kicsit hiányzik az e.-vel töltött lopott óra a zebrában, de szaladunk vissza az életünk után, felugrunk a szertemozgó szerelvényekre és utazunk tovább külön utakon. á.-val after partiztunk kicsit nálam, két státuszszimbólum (no annyira azért még nem) gyűrjük egymás agyát, helyrerak egy csöppet. újságolja, hogy hamarosan utazik egy hónapra kassel-be nyelvet tanulni.

van még 23 órám, hogy összedobjak egy dolgozatot h. "tanárúr"-nak. (mókás, hogy akik korábban tanítottak, néha már tőlem kérnek tanácsot, gondolván valamiféle szakértőnek ezazügyben (szerepjáték). kár, hogy nagyon ritka az olyan ember, akire fel tudnék nézni. (nem miattam)

a. vajon néz rám néha? vagy most is pihenteti a szemét?
hiányzol.

három napig olyanokkal, akikkel egy nyelvet beszélünk.

(tünetintegrációs hipotézis. ez tetszett a legjobban. rögtön az omega komplexitás és a villamos után.)

k. mesélt egy történetet. akkor felhúztam rajta magam. (vaknak lenni biztonságos?)
végigolvasva csak szomorú vagyok.

létnájtsó

(a prezentációm mindenesetre elkészült. a beharangozott low-tech konfiguráció lehet, hogy némiképp' dadaistára hangszereli majd warholi időszeletem)

[remény]

nagy hála t.-nek (majd jövőhéten lesörözzük), az autó körüli segítségért. még jó, hogy sales rep-ként dolgozik, belefért a programjába, hogy délelőtt összefussunk (amikor láttam, hogy milyen multitasking-ban nyomja - dugóban araszolás&magnó használati útmutatójának böngészése&telefonálás&még rám is figyelt, merre navigálom - kicsúszott a számom: nem unod, hogy nap mint nap ülsz az autóban és lépésben haladsz? mire ő: én lépésben? minden kerülőutat ismerek. s már megszoktam. [amikor megismertem, bölcsészformának néztem, vagány filosznak]) csak az aksi adta meg magát, de véglegesen, mert nem inkarnálta se a bika se a behúzás. t. elvitt új erőforrásért, beszerelte (mire jók a magánál hordott céges ajándékok? hát nem akadt épp egy megfelelő kulcskészlet is elfekvőben?), most már szalad a gép. szaladunk holnap debrecenbe. (fejezzem már be az előadást, ejnyeno. (b. felvilágosított, hogy utolsó éjszaka szokás - ismert erdei körökben - úgyhogy még jó vagyok) csak a szorongást, azt nem lehetne, lécci?) viszont délután elkezdett testet ölteni a szeptemberi műhelykonferenciánk, kovácsolódik össze a keménymag. persze magamra osztottam a szigorú szerepét, amikor nagyon beindult volna az elszállás (film, tanulmánykötet, internacionálé) csendben megjegyeztem: tehát akkor mi lesz az első lépés? hogy a délelőtti esetmegbeszélőn nem fetrengtünk a nevetéstől meglepő, mert a téma több mint nyomasztó volt. vagy talán csak j. tálalása?

(összecsúsztak az idősíkok. én meg szét)

kicsit dühös vagyok kedvenc (ezekután??) napilapomra, a hír(részként) közölt ordas hoax miatt. értem én, nehéz műfaj a car, de a jó életbe, ugyanazon szocializálódtunk, nem? tanulni, tanulni, tanulni (v.i. lenin) (minden évben az első teendőnk volt felírni az oroszfüzet első oldalára. aztán persze natalja vlagyimirovná, já dá kládiváju, sto v klassze nyikto nye áccuctujet. tyipér mészác... (??)) és eljött a második fázis, kezdem látni, hogy rengeteg az átrágandó irodalom, ami gépszíj és jó, tudom, mit teszek idén nyáron. ma gyors egymásutánban két hívás is ("x.y.-tól kaptam meg a neved/ét, pszichológust keresek rokonomnak/barátomnak (mindegy), tud(sz) segíteni?"). szóval magánpraxis. csábít. etikai kódex. [manifeszt (szakmai) felettes én] még nem. de a rendelőben persze igen. [még nincs itt az idő. még nem helyes.]
este pedig i. komával eklektika, majd vágynánk a trafóra, de -lényegileg- zárva, hát kulti. economy-üzemmódban már egy pohár sörtől bódult vagyok, hallgatom a történeteit, váltjuk a világot [nem kér belőlünk], aztán a metróban elválnak útjaink. előadást kéne írnom. ehelyett játszódom magamban, önmagáért való örömködöm. just in time.

(most kéne még egy perc)

csábító ajánlat vetni sorokat automatikus rendelt rendetlenben egyikét a másika után lehunyt szemmel (ariadnéra pökve nagyot, csillámost), engedni szabadjára csak ujjaim gátján tuszkolandó elfojtások ellenére mintegy közléskényszerileg. persze ez is csak módszer - egy mindenekfelett? -, a hogyant pedzi tán, önnön korlátit zúzva - ha hagyom magam. s néhány véletlenül iktatott dőlésszög - csak szabályos ne legyen - ezzel alkotva új szabályt, s még tovább. hol vannak a kollázs határai? mitől lesz az, ami? s mit szándékozik tenni ezügyben?

nyilván csak a véletlen, hiszen mi köze is lenne kis k-európéer mimagunknak tocsogva önnön közröhejeink negédes levében gwb nagytestvér játékához, node míg a viasaton az elnök emberei hajtják a pulitzert, addig a hbo-n kissé egyoldalúan kerül a sólyom ama bizonyos végveszélybe. (azért se elemzem a cégszerkezeteket, noha sokszempontból - lsd. még csótány-effektus - jócskán rejthet izgalmakat, de ma más a csábítás tárgya) kit akarunk miről meggyőzni?

(e. hajnalban megy vissza brüsszelbe, ki kéne menni, persze ki (... ki lesz az első?) de mindig van egy de) délelőtt mintha n.-t láttam volna a körúton suhanni, ha valóban ő, hát semmit nem változott, de vannak, akikre nem hat az i d ő . formailag rendjén halad minden s -ki, összeszűkült egyszersmind divergáló kapcsolatihálóink szemei közül egy-egy néha kipereg, s van, hogy nincs másik. [valójában persze] két perce - ha akartam volna - nyomhattam volna backspace-t szakadatlan (de nem) és akkor most más lenne a világ valahol? nagy felelősség vígan játszni szókkal s te[s]ttel. körülményeink hatására - gyárthatnók magyarázandó, node nem zörög a paraszt ha az ág is húzza. maradjunk hát ennyiben -kérem-, s nehezülő pillái lassan-lassan lecsuklanak, árnyékot vetve kipirult orcája fél felére (másika a párna csücskét gyűri) - én meg kopácsolok tovább, gurguláznak mímelt gondok alant s felett. [nos]

"nem alszom, csak pihentetem a szemem" - mondta mindig apu, majd menetrendszerint perceken belül nyugodtan mélyülő szuszogással suhant aktuális álmai nyomán (míg voltak) - jut eszembe, miután bő kétóra után magamhoz térve pillogok - s fejezhetném imígyen - 'majd örökre elpihent s azóta együttálmodunk' (vagy éppen ő engem, vagy egy harmadik mindannyiunk) - de ezt a közhelyet meghagyom, sorjázandó netovább véges metaforák ködében.

"the woods are lovely, dark, and deep,
but I have promises to keep,
and miles to go before I sleep,
and miles to go before I sleep"

(s valamit megértek az intellektuális [piha] játszi örömből, melyet csak táncolni kell, s a zene jön magától) [?]

tegnap lezártuk t. idei utolsó drogprevenciós csoportját egy hetedikes osztályban, cipelhettem hát a drogtáskát. aztán a házban vizionáltunk szupert t.-vel (másik) aktuális petefészekrákos esetéről, és persze délután még a rendelő. táncoslánnyal halad(gat)unk, konfrontálom önmagával szorgalmasan, s ahogy nézem az arcát s hallgatunk, egyszercsak a szemem előtt hullik szét a bájos pofi, már csak a sötétre tónusozott szemhéját látom, piszeforma orra enyhén szeplős ivét, vértelen, duzzadt ajkait, s ahogy tanácstalanul rámszegezi a szemeit s vár valamit, talán a felmentést, talán mást - de egyiket sem tőlem kap(hat)ja meg -, a körméről lemosta a múltheti szörnyű vörös lakkot, a haja is kibontva omlik szőke hullámokban a vállára, de valaki más ül ott. (szokatlan a tér, szokatlan a távolság) mit látsz, amikor ránézel?
szorongós nagyfiút megint megborítom egy kicsit, talán-talán közelebbjutunk a lényeghez. mit látsz, amikor ránézel?
utána egyetemistalány jön, azt hittük, megönismeri magát egy kicsit, sztenderd négy ülés aztán már megáll a saját lábán. ehhez képest késik negyedórát (belefér, dolgozik az indulat), s még be is jelenti, hogy gondolkodott, eljöjjön-e egyáltalán (maga dönt - jegyzem meg neki) aztán mintha helyben elkezdene belecsúszni egy pszichotikus schub-ba. egyelőre nincs más, mint hogy megígértetem vele (a kimondott szó hatása), hogy nem lesz öngyilkos. ahogy bezárul utána a kertajtó, a szorongását érzem, otthagyta nálam, nyomorult ajándék kéretlen, másnap reggel spontán hányással oldódik a görcs. utána elindulok a konferenciára.

(mit látsz, amikor rámnézel?)

"(...)
csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra"

&

"soha ne hagyd magad azon gondolkozni, mit
tehettél volna, ha másképp alakulnak a dolgok.

a dolgok nem alakultak másképp.
ne vesztegesd az idő-d.

itt vagy.
ez pedig a most.

akkor nem tetted "azt", és ezen már
semmivel nem változtathatsz."

?

[nem a carpe diem]

a kis éjszakai izgalom után délelőtt megvolt az első drogprevenciós csoportom. azt hiszem, jól sikerült (zárókörben mindenesetre kellemes csalódásuknak adtak hangot), nem volt egy fertőzött osztály (közösség, túlnyomórészt abszolút pozitív coping-készlettel, egy-két nemártanaráodafigyelni-sráccal) - ez így mélyvízes verziónak azért jól jött. mondhatni átestem a tűzkeresztségen. a mélyvízben. [/me hüje&fogalmazásgátlót szed] mindenesetre nagyon más műfaj, mint az egyéni terápia. multifok, lebegő-szertefigyelem, áthallások, tartani a sok szálat egyszerre, és oldás és kötés. szakmailag nyilván nem volt túl fényes, amit műveltem, de mindig van egy első alkalom. (eszembe jutott a legelső klienssel való találkozásom. hogy be voltam szarva, hogy mivel fogom kitölteni azt a végtelenül hosszúnak tetsző, mindent elborító, nyúlós ötvenpercet) kis megbeszél(get)és a koordinátorral, aztán irány a ház, ahol főnököm közölte (megkért, nna), hogy számítana rám a szupervízióban. majd egy hívás a kerületi gondozószolgálattól, hogy az egyik kollegájukat kéne kicsit helyrerakni, elvállalom-e? nanáhogy. úgy néz ki, hogy én lettem a gyerekes-esetek bevállalósa. azért amikor elhangzott a team-en, hogy "ha ilyen (ahol gyerek is érintett) eset jönne, akkor nyugodtan vállalhatjuk, hiszen majd az r." - szóval akkor egy kicsit [kibaszottul nagyon] jó érzés volt. büszkeség. megszeppenés. öröm. hála. (hogy k. ennyire megbízik bennem) erre sétálni kellett egy nagyot. körbe-körbe a kertben, napozni és gondolkodni, hagyni átfutni magamon ezer élményt és gondolatot és érezni, hogy tisztulnak a bennemlévők szépen lefele [kifele.kiféle]

"mindennek megvan az órája és minden szándéknak a maga ideje
az ég alatt:
van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az
ültetvény kiszedésének.
ideje az ölelésnek és ideje a gyógyításnak, ideje a bontásnak
és ideje az építésnek."

