magát s védi a világot magától, hogy ne hallja szánalmas nyavajgásukat, megrekedt károgásuk undorítón fülsértő zsivaját, gyűlölettel gondolva a napra, amikortól újra él (hát nem hagyták. már megint nem hagyták) és születő gyilkosok élvezetét táplálja az utcán előtte ringó széles csípő látványa. ujjai ökölbe szorulnak, foncsorozott vakszemei kutatón keresik az alkalmas helyszínt, ahol megszólíthatja. vagy ma sem tesz semmit. mint mindig.