tegnap az eklektikában arcot kapott valaki sok órán át (átmeneti tárgyként biciklivel mentem), ma meg a balettcipőben e.-vel - brüsszelből úton-útfélen jordánia felé -, régen láttam, hiányzott (mégiscsak 14 év a közös múlt -ha jól számolom-, majdhogynem egyszóbólis), lassan ő az egyetlen kapocs egy valamikori én-hez. egy időre, úgy érzem kiürültem, nincsenek szavaim, gondolataim még kevésbé (sekély e kéj). most jó ez így, lustán-mereven.