a nyugalom tengere

a második szeplőről a kórház jut eszembe. ahogy feküdt a hófehér ágyneműbe süppedve (valójában foltozott, s szürke a rengeteg mosástól), arca a párnához sápadt, barna haja elomló. szeme most is mosolyog, ahogy a vér csöpög lassan [éjfélre talán két egység] az üvegfal mögött a könnyek kísérik pókerarcom áztatva. nézzük a kis szeplőt kismanó és én, keze izzadtan szorít, kócos haját borzolom, az üvegen hideg tükörképünk visszhangzik. várunk rózsanyílásig.


(haversráccal jót fröccsöztünk a szódakertben - délután alacsony a népsűrűség - és jó volt. csak így egyszerűen. tanúja voltam, amikor megtudta, hogy felvették szakképzésre (már lemondott róla). a régi rivalizálás valahol elolvadt, maradt az öröm, s ez így jó. nagyon jó.)

[legszívesebben burokban tartanád őket]