és nekem meg az ízirájder (9 válaszból). navajonmér'?

What Classic Movie Are You?
personality tests by similarminds.com

(hmmm... 18-ból viszont az üvöltő szelek. nos.)

"ha az ördög azt sugallja az
embereknek, hogy ez vagy az a titok túl
rémes ahhoz, hogy meghallják:
hallgassák meg! ha azt sugallja, hogy
valami túl szörnyű ahhoz, hogy
megnézzék: nézzék meg! ha valami
igazságot elviselhetetlennek gondolnak:
viseljék el!"

(g. k. chesterton)

(nem magyarázom)

ellenben holnap [ma] első drogprevenciós csoportom (így alakult, megkínáltak vele, elfogadtam), péntek-szombat pedig idő az elmélyülésre. mint falat kenyér. [gyros]

(szofi, tényleg szar lenne akkor a világ. de nem az.) [oké, én is izgultam, nna]

mi az az egyetlenegy szó, amivel teljességében leírható az élet, s benne önmagunk? melyet, ha kimondasz (leírsz, vagy csak gondolsz rá), elmond minden egyéni és közös(ségi) élményt és tapasztalást? melyet, mint egy archaikus hamubasült pogácsát útravalóként lehet (át)adni?

miaz?

[nem a miért, hanem a hogyan]

(eckermann-balettcipő-fészek-művész-sark. kicsit hosszúra sikeredett ez a nap. sok beszélgetéssel, még több (el)gondolkod(tat)ással. túlságosan is. konzekvencia: szkepszis mindenekfelett, néha összegzés. az élet, s benne minden, tényleg minden pedig egy vicc. ennek megfelelően helyiértékén lehet (kell) kezelni. erről ennyit.)

[és egyre inkább]

ülünk g.-vel (sok gé az életemben) a kedvenc kávéházban és egyszercsak beáll(ít) a véletlen (ami persze nincsen). k. lép az asztalunkhoz és kérdi, megkaptam-e az e-mailjét, mert július elején jön a következő etap. (elvileg igen) g. ekkor elém tol egy papírt. egybeesik a dátum. egyszerre (még) nem tudok két helyen lenni. mindkettő adhat (s elvehet). az egyikre nem akarok azért menni, mert "az én utam" (hiszen magamnak találtam, félek tőle, tehát ebbe kell belemenni), a másikra nem akarok azért menni, mert g. ajánlotta (nem vagyok objektív). inkubálom. kétségeim vannak (több, mint nem), ez megnyugtat. mindig döntések vannak, s mindegyik új s újabb lehetőségeket tár fel [a lehetetlen nem létezik]

véletlen file-felcsapás:

(jártasságát el-
várjuk:)
(:melynek megléte:
abszolút bűnjel)

(f.á.)

[most jó]

reggel cafe del mar-ral indítottam (közvetlenül a franciaóra után, ami meg qrvára döcög, de legalább én akartam, magamnak csinálom, s ha addig élek is, összehozok egy mesterkurzust valami dél-francia szakácsiskolában. vagy meglátogatom á.-t a sorbonne-on. vagy i.-t kanadában. vagy nem.) és most megint ugyanaz, és felemel, megpörget és nem dob le. pár órája még a pótkulcsban üldögéltünk újonnan szerzett ismerősökkel (kiterjesztett virtuális ének, ha manifesztálódnak) és beszélgettünk, tervezgettünk, hátha nem hiába. (mennyi hamvába holt ötlet volt már) jó érzés találni kiváncsi és érdeklődő embereket, akik nem elégszenek meg azzal, amit le lehet venni bármelyik polcról, hanem tudnak hinni (is). magukban. (is) úgylegyen.

