a reggeli baracklé után irány kelenföld, utolsó óra egy kezelhetetlenként beharangozott, s (ettől?) valóban annak is bizonyult osztályban. az persze érdekes és hasznos tapasztalat, hogy mennyivel hatásosabb, hogyha valamit életszerűen/szagúan (évekkel ezelőtt beszélgettünk v.-vel arról, hogy a segítő foglalkozások egyik alapvetése a nyelvváltásra való képesség. néha már veszni érzem.), megtörténtként adok elő (kerettörténet egy játékhoz), ellenben a múltkori alkalommal, amikor nem így. lehet persze, hogy az osztálynak ez a fele tényleg értelmesebb és érdeklődőbb, de nem hiszem, hogy ezen múlt volna. persze az ofő megint szétbaszta a kereteket (legalább konzekvens volt a drága), így nem lehetett lezárni az egészet, de valami talán megmozdult a srácokban. (én se voltam a helyzet magaslatán, node) utolsó élményként (hatás-ellenhatás) még egy elcsípett életkép az osztályteremből kiléptemben (kontextus: karózápor a jövőheti fogadóóra elé bemelegítésként) 15 éves erősen sminkelt, szépszemű ám kissé ellenszenves nyegle kamaszlánytól az ofőnek:
"tanárnő, nem fog tudni jönni az anyukám, mert éppen elköltözik tőlünk." - és akkor már nem tudtam rá neheztelni egy csöppet sem.

(hazafelé a 49-esen tele-coach g.-nek, majd csuromvíz a csípősen koppanő jégszemcsék körítette tavaszi záporban)