don't call me baby

kis esti kontrasztként vegyük például jerry springert és az animal planet-on a csimpánzokat. óhatatlanul is felmerül a kérdés, hogy ki is van a ketrecen belül? js esetében (mai téma: feleségek és szeretők - ezesetben ez utóbbi némiképp érthetetlen ugyan, hiszen agresszív, üvöltöző, magukból kivetkőzött atropomorf képződmények csupán, szeretetről szó sincsen, sértettségükön túllépni képtelenek) különösen érdekes a közönséget figyelni. amúgyis megkerülhetetlenné teszik magukat az applause monitorral való s-r huzalozottságuk folytán, de knox-ék hozzájuk képest barbie és ken a köbön. [m&m legalább szerették egymást. i.stenem, az a lehulló lepel a hídról a völgybe!] mr springer csak áll, néz rezzenéstelenül, néha teátrálisan kirohanást színlel, és hagyja hogy a színpad megrészegítse alkalmi színészeit. szó nincs mediálásról, legfontosabb szereplői a fogójátékosok. mónika legalább úgy tesz. (nem ezért szeretjük) s mindeközben az ap-n ms goodall értő szemeire bízva magunkat, egy kis időre karnyújtásnyi közelségbe kerül az élet. egy másik, egy valódibb.

ezek vagyunk. változás, baj, gond, könnyűség, nyugalom. egyszerre, egyidőben. a küzdő felek hajoljanak meg egymás felé, és gyakorolják az utánaengedés művészetét. [egy nádszál a viharban] hiszen "minden a szavak helyes használatán múlik".
[i.-vel innen indulunk. ha ő is akarja.]