nagy hála t.-nek (majd jövőhéten lesörözzük), az autó körüli segítségért. még jó, hogy sales rep-ként dolgozik, belefért a programjába, hogy délelőtt összefussunk (amikor láttam, hogy milyen multitasking-ban nyomja - dugóban araszolás&magnó használati útmutatójának böngészése&telefonálás&még rám is figyelt, merre navigálom - kicsúszott a számom: nem unod, hogy nap mint nap ülsz az autóban és lépésben haladsz? mire ő: én lépésben? minden kerülőutat ismerek. s már megszoktam. [amikor megismertem, bölcsészformának néztem, vagány filosznak]) csak az aksi adta meg magát, de véglegesen, mert nem inkarnálta se a bika se a behúzás. t. elvitt új erőforrásért, beszerelte (mire jók a magánál hordott céges ajándékok? hát nem akadt épp egy megfelelő kulcskészlet is elfekvőben?), most már szalad a gép. szaladunk holnap debrecenbe. (fejezzem már be az előadást, ejnyeno. (b. felvilágosított, hogy utolsó éjszaka szokás - ismert erdei körökben - úgyhogy még jó vagyok) csak a szorongást, azt nem lehetne, lécci?) viszont délután elkezdett testet ölteni a szeptemberi műhelykonferenciánk, kovácsolódik össze a keménymag. persze magamra osztottam a szigorú szerepét, amikor nagyon beindult volna az elszállás (film, tanulmánykötet, internacionálé) csendben megjegyeztem: tehát akkor mi lesz az első lépés? hogy a délelőtti esetmegbeszélőn nem fetrengtünk a nevetéstől meglepő, mert a téma több mint nyomasztó volt. vagy talán csak j. tálalása?

(összecsúsztak az idősíkok. én meg szét)