visegrád gyönyörű volt, szikrázó napsütés, mutatóban hófoltok, deres fű és a fajátszótér (a nagyvillámnál sokan voltak és fizetős a parkoló, kicsit lejjebb hát) kellemesen kihalt. hogy miről mire és meddig azt ide most nem, de t.-t is felhívtam (meglepődött. örült (?). ezen ne múljon). ismét néhány olyan másodperc, amiért érdemes lenni, és amiket aztán gyorsan el is lehet engedni, utat engedve a többi élménynek. [ennyit a jajdeegyedülvagyokmikorleszmárezmegaz-féle nyavajgásokról, amiket naponta hallok] visszafelé lefelé rombolva a szerpentinen próbálgatom magam és az autót, s csak az út végén veszem észre, hogy bömböl a who want's to live forever. stílszerű.