visszafelé számolva az éveket, ahogy fiatalodom egyre többen üljük körül a karácsonyesti asztalt, egyre nagyobbak a hidegtálak s egyre szebb a teríték. mára (idén először) ketten maradtunk anyuval, s a nap nem különbözik más napoktól (talán kicsit szomorkásabb, emlékezősebb). az ünnepi étkészlet a szekrényben marad, nem vesszük elő a damasztabroszt s a faragott fa szalvétagyűrűket sem, idén először borlevest sem szürcsölgetünk. csöndben s gyorsan megvacsorázunk [étvágyam hetek óta nincsen már, pedig még szinte el sem kezdődött] utána tv és tizenegy körül végetér a nap vele. (a többiek már várnak a sarkban) valami furcsa hiányérzet marad bennem, ugyanakkor mégis kerek egész a nap. valami hiányzik. valaki hiányzik. hiába ír sms-t.