komoly dolog volt ez a szombati munkanap (nem dolgozik az égegyadta világon senki más), interjúhegyek itt, kódolás amott, backstage party kihagy (pedig hát zártkör a fészekben, meg az mh-s gyakornoklányok ámde) helyette álommanók sepregettek gondolván a vasárnap az alvásé, de v. kolléga éppen e napra időzítette a költözést, hát megvolt a délutáni program [értelmiségi könyvfaló barom, mint én, s persze második emelet és nincs lift ez csak természetes] kiváncsi vagyok, neki mikor jön az összezuhanás a fene nagy önállósággal szembesülve (az is kell), ma este verdi requiemjébe merült inkább. én meg eközben elgondolkozom a feketeblog-íráson. vicces lesz mindenekfelett. őőő, -előtt. lehetne írni dozírozásról, hányingerről, testsúlyról (lelki közösség a lányblogokkal), légzéskihagyásokról és szédülésről amíg bírom - tiszta survivor, márcsak egy webkamera hiányzik (nem lesz) - ellenben p.-vel néhány évvel ezelőtti tanárommal, aki már teljesen le/elfogyott, kopasz és haldoklik, és minden percét videóra veszik. MIÉRT? [mit mondhatnék]

szolgálati közlemény: könyörgöm, nem kisebbségi érzés, hanem kisebbrendűségi (hamár), jó? (vulgárpszichologizálás velkám) szerdán viszont lehet, hogy megnézek egy nagycsoportot jól. meg egy pszichotikus interjút. (tárgyiasítok, eltávolítok, nem ember, csak beteg, nem bánja, jó lesz neki, majd meggyógyul, okádhatnékom van magamtól pedig így megy. csak így.)

a két konkurens szakácsműsoros (kovácslázár és a stahljudit) együtt főznek az m1-en (ne zappelj már örökösen, mert elveszem a távirányítót) kedves békebeli jópofi. (majd jön az agb persze, de hát harc az élet) csókanyu. szerettem itt.