private.blink

"az erdőben egy útelágazáshoz értem, s én a kevésbé jártat választottam, s ez volt minden különbség." (robert frost)

2003/12/26

múlt éjszaka végre megkaptam p.-től az egyetleneimet. még nem tudom, hogy fanyalogjak-e rajta, vagy tetszik, de prekoncepcióim vannak (voltak, hiszen egy jó részén már túlvagyok) vele kapcsolatban, ugyanis élből herótom van az ilyen-olyan 'kult'-nak kikiáltott-cuccoktól (a kult-ság az nem idő függvénye? majd pár évtized múlva. esetleg). zene, film, könyv, tán kivéve az autókat (mondjuk a '65-ös ford mustanggal bezárólag). szóval kis kitérővel ért hozzám, dekkolt néhány hónapot csillagszemű kolleganőmnél j.-nél - kiváncsi volt, mit írt róla és barátnőjéről, k.-ról herr beregi. apropó: tanulságos (?) élmény az ő szemszögéből leírva látni [olvasni] azokat az akciókat (többnek szemtanúja voltam egy-egy bulin), amelyek láttán nálam egyszerűen a lúzer-skatulyába került - miközben a különbség köztünk pusztán szemantikai. én megideologizáltam a gyávaságot, ő meg tette, amit tudott. [nem vak ez a ló, csak bátor] szóval j.-től végre visszakerült p.-hez és most nálam van. olvasás közben nagyokat kortyolok a frissen beszerzett skogsbaer gyümölcsteából (első pesti teaház, katona j. 5. érdemes), hozzá fűszeres bajor házikenyér pirítva, és néha szórakozottan rágyújtok egy-egy csillagszóróra (79.-/csomag) - idézendő régvolt karácsonyok ajándékváró (kilestem gyakran előre, de mindig akadt valami további meglepetés) csillogószemű mennybőlazangyalos estéit (szép utat járok be röpke másfél évtized alatt innentől a hanukiáig...). holnap délelőtt szokásos év(ad)záró visegrád-nagyvillám kirándulás, ami valójában 31-én lenne esedékes, de ahogy múlt évben aznap már izraelben voltam, idén meg ügyelni fogok. jó nap hát ez lezárni az évet, sűrű volt és ingoványos, s hogy jövőre lenyel vagy kiköp kis rágcsálás után még nem tudom. [s mit akarok?]

(kis médiamellékszál: "a fidesz betiltaná a tilos rádiót" - nem vagyok oda a gyakran okoskodó, mekkora alter-májerek vagyunk mi, nem is kell készülni a műsorra, annyira jóarcok vagyunk, höhöhö-stílustól ugyan, amit többen műsorvezetés címen bírnak művelni az éterben, simán el tudom képzelni, hogy valóban elhangzottak inkriminált mondatok (mi a f@szért nem bírtok a seggeteken maradni gyerekek?? hadd vesszen a nehezen megszerzett freki? gratulálok.), de az érvelés azért tetszik. egy pannonrádiót és vasárnapi újságot támogató ex-érától.)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal