"ahogy a férfi megállt mellette, összeszorult a gyomra. mintha érezte volna, mi következik. csendes őszi este volt, állt az autója mellett és egy barátjával beszélgetett. segíthetek valamiben? - kérdezte a rájuk meredő borostásarcútól. dőlt belőle az olcsó bor bűze, látszott gyakorló alkoholista, s még nem kapta meg a teljes adagját. kezet nyújtott, bemutatkoztak egymásnak - egyik gyakran használt álnevét morogta ösztönösen -, s néhány mondatot váltottak. nem tudta eldönteni, mit akarhat tőlük ez az ember, zavart érzett, s a pánik kerülgette. ti zsidók vagytok? - kérdezte ekkor a részeg metszőn világító jégkék szemét rájukmeresztve, s felé mozdult. örökkévalóságnak tűnt a pillanat, régen elfeledett mozdulatsor villant be, s nem is gondolkozott, ahogy az első ütést bevitte. érezte, ahogy csontot ér az ökle, s pillanatokra rá a vércsíkot is meglátta a másik orránál, ahogy az lassan, kihagyó lélegzettel leomlott a földre. tökéletes találat."

leszkapsz

fogfájást csillapítandó felhívtam az ügyfélszolgálatot. elsoroltam a bút és a bánatot, kérte a jelszavamat a hölgy, majd néhány másodperc után közölte, hogy kiemelt ügyfél vagyok, továbbkapcsol. ott is felvette valaki és meglepő módon máris nem kellett az anno betűkódként megadott jelszavamat számokká konvertálni (érti a problémát kedves hölgyem, beszélek a telefonon, még jó hogy nem vezettem), hanem megtette ő előzékenyen. és megbeszéltünk mindent, udvarias volt és okos, lehet menni, venni, sok a bónuszom is, hoppá. azért jó dolog kiemelt ügyfélnek lenni. [és már megint micsoda hang]

(mindezek után kábé 1,5 órával beszéltem ismerős haverlánnyal, aki ott dolgozik esténként. egyébként phd-zik. neki is szép hangja van)

afterparty

a jó öreg pavlov most jókat röhög valahol a semmi ágán ha van egy kis esze ugye? vagy? a múlt éjszaka/hajnal után vákuum van és meredés a monitorba (színes cérnákkal álmodom, vezetnek kis virtuális ágyamba), pillanatokra ki-kihagy a józanság szava, és az aranykártyámat se találom [égen-földön], pedig nagyon fáj a fogam.

ráhajaztunk pöttyet b.-vel sztahanov elvtársra, de lassan csak elkészül a nagy mű, ihm-es nénikbácsik mi igazán és nagyon. jók az ilyen intenzívák, ha jól számolom húszórásra nyúlt ez a munkanap, viszont legalább volt értelme. azt mondjuk nem bocsátom meg egyik tesónak sem a háromból, hogy átálltak téli időszámításra, így ugrott a hajnali gyros (a tejberizsről nem is beszélve), nutellás kaláccsal kellett beérjem. nem lesz ez így jó. olyan várost akarok, ahol tényleg mindenből lehet találni nyitvatartót a nap s az év bármely szakában. könyvtárat is. nesze neked lakópark.

most ideje van a köpönyegnek
- nézd a lángok narancs táncát
kályhamelegbe kucorodva vagy
fészkelődve paplan alól kandikál
csapzott haját félresöpri s nevet
ágyba hozott reggeli napfénycsóva
siet még egy csepp mézzel a teába
édes percek, hűlő vágyak
öltöztess fel szépen lassan
maradjanak vetetlen az ágyak
csak egy nappal, s visszavárnak.

az egyik kolléganőm férjhez ment, a másik gyereket vár, a harmadik most vált munkahelyet, így van ok az ünneplésre. jó dolog ennyi nővel együtt dolgozni. (jó dolog ennyi nővel együtt dolgozni?)
így készülődnek a közeljövő polimorf perverzei.

tökvicces, mintha meghackeltek volna (ügyesen lementettem a képeket), vagy csak egyszerűen elvesztem és ilyenkor tényleg a hálózat csapdájában bolyongok [munka helyett naná] a playlisten valami jazz forog, kellemes gitár és szaxi szólók, mint régen a jazz caféban, csak ez halkabb, akár beszélgetni is lehetne mellette, mélyedni egymás szemébe, keresni apró jeleket, kézrebbenés, hajigazítás, ajkak érintése hűvös pohárszéleken körözget ujjbegye (nem sípol, miért nem sípol?), mondunk okosakat, világmegváltó kinyilatkozások, fiatalok voltunk, bolondok és szépek ott a félhomályos, füstös jazz kocsmában. amikor még meg se kottyant onnan hazasétálni át a hídon, végig a 17-es vonalán, kéz a kézben arc arc mellett miénk a világ mielőtt felkel a nap, s azon túl is, amikor visszaindulunk reggelizni valamelyik belvárosi kávézóba, és piritóst rendelünk lekvárral és narancslevet és teát, és csak beszélünk és beszélünk mert van mit mondanunk, és kiváncsiak vagyunk egymásra úgy igaziból, ahogyan csak ritkán egyik ember a másikra, amikor (még? már?) nem a melle, és nem az ágy, hanem tényleg őmaga, telhetetlen megismerésvágy, tudni akarva múltját és jelenét - jövője pedig nem is kérdés, hiszen akkor már mi leszünk. aztán egyszer mégis felkel a nap, s rőten lángol, oszlik a homály, de ő még mindig ő, és akkor már tudom. s most is.

mintha csörrent volna a telefon valamikor éjszaka és fel is vettem és beszéltem valakivel valamiről, tudom hogy fontos volt, a lüktetőn akarnok nyomást még mindig érzem, de hiába keresgélem a gombolyag elejét, sehol semmi, tán egy ollóval kéne új nyitányt játszani, mint régen ahogy hómackót operáltuk g.-vel, ő vágott, én varrtam (green doki a példakép), s jobbkézről aneszteziológus is voltam és narrátor, aztán egyszer műtés közben vendég jött és mackó úgy maradt, nyitva betadine nélkül, de minden szkepszisem ellenére sem jött a szepszis (hozzánkszokott már), így játszottunk mi éveken át, ugye mi jóbarátok vagyunk [voltunk] mindegy ha nem álom volt, majd figyelmeztet akivel amiről amiért, ha meg nem volt fontos [mi az?], felnövünk és már megengedhető a felejtés művészete is - a nevetését még gyakorolni kell, de az is lesz, s elrepít, belső öröm, mélyenszánt... köszönöm and all together now.

[fuss, forest, fuss!]

awakenings 2.0

j. konkrétan azt kérdezte tegnap: "szeretnéd-e, hogy kiderüljön rákos vagy?" először kicsit megdöbbentem, zavarba hozott, és aztán persze tagadtam (s úgy is hittem). jobban végiggondolva azonban van benne valami. egyfelől ha a dolgok nevet kapnak, könnyebb velük bánni. tudni, miről gondolkozol, ismerni a lehetséges scripteket, számolhatni alternatív életekkel lényegesen felszabadultabbá tesz. másfelől a mártírszerepek castingjait miért is kéne elbliccelni, a tapasztalati tanulás szimpatikusabb, mint a színtiszta elmélet egy ódon bútorokkal zsúfolt tiffany-lámpás (zöldbúra!) könyvtárszoba felhalmozott tudástól dohos mélyén (ennek is megvan a helye és ideje nyilván). i. kérdezgette, hogy mi van, szótlanság, meg olyan izé, és abban a pillanatban valahogy féllábbal már nagyon nem itt (ott) voltam, tán kíméletből is. ez is a tao.

"milton nézte a lányt. elöntötte a melankólia, s mildred szeme is gyanúsan fénylett. látszott rajta, hogy próbálja tartani magát, erős akar maradni, de ahogy pislogni kezdett, szemét elfutotta a könny, s lecsordult az arcán. nem törölte le, s a könnycseppek lassan nedves szigetté rendeződtek barackszín muszlinsálja szövetén. a mozdony nagyot sípolt, gőzfelhőbe burkolódzva zihálni kezdett, s a szerelvény meglódult. ahogy kigördültek a pályaudvar félhomályos üvegcsarnokából, a galambok is felrebbentek s éktelen szárnycsapkodással követni kezdték a vonatot gomolygó tollfelhőt hagyva maguk után. egy pihe lassan keringve süllyedt, néha felkapta s megkavarta a feltámadó hűvös szél, mildred is megigazította a vállára borított sálat. a toll épp a lába előtt ért földet, de ő szórakozottan átlépett rajta, s magába merülve elindult a parkolóba. tudta, hogy nem látja többet a férfit." (ds) őőőő, háborús romantika anno. még mindig jobb, mint a star wars szerelmi jelenetei, mert legalább adekvát. na de szóra sem érdemes.

múltba vájva filteren át
nézve a világot vannak
kékek és feketék, annak
kéne kelteni, mint rég,
ehelyett most narancs
és fekete, rothadó ősz
bolhapiacra hordott rőt
levelek emlékeit sodorva
vaskos füstöt ereget,
elszáll, eltaszít, eltakar,
földrehullt, lábsüppesztő
holt avar.

hosszabbodnak a napok, múlt éjszaka két torony (b+, most jut eszembe, elfelejtettem visszavinni, mondjuk volt okom demégis), hajnalban némi headhunt, majd kvázimeló 2 szerződés aláírási aktus (nem nevezném semmiképpen praecox-jellegűnek, nehéz szülés és még anyja se volt)&szócséplés [kellett], és aztán irány kedvenc anorexiás betegem - aki lemondja - de jön helyette jófej bizalomhiányos és egy kagyló-jellegű alopécia areata, aki jól leszív energiailag, és dekurz és kód és jaj (ez mégjobban). de v. még ott van, és van kalács és van alma és méz is, jó kis beszélgetés és shana tova [így volt az igazi]. meglepetésként pedig rögtön újévi koncert a zak-on, mert i. vip jegyeket kapott és hív és megyek (vele persze) és a fischer iván sztravinszkijt vezényel többek közt és ráadásként dvorak-ot, csak a d'n'b alapokat felejtették el aláadni, pedig az úriközönség biztos élvezte volna. na jó, ÉN igen. [egotrip] hazaséta, szavak szárnyán, és ekkor felejtem el az odeon-túrát. így talán most újra két torony, hamár. szép tájak, szép zene, szép depi, ahogy kell. aztán az eckerig meg sem állunk. most éjszaka.

és ahogy olvasom barbi búcsúsorait kisautójától, valami a helyére kerül. hogy én se, és hogy olyan átverés érzésem volt, de legalább megmondtam az új tulajnak, hogy vigyázzanak rá, és ettől egy kicsit még is jobb. és hogy most persze hiába gondolkozom rajta, hogy talán újra társamul fogadok egy négykerekűt, Ő volt az első, akiről fényképem se maradt, de ha az utcán meglátok egy hasonlót, még mindig beleborzongok annak a formás farnak a látványába.

[utak, hegyek, völgy, patak és a zene mindig szólt]

három óra alvás után (music box a tv2-n) hajnali vonatozás pécsre, a vonatok egyre lerobbantabbak, viszont újra intellectual challenge, régi arcok, beiratkozás, tavalyi félév törölve - hamindenigaz - jó órák, és kéthetente ottdekk b.-nél (hálózsák, franciaágy van). az üres órákban pedig beirányoztuk az áfium gasztropincét és akkor egy tokaji barackkrémleves vaníliafagyival utána meg sajtos-tejfölös-sonkás lepény jóáron, gyorsan, jó kiszolgálással [a wittman fiúk most szégyenkeznének] a buszon barnahajú, barnaszemű, magas, nagyon magas, viszont a háromnegyedes farmerkabát jól kiemeli hosszú combjait és néz és én vissza és aztán leszállunk és ő jobbra megy az épületben én meg balra, de jó ez így. [dr phil is megmondta: "a boldogság döntés kérdése"] közben l. dokim bejelentkezik, hogy van híre (nem jó), jövőhéten újra csontcsapolás, de a fájdalom jó dolog, s az első pofon a legnagyobb, azon meg már rég túlvagyunk. hazafelé kolléga talál meg, végre más is komolyan tudja venni a témámat, még konferencia is lehet belőle egyszer. holnap új kvázimeló 2 projekt indul, s ha időben fizet, akkor jön az aranykor.

délután kicsit megint gyerek voltam. álltam és néztem bámulón elkerekedett szemekkel, ahogy szerelőbácsi jön és szétkapja a bojlert és megtisztítja és szétcsavarja és folyik és zúg és aztán vissza minden csavar a helyére, és mind el is fogyott, hát biztos rendben van a szerelék és újra van melegvíz. mert amikor én kissrác voltam, akkor először vízszerelő akartam lenni, aztán a. közölte, hogy az víz- és gázszerelő, de a robbanásveszély már akkoriban sem vonzott [kedvencfilmem akkoriban a pokoli torony volt] és mondtam, hogy de én csak vizet akarok szerelni [nem értettem a jelzést, pedig], így hát vágyat váltva egy fehér kötényes szakács szerepelt már jövőképemben. később jött a bróker, majd a régészet. s végül lettem, ami - mindez együtt. figyelek a hidraulika-elvre, igyekszem biztosítani az áramlást - legyen az chi vagy flow, lényeg a pszichodinamika -, megfelelő fűszereket és ízesítést keverek, hogy a mélyben rejlő eltemetett leletek újrasütve jó árfolyamot biztosítsanak az aktuálisnak. s éldegélünk így mindannyian egyben, ügyesen váltogatva szerepeket és álarcokat. egyszer majd lehullanak talán.

g.-vel voltunk ma nagy ügyfélnél, akivel hátha. most láttam először igazi amerikai stílusú irodát, box-ok végeláthatatlan sorokban, lányok-fiúk headset-tel a fejükön és nézik a monitort és klikkelnek és írnak és beszélnek, prototipikus multitasking. mondjuk az, hogy a belépésnél elkérik a személyit, asszem nem tetszene egyeseknek, aztán kapunk kártyát és a lift is márványos-tükrös, hellósziaszevasz-stíl, a tükörbe nézve azért lopva megigazítom a nyakkendőm, ellenőrzöm a gombolást és kihúzom magam. a legszimpatikusabb azonban a néhány kerekesszékes dolgozó, hogy vannak és lehetnek és én is úgy szeretnék dolgozni, hogy lehetőséget adhassak mindenkinek, mert egy kvázimelóban is jó, ha van értelem és érzelem.

reflektor az éjszakában
hasít élt testek szövetén,
összebújnak hideg utcán
flasztert fogva táncraperdül
a házfalon kúszó fényinda,
beköszön s nyitott ablakok
mögött szuszogó arcát csókolva
vetkőzteti kedvesét, simítva
álmait puhára elomlón
majd kiszökik futva sebesen
át a piroson, túl a hídon
hol sűrű erdő hűs homálya
kertitörpék násztáncát rejti,
gyűrűt fon ujjaik köré,
glóriát rajzol s tovaröppen
megcsillan a víz tükrén
hogy dereng még a túlpart
vaksi ablakszemeket rejtve,
majd lebukik a fodrok alá,
gyöngyház pászma oszlik szét.

btw

pillanatnyi megnyugvás, hiszen eljött mind a 15 (!) ember, akiket az utóbbi hetekben headhuntoltam, a lemorzsolódás fokát persze egyelőre nem tudom megbecsülni, de klassz társaságnak tűnnek. (néha sokkal szívesebben lennék köztük, ohne felelősség, s az esti műszak után tiéd az éjszaka) ismét azt kell, hogy konstatáljam, hogy a szimpatikus hangok mögött hasonló kaliberű arcok rejteznek, ahogy fejet kapnak az önéletrajzok (mert persze a többség, hiába kérek fényképet egyéniség és nem és nem és nem) [általában nem vagyok szőrösszívű és szabálybuzi] ebben a pillanatban cseng a telkó, a nagyfőnök az... mostmilesz? (...) egyelőre semmi. csak paráztat, de csuklóból megnyugtatom, átsző a szakmai ártalom, vagy a bodza sokkol, a lényeg, hogy újabb projekt és szerdától pécs és ülünk majd a vonaton, és utazunk és a dürerben turmix és kávé és főzelék és vajon kiket vettek fel idén [tele van nem szakirányú képzettségűvel, eznagyongáááááz], és főleg, hogy egy napra kikapcs van és örömködés, mert szeretem pécset és b. is ott dekkol, tehát akár maradni is lehetne de most nem lehet. az igazi persze autóval lenne ismét hasítani bele az őszi tájba, és hazafelé megállni a jólismert mol-kútnál és fóliázott szendvicset venni és kólát, hogy el ne aludjak és betenni jó zenét dübörgősen-ringatósan és nyomni a gázt leeresztett ablakokkal. [egyszer még...]

no risk, no chance

jó, jó persze a 2002-es etyeki chardonnay és a mazsolabor, hogy tovább már ne keverjük a dolgokat, csak aztán az álmok. amikor holt lelkek sorjáznak, s néha már nem is tudom, hogy ki az élő s ki ment már el tényleg. jön a két a. (még a gimnáziumból ismerték egymást, mindkettőnek két gyereke lett majdnem egyszerre, a négyből egy én), újra énekel s penget c., a két e. tetovált számsorral alkarjukon [túléltek ezt-azt], ott fekszik mellettem megint j. és a. hetente háromszor [j. és a. én is lehettem volna akármikor], sz. öccse újra zuhan, v. keze most is nedves egy picit, s nyakában megcsillan az ezüstlánc (tán igaz se volt, nem tudom) és a sor nem ritkul. a hajnalban végetérő mozizásba háborús dráma is keveredik - bár hogy melyik szürreálisabb ott és akkor, eldönthetetlen. közben azt kérdi tőlem, szoktam-e magányos lenni. nem. csak emberek között. (érdektelenség, muszájbeszéd - mennyivel többet mondhatsz el pedig két perc csönddel, mint ugyanannyi locsogással)

(és most)

ha visszaforgatnám az óriáskereket
minden kosárban apró húsos kezek
kapaszkodnak, fehéredő ujjaik
között az idő homokszeme pereg
s ahogy elfogy, istenhozzádot rebeg
kékülő ajkai közül elszökik az élet,
csendes mosollyal néz le rám
kitárva karját int, hogy megvár
még egy kicsit ülök és nézlek,
hallgatok, láttok, meséltek.
jó ez így.

flowers, peace, happiness

rádiós közvetítés a sconto születésnapja alkalmából - testközelben. néhányan ifjonti hévvel valami bútorösszeberhelő vetélkedőben nyomulnak, amit nagy átéléssel kommentál kihangosítva egy megmondóember, az áruház kvázi kihalt, a néhány vásárló láthatóan magasról lesz@rja az első csavarig hatoló küzdelmet. (hehe, anno én is szerveztem egy ilyet az egyik it képviseletnek pr-ügynök koromban) szerencsére a nászajándéknak kért világító teknős alkalmatosság hamar belibben a kosárba, már a kártyaelfogadás se állítja megoldhatatlan problémák elé a hazai kereskedelmet, így rövidúton eltáv az eckerbe, majd irány a hortus hungaricus a.-val (születésnapjára kérte, beáldozom magam. na nem mintha a növények [mivelhogy aki... s én igen], ámde a tömeg. mindenesetre megvannak a kulcsfontosságú pozíciók, ahova géppuskafészkeket kéne telepíteni) a kedvencek persze a helyes kis rovarfogó, húsevő növények, a harmatfű, a hízóka és nanáhogy. a vénusz légycsapó [ettől még valami klassz kis erotikus segédeszköz is lehetne] gyönyörű orchideák (akcióóóóó á 3.8k) és beújítunk egy thillandsiát is. a nagy ötlet persze a virágautomata. mennyivel egyszerűbb dolga lenne sándorunknak is. csak fel kéne dobnia egy marék zsetont és amelyik csajszinak jut, az szolgálja ki magát vörös rózsával. ezzel implicit az életrevalóságukat, s asszertivitásukat is tesztelhetné a nagy ő, húdejóneki. [földig behányok] még néhány helyes croton és galathea és egy ausztráliai dinnyebokor (termése a sárgadinnye és körte ízmixorgiát kínálja). kedvencem a victor 400-as kistraktor, ahogy pöccre indul, s a dízelfüsttől egyből a straight story. bele a naplementébe, könnyekkel küszködünk. richard farnsworth tudott valamit. s akkor már munkált benne a rák. hazafelé végre egymásra hangolódunk én és tilos, s a ragga elönti az utasteret, majd kevésnek érezve a helyet, kiáramlik az utcára, s a piroslámpánál állva megmozdul két formás vádli a csípő alatt. érzi a ritmust.

[okt. 23-26 - orchidea kiállítás a vajdahunyadvárban. nyitva 10-18]

vannak azok a szavak, amelyek jókedvre derítenek. élvezettel morzsolgatom kiürülésig magán- s mássalhangzók örömteli elegye, ízlelgetve, mint egy csupor méz. sokan vannak ők, a kedves szavak, ezért szeretek magyarként élni e világban, mert íze s zamata van.

olyanok hogy:

mosómedve, kóricál, őszibarack, kucorodik, ing, virul, csillan, láthatár - és persze folytathatnám, csak most éppen nem jut eszembe több, mert parancsra sz@rni sem tudtam soha [volt rá igény nemegyszer] s különben is - pki-vel szólva - "higítják a mocskok az ingyenspeedet, tömény aszkorbinsav az egész, rohadt egészséges, csak a Híradó után elalszik az ember, édesen horkol, pedig a dolog eredetileg pont ez ellen lett kitalálva". (belassulás, ez a hét is végetért)

az öböl felett átívelő hídról
csendben le a zubogó folyóba
néz töredezett hajvégen át
szivárványcsepp törte fény
nesztelen siklik uszálya lent
aranyhalraj játszik kívánsága
tengerében, lekucorog ölbevesz
elringat az őszi szél.

ptsd

múlt éjszaka aktuális munkához egy file-t keresve régi "naplómra" bukkantam ['99-'01] visszaolvasva izgalmas szembesülés volt akkori önmagammal, a letapadással amiben akkor tocsogtam (mocsárba húzó örvény), gondolatok, érzések, elfojtás robbanáspontig [megtörtént] tulajdonképpen egy hosszú szünetekkel tűzdelten éveken át írt levél volt i.-hez - amit persze sohase küldtem el neki, nem is az volt a célja. a kiírás, a szembesülés - átfordítás. nyomasztó hatása alól szabadulva (eső után elillanó harmatcsöppek) a munka szabaddá tesz, s jó tudni, hogy az is én voltam, s most itt vagyok - kontinuitás és a pusztulás után is vannak versek ['csak igazán] álmomban persze továbbéltem azt a történetet, s láttam egyik akkor lehetséges másik világomat. várakozás és vágyakozás fonták körbe, régi arcok, helyszínek s a valóság (itt és most) keveredtek, bogozhatatlan csomóját nem vágja szét senki kardja.