másodszor jön vissza egyre-nagyobb-lány, amilyen hirtelen szakadt meg legutóbb a terápia előre borítékoltam, hogy még mindig nem sikerült továbblépnie párkapcsolatilag. közben persze változott is (ránézésre előnyére, de bánatevés jeleit konstatálom rajta, ahogy megy előttem a megszokott szobába - s mint mindig, most is elcsodálkozik a bábokon és a sereg játékon (játéksereg is persze)), és most végre sikerül pontosan definiálni a kereteket és a célt (talán nem lehetetlen elérni) - ezúttal konfrontatívban nyomom. (valahogy az eszem megáll, amikor bántalmazásról beszélnek) nagyfiú pedig végre kezdi szarul érezni magát, valamit megmozdítottunk legutóbb. már rég nem a kezdeti tünetekről van szó (kapott rá gyógyszert), valahová haladunk (vak vezet világtalant?), s az út az, ami most fontos. mindezek előtt kora reggel t.-vel drogprevenció (részemről még csak hospitálás, de - ahogy kezdenek ismerőssé válni a lakli kamaszok, s az arcokhoz a nevek is a szánkra találnak - kezdem elhinni, hogy fog ez menni. egy kihagyott előadás az akadémián, de már egyébként is a házban kellett volna lennem.
este az eklektikában i.-vel és p.-vel ülünk (mire odaérek, ők már alapoztak rendesen) s hamarosan hallgatom, ahogy egymásra licitálnak abban, hogy ki szenvedett jobban. mi lehet a rosszabb vajon - merül fel a kérdés - saját kezünkben tartani haldokoló apánkat (p.), vagy hajnalban még mindig részegen a padlón fekve félmeztelen arra ébredni, hogy az anyánk rázza a vállunkat, hogy "meghalt a nagyapád"? (i.) hát, nem tudom... én éppen h.-val tanakodtam az izabella utcában állva, hova is menjünk ebédelni. valami elsuhant közben. tán csak egy kósza gondolat. talán csak utólag illesztettem be, hogy kerek legyen az egész [horror vacuui] később a trombitás kert előtt toporogva vártam a kispiros autót, de amikor megjött, g. csak annyit mondott: "nincs értelme felmennünk a kórházba. apu meghalt." akkor ki akartam szállni, és visszamenni valami kibaszott gyakorlatra. emberek közé. felejteni.

a villamos végállomáson (sok éve még tett egy kört a régi csörgő-zörgő vasszekér, mára rozsdamarta fűtől vert az egykori kerülő sínpár) frissen vágott fű illatát szívom és szeretnék én ülni a fűnyíró-traktoron. nem 350 mérföld, de nagy utazás. lenne. ennél jobban talán csak egy csőrös kamiont próbálnék fel. (itt gumikacsa, hallotok? vétel.)

zárásig köröztünk a parkban tegnap este g.-vel, össze-összefutva ismerősökkel szegről-végről. csobogott a víz a kutakban és medencékben s ahogy sötétedett egyre halkult a gyerekzsivaj. egy idő után megkérdezte, mit gondolok az identitásomról. (addigra már túl voltunk a fölnőttség kerítette "fontos dolgokon") hebegve próbáltam ungváry-t idézni, de egy idő múlva már magamat (is) cáfoltam. [gratulálok] végül kölcsönöztem a "nem helyes" kifejezést, feloldva ezzel az örökös indoklási kényszert. mert vannak dolgok, amiket épeszű ember nem áll neki indokolgatni (értelmiségi nyavalygás), hanem mondhatja azt, hogy ez (vagy az) nem helyes. jó, hogy vannak ilyen dolgok. s jó, hogy vannak ilyen emberek.

tegnap megkaptam a programot (illusztris társaságban mondhatom a sablonokat), most már biztos, hogy a hó végén megyünk debrecenbe. nem pulykakakasért. s lesznek ott helyek, ahova nem akarok visszamenni. maradjon meg úgy az emlék, ahogy elraktam. itt nincsenek csontvázak, s már nincsen csalódottság sem. hiszen mindenkinek i-g-a-z-a van.

