ehetetlen a nutella light - írja az index az mti-re hivatkozva. holnap megkérdezem i.-t, hogy ez már vajon az ő keze nyoma-e... valamiért a krisztus utolsó megkísértése ugrik be a cikkről. mondta bárki is, hogy azt kell nézni/ezt kell enni? lehet választani, meg mértéket tartani. vagy nem, ha úgy tetszik.

és hogy milyen megoszthatatlan néha egy érzés vagy egy állapot, s mennyire elviselhetetlenül magányossá teheti a tudás az embert. kora este időpontegyeztetés miatt felhívtam egy leendő új klienst. bő félórán keresztül dőlt belőle gátját szakítva eddig fojtogató története. miközben hallgattam, egyre inkább láttam magam előtt. nem a testét, a lelkét [ha szabad ilyet ehelyütt]. megvannak a - mostanra mondhatni - szokásos mérföldkövek, a megszokott elhárítások, az ismerősként visszaköszönő reakciók. kvantifikálni még nem merném, de kezd összeállni a tipikus emlőtumoros személyiség. de hogyan lehetne megtalálni időben? vagy talán nem is szabad, hiszen más sorsába nem szólhatunk bele?