[a telefon viszont nem aludt, másik végén egy másik valóság.]

valami kósza örömmel s elégedettséggel tölt el, hogy elmondhatom magamról, a héra kályha egykori fejlesztője járt ma nálam, s tette üzembiztossá a téli lélekmelegítőt (+bor&gyertya felhalmozás). [a narancsszínű láng bármilyen szép is, veszélyes] jó, hogy vannak még ilyen szakik. mondjuk így utólag megtudva vicces, hogy az elmúlt fűtési szezonban bármikor berobbanhattam volna a köztudatba s a szomszéd lakásba a falon át. stílszerű lelépés, ámde mégis. az eheti embervásár lassan a végére ér, ez is ok lehetne valamiféle elégedettségre, de inkább csak egyszerűen az unalom [újabb hangok, melyekbe bele lehet szeretni] közben fehérek keretezik a napot, fehér póló, fehér nadrág, fehér klumpa, fehér körömágy, elönt a fehérzaj mindent betöltő nyugalma, üzleti levelezéshez kiváló körülményeket teremt. a legújabb prospektusokban korallzátonyok közé ékelődött hajóroncsot fedeznek fel a sporttársak, színes halrajok kiváncsiskodva pipiskednek a reflektorfényben. vagy van az, amikor kilépsz a semmibe egy ajtón, s néhány másodperc szabadesés alatt pereg a film [élj úgy...] majd egy rántás, s a himbálódzó ereszkedés, mélázva a kör kellős közepébe. [most kinyílt. én hajtogattam.] fényképek egy tengerről, egy hajóról, egy társaságról. azóta persze mindenki éli dolgos hétköznapjait, a bróker, az orvos, az ékszerész, a divattervező, a nyomozó, az újságíró, a webdesigner és én. néha egy e-mail, egy gyors kávé valahol, s fakuló élményeink közt néhány örökre kristálytiszta pillanat. [változatos felállásban] hiszen egyetlen kötelességünk van: emlékezni.

messze lakott, amíg élt. aztán jött valaki, meglátta, leszakította majd eldobta.
előtte egy másik valaki csak megállt előtte, befogadta a látványt s illatát majd
lenyomatát megőrizve lépett tovább...





...és lefényképezte, hogy én is láthassam még. és te. [valódi különbségek]

(szemléletformáló félpercesünk után irány a mcdo. jajj.)

red code : metro

j. szoknyáján a csillagos ég, szép kontrasztja most nyugodt szürkés szemének. a. egy esetet referál, annyira szörnyű, hogy mindenkiből dőlnek a poénok és a kacagás. [ha már mi is csak hárítani tudunk] egy másikat elvállalok, szimpatikus a hallgatása. ha valakivel tudsz hallgatva együttlenni meghitten, nyugalomban, hagyva járni saját gondolatköreit, elfogadva, hogy a csend minősége a lényeg, akkor van remény. (részemről párkapcsolatban bézik distinkció. mármint a lehetségest a kizárttól) lassan alakul pontszerző pozícióm, félúton járok - időben, térben, fogadásban. közben be-bevillan a hajnali piros cipő, piros pólóval és piros táskával, kék farmerrel keretezve. csak a sugárzó primitíva, amit felettük hordott, csak azt tudnám feledni. [ki mondta, hogy mindenkiben az intellektuális kihívás a vonzó?]

hall of fame

ott áll az ember, aki azt hitte, túl sokat tud, hát ugrott.
ott áll az ember, akinek azt mondták kevés, s ugorjon.
ott áll az ember, akiről úgy tudták hazudik, hát nem volt más választása.
ott áll az ember, akiért nem sírt senki amikor ugrani készült.
ott áll az ember, akivel nem örült senki kiugrásakor.
ott áll az ember, aki ember maradt az embertelenségben, s később az emberek embertelenné nyílvánították.
[kakukktojás, ő szájába vette vadászpuskája csövét]
ott áll az ember, ki a tornyot építette. most mindenkinek emléktábla őrzi nevét, csak őt feledte a hálátlan utókor.

[micsoda íve volt a zuhanásoknak]
[s a lövés utáni csend]

most némán figyelik az embert, aki mássza légvártornyait törtetőn hágva képzelt csúcsokat, s szánják fogadásokat kötve zuhanó röppályája ívére.

3...2...1... egy újabb dal ér véget.

... s ha az utánengedés művészetének gyakorlása során kérdések merülnek fel, csak csapj fel egy könyvet, s kezdj el olvasni. a válasz ott lesz - ha befogadó vagy. mindezek tükrében (újra)értékelve kvázimelós történéseket, elkap a röhögőgörcs. vigyorogva nyitok színes excel-táblákat, re-, majd átkonstruálom őket [absztrakt színvilág] szummázok majd ráklikkelek a küldés opcióra (nem, köszönöm, nem kérek telefonos segítséget, s a kárörvendő közönség spontán moraja is elcsitul). most már csak hátra kell dőlni (a megfelelő dőlésszög ergonomikus beállítása jótékony hatással van a gerincoszlopra, s így személyes well being-em is minőségi szintre emelkedik), telefonálgatni, holt lelkek barter-ügyleteiben elmélyedni, elnémult gépszívek rozsdálló vezetékei közt kósza biteket hajkurászni és várni. mindig csak várni.

don't call me baby

kis esti kontrasztként vegyük például jerry springert és az animal planet-on a csimpánzokat. óhatatlanul is felmerül a kérdés, hogy ki is van a ketrecen belül? js esetében (mai téma: feleségek és szeretők - ezesetben ez utóbbi némiképp érthetetlen ugyan, hiszen agresszív, üvöltöző, magukból kivetkőzött atropomorf képződmények csupán, szeretetről szó sincsen, sértettségükön túllépni képtelenek) különösen érdekes a közönséget figyelni. amúgyis megkerülhetetlenné teszik magukat az applause monitorral való s-r huzalozottságuk folytán, de knox-ék hozzájuk képest barbie és ken a köbön. [m&m legalább szerették egymást. i.stenem, az a lehulló lepel a hídról a völgybe!] mr springer csak áll, néz rezzenéstelenül, néha teátrálisan kirohanást színlel, és hagyja hogy a színpad megrészegítse alkalmi színészeit. szó nincs mediálásról, legfontosabb szereplői a fogójátékosok. mónika legalább úgy tesz. (nem ezért szeretjük) s mindeközben az ap-n ms goodall értő szemeire bízva magunkat, egy kis időre karnyújtásnyi közelségbe kerül az élet. egy másik, egy valódibb.

ezek vagyunk. változás, baj, gond, könnyűség, nyugalom. egyszerre, egyidőben. a küzdő felek hajoljanak meg egymás felé, és gyakorolják az utánaengedés művészetét. [egy nádszál a viharban] hiszen "minden a szavak helyes használatán múlik".
[i.-vel innen indulunk. ha ő is akarja.]

az inszomnia határozott előnye (nem, nem szedek rá semmit, és csoportfüggővé sem váltam [egyénekben utazom], de ha véletlenül egyik éjszaka egy parkolóban egy önmagát csépelő s látványosan zuhanó vérző orrú egyént láttok, akkor minden lehet, [the 6th rule]), hogy kellemes meglepetések érhetik az embert. tegnap éjszaka például a játszd újra sam a tv2-n. mert ugye "egy időre mindenki lehet bogart".

hát tényleg itt van?
csütörtökön jön a gázszerelő,
hogy üzemképessé tegye a kályhát.
hát tényleg itt van.
az ősz.