minden utazás egy kis halál. van, hogy van visszatérés (többnyire), de valami mindig ottmarad az úton. valami körbeleng és nem ereszt. nem akarom a lehetetlenül ismerős barakkok belém égett képét, a füvet és az el nem némuló madarakat. (akkor nem lehetett madárfütty) tudom, hogy merre kell menni, magától visz a lábam s egy kavics a kezemben. (nem lehet annyit, nem lehet) mindent ismerek, mindent újralátok. a puszta létért való szakadatlan küzdelem rendszerességének biztonságát, a feladókat és magukat elhagyókat, mind, mind e porban újra. lábnyomokká formálta őket az idő. nem akarok nem emlékezni. nem akarok emlékezni. nem akarok. nem.


a vonatablakból még int
utoljára szállt föl
mindketten tudjuk
hisz ez is egy olyan út
-történetekből szőtt-
aminek nincs jó vége
mert
valahol még kémények állnak
rozsdás sínpár húz a rácsnak
bent csak kimért katonás léptek
koppanó zaja kísért, neszez még
s maradt két kerék köz vájta
karótőrbe dőlt oltatlan gyáva
pillantások közt sóhaj ez utolsó
most
csak emlékek, árnyak, szájak
kik nem beszéltek
visszamegy, de nincs bocsánat.



[ettől már soha nem fogok tudni megszabadulni]

tegnap az eklektikában arcot kapott valaki sok órán át (átmeneti tárgyként biciklivel mentem), ma meg a balettcipőben e.-vel - brüsszelből úton-útfélen jordánia felé -, régen láttam, hiányzott (mégiscsak 14 év a közös múlt -ha jól számolom-, majdhogynem egyszóbólis), lassan ő az egyetlen kapocs egy valamikori én-hez. egy időre, úgy érzem kiürültem, nincsenek szavaim, gondolataim még kevésbé (sekély e kéj). most jó ez így, lustán-mereven.

önkéntes-képzésen összefutottunk á.-val, akivel pár éve izraelben cimbiztünk, akkor is kedveltem, érdekes, hogy újra összeérnek a szálak. [majd elválnak megint] persze felmerült, hogy össze kéne rántani a kinti bandát, hát nem tudom... délután p.-éknél gyereknéző, kismamáék kattintgatnak szorgalmasan. tényleg mókás, ahogy három lassan-harmincas pasi térdel-guggol-kuporog egy apró vöröspihés kobakú zöldszemű zsófibaba mellett és teljes erőbedobással igyekszik elnyerni a kis virgonc mosolybomba kegyeit. (néha bukik egy kicsit, törölgetem a száját) pár órán keresztül nincs is más témánk, mint a gyerkőcök (p. szerint "egy babával ebben a korban [5 hónap] boldogulni, ez tisztán marketing és logisztikai kérdés"). lassan mégis megkomolyod(t)unk (?) - konstatáljuk egymásra nézve t.-vel és i.-vel - tán itt lenne az ideje. (igaz, hogy i. éppen most kezdi az ötödik felvonást sz.-szel (na, ez a kodependencia...), t. hetek óta mosolyszünetel a.-val, én meg). mégis, az elmúlt évekhez képest valami megváltozott (megért??) bennünk. [múló pillanat])

