na most (ma) lett végképp elegem mások bajainak meghallgatásából. [jegyezzük e dátumot] a tegnapiakból visszatöltődni nem volt elég húszegynéhány óra, ma pedig szinte visszaélő-számba menő fiúcskákkal okoskodni - ez már mindennek a teteje [alja] az, hogy a megalázóan alacsony fizetést is képesek voltak hibásan bérszámfejteni és lényegében az egynegyedét lefelejteni, már szóra sem érdemes. több is veszett mohácsnál - mondanám (mondtam is már) máskor, de most nem jött ez jókor. nem jó ez így.
valahogy ki kell(ene) pihenni, kimosni magamból mások szarát és hányadékát, a gyűlöletes néma sikolyokat, a bentrekesztett üvöltéseket, az örökké bongó visszhangokat és a képeket, a privát szennyesek 8mm-es végtelenített szalagkorbácsát. tekerek egész nap, hátha (nem elég), egyszerűbb lenne, ha drogos vagy alkoholista vagy legalább adrenalinfüggő lennék (de nem), szétcsapni magam valami görény dílertől vett mocsokkal, de belső kontrollal ez nem járható út, hajtani sötét szerpentinen százhússzal bele a semmi fátyolába (most nincs mivel), szétverni néhány sötét arcot vagy legalább egy kibaszott kirakatba végtelen sorozatot ereszteni (gyűlölöm az agressziót). üvölteni torkomszakadtából és -ig, hogy aztán már soha ne kelljen beszélni és hallgatni sem. persze egyik sem. szolid értelmiségi szórakozásként este tehát i.-vel eklektika (tuborg), majd west balkán (skol), végül ex-csoporttársakkal yes (gösser). nem találtam köztük a helyemet. zsargon-álarcba bújt agymenés, idétlen fickós szövegek, ki kit, hol és hányszor, részemről látványos unatkozás. aztán gyors körkérdés á.-tól: "a (barát)nőid hány százalékába voltál szerelmes"? a válaszok szórnak 15-50 között, én bemondom a 100%-ot. ugyanis csak olyannal kezdek.

most tényleg elég volt. nincs mese. nincs visszaút. fejlövés.

(ritkán olvastam, de ezt így nem lehet. magyar hirlap rip)