koszlott napsugár-foszlányokba
burkolja szikkadt elhűlt testét,
deresedő éjszakák kapkodó mámormorzsái
után lézengő kihalt kertek elkésett vándora
rémülten kapja fel bucsúpohártól nehéz fejét,
ahogy éles visszhangot ver
egy pokrócba fojtott vacogás,
s avarködbe bújva búcsút int a nyár.

még sötét volt, de pöccre indult a motor. megnyugtatóan duruzsol, falná már a kilométereket, meg-megugrik ahogy szórakozottan [türelmetlenül] simogatom a gázpedált. utolsó rendszerellenőrzés: benzin oké, világítás oké, tükrök oké, cd-tár oké, biztonsági öv oké, pohártartóban a gyorsító oké, tető lehajtva oké - itt az idő. a mélynyomó kellemesen bizsergetni kezdi a dobhártyámat, egyes, kuplung marad, ("úgy közlekedj, mintha sakkoznál: egy gyalogos, egy futó"), kis pörgetés, gumit égetünk (carpe diem) kilövésre felkészülni. gyorsan elmarad az álomszuszék város mögöttünk, zöldhullámon szörfölök, már az éjszakai segítőkre sincs szükség, most hallucinációk nélkül száguldunk (a long way to heaven). a szerpentinen mutatja meg igazi arcát, a szél tisztára söpör, eggyé válik gép és ember, minden repedés, minden bukkanó szorosan ölel - s a gép már bennem zenél, ahogy áttörjük a korlátot. most miénk a világ egy örökkévalóságon át, majd tűzgolyóként olvadunk egymásba. így tökéletes.

óbudán már ősz van. bokáig avarban gázolós, kipirultan fütyörészős, dzseki-a-vállra, már-napszemüveg-nélkül-is-látod-hova-lépsz, gesztenyeérlelő, szóval időutazás. főleg, hogy sok-sok év után először láttam gyerekkorom egyik szunnyadó sze(g)letét. nyitva volt az ovi kertjébe vezető kapu - az emlékeimben hatalmas kresz pályaként élő placc, ahol a kék roller volt a menő (l. a zöldet kapta, m. egy pedálos autó sofőrjeként safety car-t megszégyenítően vezette a bandát, zs. (akibe nem is titkoltan szerelmesek voltunk mindannyian) derekán száll a hulla hope, delejes mágnes körül dongó gépeink origója, 4 éves-kori vágyaink piedesztálra küldött i.stennője, kizárólag kis barátnőjére, é.-re koncentrál. [titkon leste hódolóit. láttam. elpirult.] - valójában 3 autónyi parkolója. beljebb lesve (az utánunk telepített eu-konform famászókán átsiklom, nem az enyém, ezt az emlékfoszlányt nem ültették belém) kis földkupac. akkoriban megmászásra csábító szédítő magasság, ["mert előttem volt"], télen havat festettünk rajta. akkor még voltak telek, még volt hó mi megmaradt, s vele nonfiguratívba álmodott archaikus asztrálcsürhénk jégbe fagyasztott delejes tánca időtlen. [legalább 3 nap] arrébb volt járműveink poros hangárja, aminek frissen fehérre meszelt falán tán még most is látható krétaszülte keresztes barátom. g.-től kaptam, mikor elballagott, megvéd, vigyáz rád - mondta. igyekezett ő, de az orgonabokrok őserdejében túlélési leckeként darazsakra vadászó (homokozó vödör, s szita pampalinit megszégyenítő kreatív eszköztárunk két legfőbb sarokpontja) attakokra nem gondolhatott (náluk még nem volt divat). ha nagyon egyedül éreztem magam, mégis a pók-ákombákom volt a biztos pont, mely bár halványult, de hűséges volt hozzám ballagásig. [talán az egyetlen azóta is] a hangár előtti téren körtáncoltunk utoljára (t. és i. közé kerültem, büszke szülőink pillantásainak gyomorforgató kereszttüzében), s bár megígértem, soha nem tértem vissza tetteim színhelyére. soha. ahol először láttam tálcányi üvegpohár szilánkokra tört szivárványos csillogását, ahol először hallottam azt a szót, hogy kurva (zs.-t sarokba állították érte), ahol kardoztunk a vécécsésze fölött a sugarakkal (mindenki győztes lehetett), ahol még igazán tudtam, mit akarok (rendőr legyek, vagy vízszerelő?), s amit szeretnék így megőrizni. talán ezért e soha.

[a kapuk néha kinyílnak, s aztán újra bezárulnak. ma jó időben voltam, jó helyen.]

ripeness is all

"először tanulj meg gyógyítani, mert bántani könnyű" - hurrá. [tényleg]

és maura tierney is rajta van az örökranglistán természetesen. [mintha m.-t látnám egy régmúlt átvonatozott nyáron] akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy lekéstem a csatlakozást. éjszaka volt, idegenként egy mocskos váróteremben, egy istenhátamögötti poros kisváros kopott pályaudvarán (úgy éreztem, vannak idők, mikor menni kell [akkor fordult harmadszorra a gerendás-kazetta] tanácsatalanul. ő magába roskadtan ült egy padon, a hátizsákjára dőlve, félálomban egy kicsorduló nyálcsepp csillant a szája szélén. a közelben felvonyított egy kutya (telihold volt), pénzérmét dobott egy arc az automatába, s a doboz puffanására felpattant a szeme. elmosolyodott, s megkérdezte: te is magyar vagy? szerencsénk volt, mozdony-stoppal jutottunk el a legközelebbi nagyvárosba (nem kellett érte senkivel semmilyen aktust létesíteni. a pénz nagyobb úr.) két nap után indultunk tovább, mert akit megcsapott a mozdony szele...

(ahogy eljött az ősz, vette az esernyőjét, s ő is elköszönt. csudálatos mary, merrejársz?)

bank kipipálva (legális-e vajon, hogy csak lakástakarékpénztár szerződés megkötése esetén adnak személyi hitelt?), utána irány az eckermann, ahol g. kapásból kiöntötte a tejeskávéját, ahogy meglátott. [az, aki szép, az reggel is szép. hmm] részemről a szokásos café au lait (nem kaptam rá hármast), és újságolvasgatás [az állandó telefoncsörgésről nem beszélve] - amolyan "egy polgár vallomásai"-like hangulatot csiholt a lassan csöpörgő eső, s a zsongás, és b. is mesélt kicsit (gratula&szorítás). utána irány a rendelő, t. saját készítésű sajtos sütije (nem sokat aludt az éjjel emiatt) és pizzafutár rokona által prezentált bruschietta megkoronázta a délutánt.

egyébként meg a mai csúcsélmény koradélután a deák tér-árpád híd viszonylaton ért. valami barna volt a sarokban. ahogy jobban megnéztem egy kitömött madár. aztán megmozdult. egy vadászsólyom gazdája karján moccanatlan, csak a szeme pislog néha méltóságteljesen. a metrón. back to the nature.

bocs, de ez most nem érzékeny lányfüleknek való: "+!%+/%!"'"+%/!/=%/=(/)=)Ö=()%/ !!! feloldás: igen ordenáré ámde felettébb választékos káromkodás kvázimeló-ügyileg, de majd lesz valami. kissé képlékennyé váltak a dolgok, ami másfelől viszont új lehetőségeket is jelent(het), és ez jó. [hajózok tovább. meglátjuk hogy a tenger-e az úr.]