(ha eljön a tavasz, a fű nő magától)

még mindig próbálok magamhoz térni a mai esettől, pedig már régen az alvósmajmomat kéne szorongatnom, kicsurranó nyálcseppbuborékokat fújva. reggel félálomban hallottam (egy fenét, simán átaludtam, de ez olyan jól hangzik) ahogy bedobja az újságos a napibetevőt (ezt is elintéztem végre), aztán a délelőtti tanulmányolvasás-etap letudása után irány az első valódi beteg. mi a frászt képzeltem én magamról? ül velem szemben egy anyám-korú nő, ductalis carcinoma, jobboldali masectomia, metasztázisok, recidiva (itt is tanulok sok szép új szót...), szenved, segítséget vár, lerakná a terheit, én meg hárítok és arra gondolok, hogy családterápia kéne ide meg családsegítő, szociális ellátó rendszer, hiszen nyakig ül a (di)stresszben (mi lehet a betegségnyeresége?), de ott van abban az itt-és-mostban, nem máskor és nem máshol, s főként nem mással, nekem kell tennem. valamit. igyekszem használni a tanultakat (hol? kitől? ééén?) és a sajátélményekből felcsipegetett tapasztalatmorzsákat, de semminek érzem magam. (álarc mögött a tehetetlen vinnyogás) ez kemény volt. (van.lesz) tudom, az első pofon. nem hiszem el, hogy segíteni tudok azzal, hogy ott vagyok és vele vagyok. igyekszem, de... ha már... csütörtökön jön hozzám egy lymphomás. attól valamiért nem félek. [még, te fasz] azt hiszem, fel kell kötni a gatyámat, de úgyis belezakkanok. talán azt is kell most. (ehhez képest tegnap hívott az egyik régi páciensem, hogy jönne újra. kezdek összezavarodni. ez most a hatékonyság, vagy a párfüggésből terápia-addikcióra való tünetváltás? [nagyok a szünetek]) apropo gatyafelkötés: egy hős vagyok. klassz nyári kötős gatyót hagytam ott egy boltban, s a pólókra ügyet sem vetettem. lett helyette időpontegyeztetés új fodrásszal - aki ahogy a nyakamra nézett, shalom-mal köszönt el (nekem egy félszeg viszlátra futotta csak) - és végre igazi eper. soook tejszínhabbal. merre járok, kivel hálok? [az utóbbira legalább van válasz]

[túl sok a dőltbetű]

a (tegnapi) nap (este) kérdése:
miért szeretnek a lányok beleenni mások kajájába?

válasz1: szeretet kifejezése
válasz2: rossz választás kompenzálása
válasz3?

(ma megvolt az első prevenciós-team. na ehhez is van mit olvasnom. előreláthatólag a szókincsem hatványozottan növekedni fog amúgy szubkulturálisan)

(légy helyettem is anyja
istápold, ha kéri
karjával ki védi
légy helyettem is)

(változnak a színek
az agyak ugyanazok
védtelen maradsz
önmagadba zárva)


kétvállon át arccal a sárba
lesüti fejét s napérlelte
búzasárga pólóján áttetsző
bimbóktól az ég is felderül
két karján szőke pihék s szeplő-
rengeteg szorgos hangyái
menetelnek, ahogy felfödi bájait
érett asszonysága szétterül
felkínált öle-mámora
még két perc a világ
adj még időt
még két perc
az örökkévaló
ha elveszejt


(minden szöveget leírtak már valahol, minden betűt ismerünk, minden gondolat csak ismétlés. mégis miért? homo ludens. az önmagáért való játék. vágyni különleges mivoltunkra, tapadni tradícióhoz, érezni mégis archaikus közösséget a kiüresedettség szent pillanataiban. hordozott emlékek lappadó zsákja, hogy foltját lelje, meg-megáll s tesz tétova kísérletet olykor még. mégis? miért? ne?)