viszont gy., akivel a karma-ban találkoztunk (klasszak tényleg a kockás plédek), egészen meghatott egy odavetett félmondatával, amiből kiderült, hogy számíthatok rá. [ritka, védett állatfaj] este pedig mediterrán vacsora b&j-nél (+rokontalálkozó, hiszen ott volt f&g és b. is). mozzarella citromos-feketeborsos-chilis (házitermés) tejfölös mártásban, fokhagymás bagett-tel, majd feketekagylós paella, kísérőként campari és/vagy házi dinnyével, szőlővel, naranccsal tuningolt sangria. és a jó zenék b&g kiszerelésben, szóval feltétlenül ismétlendő. f.-el beszélgetve pedig piaci résre bukkantam, amiből még az akármi is lehet. (feltéve, ha nem teszem azt, amit egyébként. semmit)

holnap elindul a hajsza, ami kicsit elszomorító, ugyanakkor felvillanyoz. klasszikussal szólva:
"hova mész, hova futsz, mondd hogy jó reggelt, ölelj át, a világ épp hogy életre kelt..."
[nem szól be, valóban nyál. node.]

pictures

az van, hogy még nem láttam a gerry-t, pedig a casey - ha csak röpke villanásokra is - a good will huntingban is jó volt, a matt meg dettó. a hosszú utakban meg ugyebár az út maga a fontos, nem a megérkezés [beállítódás kérdése. közhely] lassan ismét felgyűlik néhány mozipótló napra (gyk: orrba-szájba) való filmmennyiség. már várom. ilyenkor nekiindulok koradélután és éjszakába nyúlik a vizuális orgia, jobb esetben egyedül, de néha az is jó, amikor minden filmre valaki mással. (egyedül filmet nézni azért jó, mert nem kell a másikkal foglalkozni (tetszett? nem unatkoztál? nem idegesített az előtted csókolózó párocska?), s nem kell senki mással foglalkozni, csak én vagyok és a vászonra álmodott cselekmény és ami létrejön köztünk. módosult tudatállapot szigorúan multiplex-mentesen [én dolgoztam moziban. az nem az. lélektelen gyár.]

persze a nem lonely mozizás tagadhatatlan előnye, hogy utána lehet róla beszélni. ha olyan a film, s ha olyan a mozitárs. ha megérdemeljük egymást mindahányan. vagy csak spontán rácáfolni susie-ra. [emancipáció sux, s most nem fejtem ki]

a kvázimelónak az az előnye, hogy újabban előfordul, hogy meg tudom nézni mónikát. néha megijedek attól, hogy milyen szituációkba kényszeríti a "vendégeit". lázadozik szakmai etikai érzékem. úgy kell nekem.

mission begins in ... days

a (teg)nap lúzere-díjat méltán kiérdemelték a lockheed-martin szerelői. nem lennék a helyükben, amikor a NOAA elkezdi a kártérítést forszírozni...

... i.stenem, egy ilyen kutatásban résztvenni... [merek nagyot álmodni]

fétis underwater:



hát nem gyönyörű??



ő pedig nagytesó. 3 személyes és 1000 láb mélyen játszhatunk vele...

(mondtam, hogy örökranglistás az abyss, neeem?)

(és egy kis játék és tanulás tíz percben)

you know...

kaptam egy marokkövet i-től. ha ránézek, egy szemet látok. mélyfekete, elveszni benne, biztonságot nyújtó (különösen a nehéz napokon), tenyérbe szorítva [átmeneti tárgy] izzadságcseppeket könnyező lélekmelegítő (s jön a tél). tükör, s hírhozó, követe volt gazdáinak. i. egy ilyen ember, melegséget ad még a tárgyakban is. gyertyatartó, könyv, marokkő (volt persze már pöttyös és vacsora is többször), de a tárgyak fontosak, mert összekötnek. [ne mosolyogj, így van]. ha pörgetem, gondolatokat szül, ha fixírozom, belenézek az időkútba (valahol ott fénylik egy kapu is, nyitva más világokra) és látom a történetét. a robbanást, mely szülte, a víz végtelen zubogását, ahogy életerőt csiszolt belé majdan átadandó, társait, kikkel együtt tanulta a természet örök törvényét, s az utat, melyen át megérkezett. most már együttmaradunk, amíg el nem jön a következő tanítvány. [köszönöm. ezt is.]

maholnap

zs.-vel valamiért az az érzésünk (rákérdezni persze nem merünk), hogy gy. hétvégi esküvője elmaradófél-státuszra pozícionálódott. csúnya dolog talán, de egyelőre kivárunk a nászajándék vásárlással. úgy néz ki, hogy lesz néhány jó esetem a következőkben, persze ahhoz jelentkezniük kell, mert ugye nem erőszak a disznótor (ez a szólás honnan a frászból ered?? ki tudja?). kvázimeló (c by vattacukor) szintén ütősre hangolja a következő néhány hetet, de könnyű megoldásokkal nem jutunk messzire, és ez egy ilyen konstrukció (a fránya pénz mindig...).

most viszont irány az eki és az észosztás.

ez is igaz (részemről az egészet illetően a szánalmas szó próbálkozik be), de azért érdekelne, hogy egy teniszező tényleg annyira jómódú, mint ahogy arról a promók szóltak a húsvásár-toborzáson, és hogy a jaguar tulajdonosa kicsoda valójában? a kiesett tanárnő (31 éves) iskolapéldája volt a kognitív disszonancia redukciójának. "tini koromban teniszeztem és Ő volt a példaképem, de most már ha nekem adta volna a rózsát, akkor is visszaadtam volna". hátpersze. egyébként jobban járt azt hiszem. valamiért azokat a műsorokat nézve, ahol emberek megalázó helyzetben hozzák saját jószántukból magukat nem bírom nézni. helyettük szégyellem magam.
még kér a nép...

a nyugalom tengere

a második szeplőről a kórház jut eszembe. ahogy feküdt a hófehér ágyneműbe süppedve (valójában foltozott, s szürke a rengeteg mosástól), arca a párnához sápadt, barna haja elomló. szeme most is mosolyog, ahogy a vér csöpög lassan [éjfélre talán két egység] az üvegfal mögött a könnyek kísérik pókerarcom áztatva. nézzük a kis szeplőt kismanó és én, keze izzadtan szorít, kócos haját borzolom, az üvegen hideg tükörképünk visszhangzik. várunk rózsanyílásig.


(haversráccal jót fröccsöztünk a szódakertben - délután alacsony a népsűrűség - és jó volt. csak így egyszerűen. tanúja voltam, amikor megtudta, hogy felvették szakképzésre (már lemondott róla). a régi rivalizálás valahol elolvadt, maradt az öröm, s ez így jó. nagyon jó.)

[legszívesebben burokban tartanád őket]

csak a zene van

40 Gb-nyi zene bele az agyadba. azt a 700át!
ahogy elnéztem i. haverom iMac-jén azt a kb. 9Gb-t, el lennék velük egy jó darabig... (jose padillatól, massive attacken át, kruder&dorfmeisterig és saint germain cafe-ig (hogy csak igen jókat mondjak, de ezeken kivül még... jajj)
fétis! - mondaná kedvenc ügynököm ha jól sejtem. és igaza van.

sometimes

hallgass! nem tudhatod, mi történik benne. [other minds problem] talán azt gondolta, hogy... (ennyire eszement mégse lehet) talán azt élte át, hogy... (honnan tudhatnám) talán arra reagált így... (te mit tettél volna?) végtelen tűnődések árát törleszti, végtelen percek múltak el hasztalan [van valaminek egyáltalán értelme?] lehet az olvasást választva mintha-élni (emlékszel az indiánosdira? mindig te voltál a hős cowboy. ma már tudnád, hogy semmi sem fekete vagy fehér) vagy lehet tapasztalni. fájdalommal (csak egy kapu), valódi sebekkel, lucskos ébredéssel idegen ágyakban, idegen testek nyomait törölgetve. [csak találkozások] ízek, hangok, képek, s hozzádérek, egyszerre felrobban a világ [köd előtted, köd mögöttem] nevetünk. halkan, gonoszan, számítón. (képregénybe illő)

álmaimban mindig indián vagyok.

ez+az

jövő héten ismét temetésre lehet menni. ha kiszámolom, akkor mostanság nagyjából megvan/volt/lesz a 4 esküvő-1 temetés arány, de nem jó ez így. nagyon nem.

itten meg egy kolléga. amolyan szegről-végről (ha jól értem) nade. velkám!

(...)

holnapra legalizált bankrablást szervezek, némi interjúval súlyosbítva (régen voltam már napközben az ekiben), délután meg haversráccal lelkizünk. mondjuk hogy önként, ámde nem jószántamból, ezúton szeretném leszögezni. i. cd-i még mindig nálam, így igazán korrrekt a biz, póló & cd-k mind-mind engem gazdagítanak.
mondjuk amíg ilyen eseménytelen a rendelő, nem is baj (a gazdagodás egyéb téren). meglepődtem (örüljek vagy tartsak tőle [bipoláris kicsit]?) de elég kitartóan keresett egy régebbi betegem. ez azért - főleg a frissen újranézett good will hunting után - mondhatni klassz. egyébként sean maguire stílusa nagyon bejött. szimpatikus ez a konfrontatív, emberszámba vevő s partneri terápiás kapcsolat, amit a szájába adtak. ugyan kissé küzdeni kell s tágítani a határokat, de egyszer majd... szeretném én is.... így. velük. értük.

ezernyi szeplő mosolygott az arcán (na jó, csak 127 ahogy gyorsan megszámoltam), szemét félénken lesütve állt, néha felnézett és nevetett a szeme [barna, s őszi csillagos éjszakákat idéz] minden kis pontnak megvan a maga meséje - ha nagy leszek, egyszer megírom majd mind a 127 szeplő-mesét. az a kis helyes ott az orra hegyén (nem, nem az, hanem a baloldali, pont a csúcsán) arra emlékeztet, amikor megismerkedtünk. akkor is egy villamoson voltunk, ő, a szeplők s én. hideg téli este volt, halványan világított kis arca a nagy fekete kabát kapucnija alól. [akkor is mosolygott. mindig mosolyog] egy könyv volt a kezében, abból olvasott az ölében ülő kismanónak, aki elbűvölten hallgatta (s nem volt ezzel egyedül). egy helyen szálltunk le, ő, a szeplők, a kismanó s én. nehéz volt a táskája, s már a kismanó is elálmosodott, vinni kellett. ahogy megszólítottam, éppen arra a szeplőre esett egy hópehely [zavartan lesöpörte], s együtt ballagtunk tovább. ő, a szeplők, a kismanó s én. lassan betakart minket a puha hóesés.

"watching finally weeps"

ürességből építeni falat ["a forma üresség - az üresség forma"]. átlátszót, szemi-permeábilisat, magasat. hinni, hogy érzed a kintet bent is tisztán. tudni, hogy hinni soha nem hittél semmiben. látni a próbálkozásokat, az erőlködést, majd a szánalmat s ahogy továbblépve elmúlnak nyomtalan. hallani a csöndet, ami beborít. tapintani a falat, s emlékezni minden egyes téglára benne. az első sortól az utolsó zárókőig, minden felcímkézve, mindnek neve van, szereplői s dátuma. katalógus nélkül élnek benned. az életed. s egy villanás.



[mindig legyen otthon tabletta]

interface

"már a reggeli ébredésnél kezdődött. az óra csörgése darabokra törte aktuális rem-fázisát, törődötten ébredt, s már megint nem emlékezett rá mit álmodott, csak a hiány nyomasztó érzése maradt vissza. húzta magához a párna, ölelte volna súlytalan, de tudta, hogy várnak rá, s már nem halaszthatja tovább, el kell mennie a találkozóra. a hideg víz magához térítette, de az émelygés nem múlt el, tűnődve vizsgálgatta arcát és szemeit a tükörben. próbálta felidézni az elmúlt éjszakát, de csak valami tompa ürességet érzett, neuronjai tiltakoztak. a vérnarancslé égette a torkát, s a gyümölcsök ízét sem érezte. a fekvőtámasz-felülés-súlyzógyakorlatok triász mindennapi kínzó rutinja végre vért pumpált ereibe, arra is képes volt, hogy belegondoljon mit is kéne felvennie. nem találta az aznapi programhoz szokásos álarcát, s rájött, hogy nincs is kedve az egészhez. úgy csinálni, mintha érdekelné a két öltönyös (akik soha nem tudnak a zakó színéhez, anyagához és szabásához illő nyakkendőt kötni, s még mindig divatjamúlt nyakkendőtűkkel villognak), a semmitmondó szövegelésük egy kiürült és ellenséges fényekben tobzódó, vaksi monitorokkal zsúfolt irodában az általuk vizionált szép új világról. mintha bárkit is érdekelne, hogy mit akar a másik. mintha fontos lenne egyáltalán bármi is. eszébe jutott egykori mestere, ahogy hosszan nézett rá, s elbocsátotta. tanítsd a taníthatatlant, érezd az érezhetetlent és járd a járatlant. fogadd el társadul, kit melléd sodor utad, de csak magadra számíthatsz. - mondta, mielőtt végleg lezárta volna szemeit. néha eszébe jutottak a mester szavai, de betudta az aggkori szenilitásnak s nem foglalkozott vele. ez a nap azonban - érezte - elhozta a változást. már túl tud lépni önnön korlátain s végre szabadon szárnyalhat. lehulltak az álarcok, összetört parázsló márványdarabjaik üszkösen meredtek, dacolva elmúlásukkal. az ő története most kezdődik. ebben a pillanatban, ezen a helyen."



mondom, ebben a pillanatban. MOST.

télapu, ha jó leszek kapok ilyet szülinapomra? naaa, léccci, léccci, léccci!

ellepnek a számok, lassan úszni is elfelejtek, pedig az ugye mint a bringa & a dugás. a sejtemlékezésről nem is beszélve. (ezt az abyss-ben is megmondták, s ha hollywood állítja, az a tuti.) tegnap este már a fűtést is be kellett izzítani (meglepetéééés: müxik!) mára maradt a konzervmelegítés, extrapolált szándék-etika, kapituláció az okok mindentvivő érve előtt. magyarázat mindig van - mondja ő, kapd be - közlöm én. tudod, miben egyeztünk meg?! (tudom, éppezért. főleg, mióta p., aki azóta már a nászútról is visszajött, az amstelben érzékletesen s hosszan elmesélte, milyen is az.) így maradunk, akik, lassulunk külön utakon, az egyenesek a végtelenben persze végül mindig összeérnek.
holnap hajnali randi t. dokival, felnőttek vagyunk, felelősségteljesek, szegről-végről kollegák is [hiszen újra, ugye] nem kell magyarázkodni. a héten már ne szólj hozzám, mert leüvöltöm a parókádat.

[újra gyerek. feje kerek, orra lapos, fülig sz@ros. beeeee]

waiting for the sun

-9 csőnyi vérrel könnyebben minden lépés egy örökkévalóság, lebegve közelítem a szemetest. a terminator üldöz (mazochizmusom csúcsrajár, t3 tegnap másodszorra, t. haverom megvette a jegyeket, mielőtt közölhettem volna vele, hogy mekkora gáz a film), a folyékony nitrogén szivárog a tartályból [vigyázat, égésveszély], érdes jégréteggel borítva környezetét. eljátszom a gondolattal, hátha robban, gyors ballisztikai számításaim nem nyugtatnak meg. az élet kihívás, visszarév pki-ba, az enteriőr erős szocdesignba hajlik, csak a felmosó egység rója önnedvesítő hurkait a lábak alatt. ólmosan kúsznak az időmorzsák, néha kihagyok, robotok között rovok konform sorokat, egyik láb a másik elé bizonytalan, mintha most tanulnék járni. mintha. hangok, képek, metró, fekete nadrág-zöld mango-szőkésbarna válligérő-kissé morcos szemek, de gyönyörű, felébreszt, leszáll, utána én is, hívogat s követem engedelmesen. álmodunk.

present day

líra volt a hallgatás,
fojtott levegőt szelt
két karod rebbenőn,
míg fent volt a lent
s előre a hátra, hol
elvakult tegnapból
meredtél a mára.