a történelmi hűség kedvéért némi kronológia (heute ist...):
természetesen -néhány éve, és igen, főleg mielőtt i.-t megismertem volna - szóval nem gondoltam, hogy egyszer lesz majd törzskávéház nekem jól, csak olvastam irigykedve márait és gondolatban a nyugatosok aurájában sütkéreztem-, egyszóval a szokásos szombat délelőtti bögrekávé&újság-böngészde, majd f.-től jött egy sms, hogy háromnegyed egy, a38, főzőshow. a fél várost (költői szabadság) átszelni ezen a napon biciklivel több mint kaland, de néha egy-egy kerókonvojba tagozódva s szentségelve nagyokat mégis sikerült megközelíteni az ojjektumot (tudom, ciki, de életemben most jártam ott először. bejött. becsszóra bejött!). még pont sikerült elkapnunk a litera mesedélelőtt végét (a helyben sütött versek közül varró danié nagyon ott volt, tóth kriszta női lírája kicsit döcögött, békés pál és vörös istván felejthetős, szilágyi ákosnál meg nagyon hiányzott egy bongó a kezeim alól (lehet még majd ezeket olvasni valahol?)). az "európa kostoló" elnevezéső "műsornál" szánalmasabb kezdeményezést viszont régen próbáltak már megetetni velem. váncsa el se jött, aczél géza legalább korrekten elmondta a receptjét (kelkáposztalevélbe csavart csülök), bacher iván ellenben szlovákiáról és európáról hablatyolt erőltetetten, a kajáról semmi, majd mindezek kóstolása. jópénzért, sorbanállással. könyörgöm, nem lehetett volna az ételeket valóban ott helyben elkészíteni (legyek rosszindulatú? tényleg ők főzték?), közben anekdotázni, zenélgetni, beszélgetni, kuktálkodni, szépen megteríteni, illő italokat felkínálni, tisztességesen megszervezni ezt a qrva performance-t?? hát nem. ("boldog csatlakozást!" - a kétnap behányok-tőle mondása. embertől embernek.) az irodalom zenébe ágyazva kellemes lazulás volt, de az idei év első napszúrásának ilyeténképp való abszolválása után mégis ideje volt a lezárt rakparton karikázva a népek utcája (?) felé venni az irányt. a 'szánalmas', mint tájleíró jelző finom és nőies erre az... izére. a svédeknél legalább beállítottak egy volvót meg egy saab-ot, no meg gripeneket (képen). ellenben málta asztalán neckerman utazási ajánlatok, csehországnál néhány könyv, hát néztük inkább a légiparádét osztrák hegyivadászok (nem azok, de úgy szerettem volna már leírni ezt a szót) pattogó katonaindulójával aláfestve. ahogy a malév boeing-je méltóságteljesen elhúzott a duna felett, valahogy nagyon élővé vált előttem a wtc. végül a ristorante via luna-ban kötöttünk ki (emlékezetes a lasagne bolognese-jük) majd a zuhogó esőben hazatekeregtem (most már tudom, hogy milyen is valójában a csuromvizessé ázás) (megjött a brüsszeli idő is)

(ideje visszahanyatlani az ásványvizes flakonok közé kúrálandó a nap eseményeit és szúrás(á)t, hátha bírok még ennél értelmesebben is. tulajdonképpen jók ezek a kiürített aggyal elvegyülős élmények. a dühöngés ellenére határozottan kikapcsolnak és feltöltenek.)

united night

némi hezitálás (amolyan szilveszteri muszáj-party hangulat) után könnyed házibulis indítás (shisázás közben hangtalan r.-rel (egykori rokon-lehetett-volna ex) súlyos mondatok megtérésről, hitről és egyébként mi van veled?) majd irány a hősök tere (tán ghymes, most nem gyerebe), ahonnan perceken belül t.-vel indulunk tovább hozzám és tekerünk a millenárisra. szánalmas tizenhatéveseket hallgatunk ("nekem még nem volt olyan pasim, akinek ne lett volna autója") egymásra nézünk és ugyanarra gondolunk, majd a 1000 mirrors után valami csehóban kötünk ki a közelben (promenád). innentől kissé összefolynak a dolgok, egy sörre határozottan emlékszem, aztán a csíkok, helyes szőke pincérlány, később találtunk egy csocsóasztalt. hazafelé karikázva néha szemben a forgalommal, vakító reflektorfény egy közeledő busz orrából, de hazaértem egyben. [fatalizmus] itt az ideje, hogy csatlakozzak snoopy-s pizsamám alsó és/vagy felső részébe. vagy hagyjuk a francba az egészet. a szar is le van szarva.

[utolsó nap a balkánon? vagy egy möbiusz-szalag akármelyik pontja?]