ült a szakadt és a bölcsészlány a buszmegállóban, átfújt rajtuk a szél, s mégis. akadozva megszólaló, lágyan felívelő tiszta dallam csendült a lány torkából, kicsit szégyenlősen, szemeit a földre szegezve nézte a töredezett aszfaltkacskaringókat maga előtt. összemosolyogtak s a fiú is halkan dúdolni kezdett [tiszta kvint; bariton] egy pillanatra mintha az autók is elhallgattak volna. a csendet szirénák üvöltése zúzta szét, s felállt a fiú és elindult a lány. a tér tovább hallgatott.


[t. címével a zsebemben talán csak a házinyulak életmódján kellene elgondolkodni]

a hard day's night

jelen pillanatban nagyon jó. (mondja a tilos, én meg hiszek neki jól) mondjuk az tényleg qrvajó, hogy befejeztem a komm. strat. véglegesítését, holnap [ami persze már megint ma] jöhet a fikázás, majd átmegyünk cselekvőbe.

s néhány óra múlva megint az évődős szempárba mélyedek. elveszni, felolvadni és megtalálni magad ott. ismét. néha ez is kell.

"(...)jack még egyszer végiggondolta, mit kell tennie a következő néhány percben. megvárja, míg a háziúr elalszik (a falióra ütéseiből ítélve, az altatónak hamarosan hatnia kell - számolt gyorsan utána), majd kilopódzik a házból. óvatosan felhúzza az ablakot, kilép az erkélyre, majd az odakészített kötél segítségével (azt mondta az az unottan rágózó nagymellű eladócsaj a hegymászóboltban, hogy 3 tonnát bír. talán elég lesz. talán megbízhat benne.) óvatosan leereszkedik a kertbe. a házőrző vérebet "sajnos" kis baleset érte néhány napja, romlott húst evett, még az állatkórházban van (kuncogva gondolt vissza arra az éjszakára), így vele nem lesz gondja. a kapunál vigyáznia kell, mert csikorog, s már nem volt ideje megolajozni. egyszerűen nem volt rá lehetősége, hiszen még sandytől is el kellett búcsúznia. persze sandy nem tudta, hogy ő búcsúzik, de úgy volt most a kis szobalánnyal, mint még soha eddig 1 éve, 7 hónapja (s most, hogy éjfelet ütött az óra) éppen 5 napja tartó szigorúan szexközpontú kapcsolatuk során. (tulajdonképpen őmiatta is el akart menni). a kapun kivül aztán már övé a világ. csak ezt a 100 métert éljem túl valahogy - gondolta, s akkor soha, soha többé nem leszek senki játékszere. feszülten az órára pillantott, s rájött indulnia kell. már félúton lebegett az erkély s a föld között, amikor árnyék vetült rá... lassan felnézett, de csak a mindent betöltő villanást látta. a dörrenés már nem jutott el szétrobbanó agyába. a golyó gyorsabb volt. sandy elégedetten fújta el a képzeletbeli füstöt a 357-es magnum csövéről, s rutinosan tárcsázni kezdte a non-stop munkaerőkölcsönző számát.(...)"

big brother awards

szeptember 1-25 jelölő só. majd ki(be?)választás. beszólás civilmódra.

most futtasd meg!

írj írj írj írj írj & click!
kiváncsi vagyok, ki kapja idén a +díjat. és persze arra is, hogy a civilkurázsi (?) megnyilvánulásán túl van-e érdemi eredménye nekiyeah.

snowbombing

emlékszel még? amikor megvettétek az első mikrót a dolláros boltban (a külkereseknek volt dollárjuk akkoriban), volt, mi ápolja s eltakarja. [kakaót neki]

némi kiegészítés a t3 szubjektívhez: kár volt mr vajnának 4 évet dolgoznia vele, a promo-roadshow költségeiről nem is beszélve. a probléma már a főcímnél kezdődik (=semmi), a magyar hangoknál folytatódik (magamra vetem az első követ, kell nekem szinkronizált filmnek csak a közelébe is menni), és az unalomban tetőzik. van a vágásoknak egy olyan gyorsasága, ami bumerángként csap vissza. mondhatni a kevesebb néha több. pirotechnika semmitmondó, zene nincs, történet bakugrásokkal, és logikaik bukfencekkel teli. danes kisasszonyból eltűnt a korábbi báj, előre félek a t4-től (szerintem abban a részben kiderül, hogy cristal peek=zion, és a t-101-es short cutja a hangárban csupán egy hiba a mátrixban). még a popcorn is állott és túlsózott volt a felújított kossuth-ban.
szóval pattogatott vérfürdő mindenekfelett. utána viszont (lévén csillagvárost (c by torokszofi) is elérte a blackout [a jóarc házmester gyertyákkal irányfényelte a lépcsőházat]) a szimpla felé vettük az irányt, kellemes félház (tendenciózus folyamatos csökkenéssel), fröccs be, megtart, majd az eső mos le hazafelé. három tesónál is mécsesparty, ebből adódóan maradt az éhkopp (-egy fürt szőlő), és az éjszakai kábulat.

r. szerint örökranglistára leelee sobieski-vel! részemről meg az oké.

a szemeken kivül még a hangok. szerettél már bele egy testetlen hangba? van, amikor a telefon az egyetlen találkozási pont közöttünk, elér a hangja, és valamit megmozgat. a legszebb az benne, hogy a fizikai valója is passzol hozzá (ha találkozunk később). képzeletünk tökéletes, élek, virulunk, ez egy (közel) tökéletes világ.

van, amikor Te is úgy vagy vele?

yellow flowers

sárga virágokról álmodtam az éjjel. sok-sok sárga virágról. voltak kisebbek és nagyobbak, van gogh-szerűek és mezőnyi sok virágfej, napsárgák és narancsosak, fényben úszók, fényképezni valók [macro pozíció]gyönyörűek voltak, szívmelengetőek, mégis nyugtalanul ébredtem (volt miért). az álomszimbólumfejtő szerint a virágot adni, kapni, látni jót, jobbat és egyre jobbat jelent. az álomszimbólumfejtő szerint a sárga vagy jót jelent, vagy bosszúságot. az utóbbira készültem. a padlóról már nem esel lejjebb ugyanis. [földszinten lakom. méginkább] ehhez képest ott volt mindhárom pénteken headhuntingolt ember (a hajnali ébredés kikészít), és az első (újra)nap is tartalmas volt a lélekmentőben. kicsit vontatott, kicsit lassú, de mégis.
persze a napnak még nincsen vége. este t3. néha kell ez is.



na valami ilyenek.
de sokkal többen.
ráégtek a retinámra.
itt vibrálnak előttem.
nem űzi el senkisem.

hungry eyes

j. szeme gyönyörű, évődő szürkéskék. legalábbis ma délelőtt. abban a fényben. i. haverom a fenekekre bukik, én a szemekbe tudok beleszeretni [first step] mint anno a.-nál. különösen, amikor orgazmus-közelben fellobbantak az arany csillagok a mélyzöld tengerben.

egyébként meg orvul lecserélték a megszokott görgetős egeremet egy optikaira. szép pirosan világít.

még egyébkéntebb: elment egy újabb mesterlövész a magnificent seven (természetesen örökranglistás) közül és meghalt vikár györgy. talán fel kéne hívnom a.-t, de nem merem.